Zsílvölgye egy különös világ volt az 1946-196o-as években ,nem csak a szép környéke,hanem a nemzetiségek

sokassága miatt is.AKKOR, még egyetértés volt és küzdelem a nehéz élettel.Unokáimnak szántam eredetileg az 5o  történetet,akik nem is hiszik el mai szemmel az akkori valóságot... Izelítőül  két részt közlök

 Szeretettel  Győrffy János

////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

                Próbálsz  egylábon járni????.../4/
                --------------------------------
 
 Petrozsény városa, Zsílvölgye központja, nagyon szép helyen van a Déli Kárpátokban.......
Észak-Keletről a Páring havasok 3 legnagyobb csúcsa látszik/2529 m/,amelyeken még junius elején
is hófoltok csillogtak.
  Nyugatra a Retezát havasok előhegyei vannak,Északra egy alacsonyabb rózsaszínű mészkő
hegy, a Rosia,aljában patakkal és csúszdákkal, amelyeken a fakitermelők farönköket úsztattak
le a fűrésztelepig.
Több kisebb barlang is volt a Rosia testében, egyet a környékbeliek nagyon tiszteltek, mert
valamikor egy ,,szent ember" ,egy remete ,lakta azt.Rám is hatott a hely szépsége és irtam
első versemet,amiből már csak az első szakaszra emlékszem:

,,Körül sziklák magaslanak,
Alul ösvény kanyarog..
..Elhallgatnám   órák hosszát,
A csúszda víze mint csobog..."
 
 A városon ,a Lotru hegységből eredő ,,Magyar Zsíl" folyik át, mielött szénporral telitették
a vízét a lónyai,petrilai szénbányák mosódái.....Ezért  volt fekete a Zsíl víze, amiben még a
békák se találtak otthonra,sajnos....A városon alul találkozott a folyó testvérével ,a
,,Román Zsíllel" amelyik 3o km-re a Retezát vonulataiban eredt. Annak is  fekete volt a víze
lupényi, vulkáni szénmosodáktól...Az egyesült 2 folyóág,azután a lájnicsi szoroson át
,átvágta magát a 3o km.széles Déli Kárpátokon, hogy Olténián athaladva beömöljön a Dunába...
 Az 195o-es években kezdték el épiteni az Erdély utolsó városa Petrozsény,és Olténia között,
a Zsíl mentén haladó sziklába vájt vasútvonalat, a Munkásifjak Egyesülete/UTM/ munkatáborai
keretében.Önkéntesek ezrei dolgoztak OTT ellátás és egy kis zsebpénz ellenében évekig,de
nagy hazafias érzelemtől fűtve...Sok emeri áldozattal és anyagi ráforditással 4 év alatt el
is készült Románia egyik legszebb vasútrésze, 39 alagúttal, viaduktokkal stb
  Édesapámnak is havonta 2 napot kellett az építkezésnél egy régi,bontásra itélt gőzmozdonnyal
dolgoznia,kővel, épitőanyagokkal,élelemmel stb megpakolt vagonokat tólva oda stb...
Én hallottam az épitkezésről és 1o éves lévén kívánkoztam megnézni azt. ,,Elültettem a bo-
garat " édesanyám fűlébe, hogy kérné meg apámat ,egy nap vigyen magával oda..
 Apám szokása szerint ,,rámordult" helyeslőleg, bár mintha rossz előérzete lett volna,
csóválta a fejét..De nem mondott semmit...Az adott napon, levittem neki az állomásra az
ételt,ő intett szálljak fel.Evett, majd amikor a jelző zöldre váltott, elindult a vonat
lefelé...Csak 8 km volt az út a munkatelepig. Ott tolatott a mozdony,erre-arra,én semmit
se láttam, majd egyszer megállt, hogy rakják le a munkások a kőveket a töltéshez.
Én látva szabad a mozdony  nagy ablaka,kihajoltam, hogy jobban és többet lássak...és kibuk-
tam,de lefelé esve volt annyi lélekjelenlétem hogy elkapjam a felmászáshoz szükséges kart,
és igy 3 m-rel lejebb a kavicsos parton  terültem el. Bizony jól megkékültek az ütődés
helyei,magamhoz se tértem  ijedségemben, csak a fűttő,Jonuc,hangját hallottam:
-Sefule cei cu fiul??? és már szállt is le a túlsó oldalon a mozdonyról. Apám is lejött és
látva semmi komolyabb bajom, ennyit mondott engem felsegítve a földről:
-Jól van na...legközelebb otthon maradsz....
Ahogy felkászálódtam, vettem észre ,CSAK  egyik lábamon van már szandál.....A másikról es-
temben a szandál elrepült, hiába is kerestük hárman ,nem volt sehol. A füttő mondta, lehet
berepűlt a folyóba, és már ki tudja hol van....és mosolygott...
Apám csóválta a fejét mérgesen és ismét ennyit mondott:
-De te mondod meg anyának, hogy nincs meg...
Még mosolygott is enyhén megelégedve, hogy nem ő kell megbüntessen....
Egy pár szandál ,,nem a világ" gondoltam, de eszembe villant,hogy mindent ,,bonra"- jegyre
adnak csak:élelmet, ruhaneműt, lábbelit stb...Csak a levegő és víz volt ingyen..o((

Egyedül mentem hazafelé az állomásról,és az utcánkban találkoztam ,,Bruháhá"-val.Igy hívtuk,
mi barátok egymás között, azt a csúfszájú de nagyon jóindulatú, gyerekszerető ,idősebb román
szomszédunkat,aki egyedül lakott szobakonyhában,de konyhában 8 macska élt vele és a tyúkok-
nak is bemeneteli engedélyük volt..o))Állitólag családját a háborúban vesztette el....
   Bruháhá, látva mezitláb jövök, kezembe egy szandállal megkérdezte:
-Mi van fiatalúr tanul egylábon járni???????????
Ha kell van egy pár, gondolom neked jó, fa-szandálom, neked adom...Ezzel nagyokat kacagva
elviharzott. Megis kaptam az elmondottak után édesanyámtól a ,,culáT" /ruhát /de inkább
elkeseredés volt hangjában mint harag..
  Gondolom, ezekután remélte, csak megtanulok,, két lábamon járni....komolyodva",és ehhez
hozzájárult a mindig fülembe hangzó Bruháhá-i csipkelődés is,amit ,most utólag köszönök
neki...még holtában is...o))
//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

               A bőjtös ebéd             /2/
               -----------------

 Nagypénteken, édesanyám azt hiszem inkább szokásból ,mint vallásos meggyőzödésből,hagyo-
mányosan szárazfuszulykalevest főzött hús nélkül,édesapám enyhe morgását figyelmen kívűl
hagyva...o)).Másodiknak mindig házilag  sütött kürtőskalács volt, aminek elkészítésében  
 két leánytestvérem és én is besegitettünk.Édesanyám gyurta meg a tésztát , vágta megfelelő
vastagságú csíkokra, testvéreim feltekerték sórra a 2 sűtőhengerre,én pedig...forgattam
,,módjával" a sűlő tésztát és kenegettem cukros felvert tojásfehérjével, amig a tészta
megsűlt és a kenete is szép barnás lett...Finom is volt az, alig vártuk, hogy szerre
megsűljenek, de mindig az első ,,kostolós-darabot" szétosztotta anyánk egyenlően....
megkérdezve jó-e?
   Történt, hogy éppen egy ilyen ebédet kellett levigyek 3 órára ,az állomásra,   mire
megérkezik apám a mozdonyavontatta szerelvénnyel.
Idejében elindultam, mert csúszos jeges volt az út,még hallottam édesanyám utánnam szól,
hogy vigyázzak a síkos úton. Az utcácskák amin haladtam lejtettek,gyerekek rodliztak,
csicsonkáztak nagy ricsajjal...Már közel voltam az állomáshoz, amikor nagy kisértést éreztem,
hogy a szépen kisifitelt csicsonkán ereszkedjem le,hiszen sokszor tettem azt már korábban....
El is nyúltam rögvest a jégen,kezemből kiesett az ételedénnyes táska, de hamar feláll-
tam és tovább mentem.Megis jött pöfékelve a gőzős által vontatott vonat  idejében, én
pedig boldogan kapaszkodtam fel a mozdonygépházába odaadva apámnak az elemózsiás táskát...
 Ő komotosan elővette ,,szolgálati kanalát" és egy már meghámozott vereshagymát,hisz az
dukál a fuszulykaleves mellé...Elővette a leveses edényt,láttam belémered tekintetével több-
ször is.Keveselte a porciót gondoltam,ő pedig morgott egyet csak megszokásból ami nála az elégedett-
ség jele is volt és élvezettel kanalazni kezdte a levest persze hozzá a bicskájával felvag-
dosott hagymát is.
..A leves elfogyasztása után,szinte megdermedt a vér az ereimben. Apám előhalászta a kürtős-
kalácsot a táskából, amelyk akár egy karácsonyfa, paszulyszemektől és levestől pompázott....
 Apám nagyot szuszogott, rámnézett,mutató újjával képletesen megfenyegetett,de nem szól
semmit...csak evés után ennyit:
-Mondd  meg Anyunak , hogy köszönöm......
Hamar elbúcsúztam és hazasiettem...édesanyám megkérdezte, mit mondott apám, üzent-e valamit?
-Csak annyit, hogy köszöni......
 Nem mertem megmondani anyánknak, mi történt, mert bizony gyorsan járt a keze, ha nem is
erősen űtött de szaporán és hamar ,,kihúzhattam a fércet",,elvégre egy fiúnak tudnia kell
a rendet",mondta olykor...o))
Késő estére megérkezett édesapánk is,komotosan levette zsiros-olajos munkaruháját,szolgálati
csizmáját,fülessapkáját,.és nem mondott semmit, ..csak...éppen gyakrabban nézegetett felém...
Ez jobban fájt mintha kaptam volna tőle két ,,átszállót",de ő soha nem tette ránk nagy mun-
káskezét....
Másnap elnézést kértem tőle,és megkérdeztem, miért nem szólt anyámnak?
Csak ennyit felelt:
-Ej, Janóka sokat kell neked még kobakodban érned...
Volt amin gondolkozzak egy-két napig, de azután más dolgok akadtak,és egy időre elfelejtet-
tem a történteket....Azóta se kívánom a fuszulyka mellé a kürtőskalácsot.....
-----------------------------------------------------------------------