Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

2009- ben jártam először Erdélyben.


Korábban úgy gondoltam, nem megyek Romániába, mi dolgom lenne ott.


Azután istentelen életszakaszomat követően fontossá vált számomra Isten közelsége.


Egyre kerestem a lehetőségét.


Azután kapcsolatba kerültem Böjte Csaba Atyával.


Csíksomlyóra hívott, ahol a Dévai Szent Ferenc Alapítvány önkénteseinek felkészítését tartották.


Debrecenben szálltam vonatra.


Semmit nem terveztem meg előre.


Életemben először.


A Csíksomlyói Szűzhöz imádkoztam.


Néhány nap múlva, már megsimogathattam a faragott Madonna szobrot a Szent József Otthon kápolnájában.


Megismertem az alapítvány munkáját, vezetőit, munkatársait.


Velük együtt jutottam el a Hármashalom Oltárhoz.


Ott éltem át, talán életemben először, milyen érzés Isten közelségében élni.


Katartikus élmény volt.


Hazatérve, Debrecentől ötven kilométerre, Gálospetriben, e partiumi kis erdélyi faluban tapasztaltam meg újra az érzést, amikor a Szentháromság Otthon házszentelésén vehettem részt.


Egy hetet töltöttem a gyerekek között, segítve tanévkezdésüket.


Idén júniusban már a tanévzáró ünnepi szentmisén jött elő újra az érzés.


A Csíksomlyói Pünkösdi Búcsún együtt imádkoztam magyarok százezres tömegével a Hármashalom oltárnál.


Gyimesfelsőlokon, debreceni keresztény értelmiségiek által épített Szent Erzsébet Líceumban, a Sziklára Épített Házban laktam.


Usier János barátom, blogjában erdélyi magyaroknak írja: el kell menni!


Én magyarországon élő magyaroknak írom ugyanezt!


Ha látni akarjátok magyarságunk ezer évét, meg akarjátok élni Isten közelségét, el kell menni Erdélybe!

Megtekintések: 73

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Katie Garbutt Október 8, 2010, 11:29pm
Én Böjte Atyával Pécsett találkoztam. Csodálatos ember, nagy egyéniség!
Hozzászólt Szabó Mária(Pakuts) Augusztus 31, 2010, 9:10pm
Igen meg kell nézni,csak más érzéssel éli át egy erdélyi magyar és mással a magyarországi magyar.

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek