Voltak éveink, amikor az ideológia

Betonfala határt szabott az értelemnek,

Amikor szögesdrót vágott ketté életeket,

S a mindennapok asztalától

Istent száműzték a hitetlenek.

Voltak éveink, amikor rögeszmévé

Vált a szökés, egyetlen remény

Emberi mivoltunk megmentésére,

Éveink, amikor csak éjszakák leplében

Hullhatott az anyák keserű könnye.

Voltak arannyal jelzett éveink,

Amikor bordáink törtek a létért,

Amikor porciózva mérték a meleget,

S míg négy fal között szitkainkat szórtuk, 

Párnával letakartuk a telefont.

Évek, mikor a szerelem szabadságát

Gúzsba kötötte  a paranoia,

Magának ítélve a döntés jogát,

Évek,  amikor gyermekeink azt kérdezték:

A csokoládé tengeren túli privilégium?

Aztán jött egy hideg decemberi nap,

A téren hatalmas tömeg. Golyók röpködtek,

Vöröslött a frissen hullott hó,

Zászlók közepére vágott lyukon át

Kergült szél járt-kelt szabadon.

Elmúlt az ítélet órája,

És a nyugtalan csendben, a feldúlt tér fölött,

Mint izzó csóva lobogott a kérdés:

Holnaptól hogyan tovább?