Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

     Székelykeresztúr határában alkalmi fuvarra várakozik egy idős házaspár a vasárnap délelőtti izzó verőfényben. A mesebeli szépségű, lankákkal, erdőkkel övezett közeli Magyar-Andrásfalvára igyekeznek, a temetőbe sírt gondozni.*

Az asszony gondolatai messze járnak, a férfi gondterhelten nézi a hegyoldalban éktelenkedő irtást.

- Maholnap elfogy az erdő - szól, mintha csak magának mondaná. Tudja jól, hogy mire gondol az asszony, az ő szívét is ugyanaz a keserűség marcangolja, de mégse rágódhat örökké. Élni kell, a többit majd elrendezi a fenvaló.

- Gyerekkorunkba mi bizony szívesen mentünk csemetét ültetni- mondta ki végül azt, ami már nem fért el benne, aztán meglepődött, hogy az asszony válaszra méltatta. Mostanában elég ritkán beszélt…

- Ki ültessen? Mind elmentek. Dániában ültetik a magyar fenyőt, német földet művelnek, svédeknek születik a magyar, már a beszédük sem olyan, ahogy tőlünk tanulták.

Elhallgattak, mert egy autó fékezett mellettük.

- Hova mennek keresztmama? - szól ki egy fiatalember a járműből.

- Nahát Pista! Micsoda szerencse… de te nem a múltkor mentél Németbe? 

- Csak fordultam egyet - mosolygott Pista, aztán, hogy megtudta az úti célt, besegítette az öregeket a kocsiba és elindult velük a múltba…

- Margitkámék Svédországban, Jóskáék Dániában találták meg a szerencsét - sóhajtott az asszony.

- Még nem láttuk az unokát- szólalt meg a férfi is. - Ilyen kicsi gyerekkel nem kelnek útra, hívtak persze, de keresztanyád kijelentette, hogy repülőre biztos nem ül, busszal egy örökkévalóság lenne az út, meg hát az életet sem lehet csak úgy itt hagyni.

- Ne búsuljanak - szólt Pista vidáman, - csak meggondolják magukat a fiatalok. Ott se kolbászból van a kerítés. Én kereken egy hónapot bírtam - nevetett.

A temető elhagyott volt, a régi kősírok nagy részét benőtte a moha, itt-ott pedig düledező fakeresztek meredtek szomorúan az ég felé. A magas fű között vadvirágok pompáztak, egyedül csak ők örültek, hogy alig jár itt ember. 

Így arat az élet a halál fölött - jegyezte meg Pista óvatosan lépdelve a magas fű közt, vigyázva, hogy meg ne tapossa a virágokat.

    Amikor odaértek a családi sírhoz, az asszony kötelességtudóan egy zsebkendővel törölgetni kezdte bepárásodott szemeit, majd keresztet vetett és halk mormolással imádkozott. De nem a halottakért (Isten bocsássa meg) akik az édes anyaföldben pihennek, mert nekik nincs annyira szükségük az imára, mint amennyire azoknak, akik idegen talajban próbálnak meg gyökeret verni. 

A két férfi ezalatt rendbe tette a sírt, majd a hazafelé úton a jövőről beszélgettek.

- Nem minden a pénz- magyarázta Pista. - Nehéz itt az élet, de mégiscsak magyar földbe süpped a láb.

- Csak vigyázz fiam, nehogy a románok ezt is bekebelezzék! - próbálta letörni az öreg, a büszke gallyat.

- Hát épp ezért nem megyek el. Én nem hagyom, és azon vagyok, hogy ezt mind többen így gondolják. Menjenek tanulni, tapasztalni, a fiamat is erre buzdítom, de aztán jöjjenek haza.

Mire elérték a falut, már délre harangoztak, de ez a hang most kicsit más volt, mint máskor. Olyan volt, mintha elveszett lelkekért sírna a máskor oly büszke székelyharang.

- Hát akkor Isten magukkal,- köszönt el Pista az öregektől a kissé megroskadt székely kapuval őrzött ház előtt, ahol laktak.

- Látod-e fiam itt ezt az életet? - szólt vissza az öreg.

Pista bólintott és visszalépett.

- Haldoklik - morzsolt el egy könnyet az öreg, ahogy a házat és az elhanyagolt kertet nézték.

- Látom, el kelne a segítség. Az esti mise után megbeszélem a komákkal s még a héten kijavítjuk a hibát - nézett az öreg fakókék szemébe, mely abban a pillanatban olyan változáson ment keresztül, mint vihar után a természet. 

    Jó, békés éjszaka borult a házra.

Az idős pár egymás álmáról mit sem sejtve ugyanazt álmodta.

Azt álmodták, hogy a maroknyi székely mind egyet akart, ezért az Isten megáldotta őket, mint Krisztus a pusztában az öt kenyeret és a két halat, s a székelyek hirtelen annyian lettek, hogy Székelykeresztúrtól Magyarandrásfalváig állt a sor.

Nyugatról jöttek hazafelé és mind azt mondták, lehetetlen idegen földbe gyökeret verni.

 

Forrás: kronikaonline.ro

*Idézet Kiss Judit írásából

 

 

 

 

 

Megtekintések: 31

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba November 23, 2019, 7:39pm

Bár valóra válna az álmuk!

Hogyan segíthetsz?

vagy

vagy

PayPal és bankkártya

 vagy

adományozok


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek