Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

    

                                                            Ötödik pillanat.

                                                            ---------------------- 

 

                               Mintha csak az égiek is azt akarták volna, hogy valami jóra forduljon, változzon Ádámék házasságában. A néha elmérgesedő viták után,- mindig jó a kibékülés -, azok ellenére, voltak szép és kellemes napjaik, heteik is. Egy ilyen időszakban, öt évvel a kislányuk megszületése után, teljesen váratlanul Éva ismét teherbe esett és gyermekáldás elé nézhettek. Ennek a várható eseménynek kettőjük között eltérő volt a fogadtatása.

        - Nem fogom megszülni ezt a gyereket! Nem és nem! – kelt ki magából indulatosan Éva, mikor odahaza elmondta Ádámnak a tényállást.

        - Elegem van az egészből – kiabálta Ádámnak, aki teljesen ledöbbent és alig ocsúdott a hír hallatán. „Mintha késeket döfködtek volna a lelkembe” – rándult össze Ádám ezeket hallva. „Megint ez az önfejűség Évánál. Ez az állandó NEM!...” –állapította meg nagyhírtelen magában. Próbált uralkodni érzésein, amelyek most előtörtek, de legszívesebben ő is kiabált volna dühében vagy örömében, akárcsak Éva az előbb. „Nem és nem!” – visszhangzott a lakásban, tán még a szomszédok is hallották Éva emelt hangját.

         Amikor előzőleg tudomására jutott Ádámnak, hogy felesége ismét teherbe esett, szinte ugrált örömében. „Ujjé! Ujjé! Hurrá!”.

        - Na, most már biztos fiam lesz! –ez volt az első örömteli gondolata, amit ki is mondott, nem tartotta magában. Mindenféleképpen régóta vágyott egy fiú utódra, mint általában minden férfiember, minden apa, aki majd továbbviszi a családnevet, a családfát. Sokszor és sokféleképpen elképzelte korábban, hogy mit is csinálna, hogyan nevelné egyszer majd, ha fia lesz. Ilyenkor különös érzések kerülgették. Visszagondolt saját gyermekkorára, amikor korán elvesztette édesapját hosszú betegsége után. Az akkori apai hiányérzet mélyen bevéste magát Ádám későbbi lelkületébe. Most, hogy Éva így viszonyult az ő apai régi vágyához, nagyon rosszul esett felesége ilyen reagálása.

         - Évácska! Ez egy jó hír! Én ennek nagyon örvendek! – ölelgette nagy hirtelen feleségét – Gondolj csak bele, egy leány, egy fiú, így szép a család! Én úgy érzem, biztos vagyok, most fiú jön! Tán elfelejtetted, valamikor egy fél focicsapatra való gyerkőcről beszéltél...  Éva csak rázta a fejét.

 – Nem, nem akarom! – hajthatatlannak látszott.

„ Na persze, így vág vissza most Éva az utóbbi hónapok vitái, veszekedései miatt” – gondolta Ádám. „Azért mégis ezt nem teheti!”

         - Éva, drágaságom! Tényleg, én borzasztóan nagyon örvendek ennek. Ez igazán csodás hír! – fogta kérlelőre Ádám – Hidd, el én mindent megteszek, hogy köztünk helyreálljon a régi békesség!

         - No, csak, most „drágaságom” vagyok neked?! – vágott vissza Éva még mindig emelt hangon. – Tudod mit? Soha! S o h a !!! Neked nem szülök újabb gyereket! Inkább felkötöm magam! – kiabálta Éva dühödten – Nem lesz „kisádám”! Nem és nem...inkább megölöm magam!

           Ádám dermedten, szinte megkövülve állt, ezeket hallva.

        - Ez döbbenetes! Ezt nem teheted Éva! Hogy is jut ilyesmi az eszedbe?! Miket beszélsz?! – magához ölelte Évát, érezte most nagyon feldúlt, kiborult a felesége. Tán Éva sem gondolta komolyan, hogy most miket kiabált, mivel fenyegetőzött. Azért nincs olyan nagy szakadék köztük, hogy ilyenekre gondoljon.

         Ádám maga sem tudta hogyan, de valahogy sikerült lecsillapítania nejét. Mindenféléket mondott, beszélt hozzá egyfolytában, beszélt a jövőről, majdani terveikről. Próbálta jobb belátásra bírni, simogatta, csitítgatta nejét.

         - Ejnye, már, miket beszélsz! Meglátod minden jó lesz, minden úgy lesz, ahogy Te akarod – igyekezett elterelni felesége rossz hangulatát.

         - Én, szeretlek Téged! Amiért néha veszekszünk, azért én ragaszkodom hozzád. Jó, ha ezt tudod, és ne felejtsd el! – mondta nyomatékosan Ádám. – Mindent megígérek neked! Úgy-e érted Éva? Mindent!

         Kislányuk még óvodába volt, nem látta anyja kiborulását, nem hallotta ezeket a szörnyű szavakat anyjától. Szerencsére.

         Estére már békés hangulat volt köztük. Éva megnyugodott, lecsillapodott. Ádám úgy emlékezett vissza erre a napra, mint élete egyik legnehezebbikére. Akkori türelmének, érveléseinek és persze neje józanságának, békülékenységének is később meglett a hatása, az eredménye. Öt évre, első gyermekük születése után, így született meg a második, az Ádám által hőn óhajtott, várt fiú utód: Ádámka.

        Ádám elégedetten gondolt vissza erre a nehéz pillanatokra, valójában még meg sem született, de már is megmentette fia életét. Erre nagyon büszke volt!

        A kis Ádámkát a tavasz hozta el, szinte a gólyákkal együtt érkezett, Szent-György havában, áprilisban.

Ahogy a kemény téli havak olvadásnak indultak, úgy tűntek el lassacskán a korábbi viták, békétlenségek is Ádám családjában. Ez a tavasz újra nyugalmat, reményt keltő örömet hozott fia születésekor. Sajnos rövid időre. Ádám öröme szinte határtalan volt, immár neki is van fia, dicsekedhet vele. „Na, ezt csináljátok utánam, ha tudjátok! Egy fiú, egy lány – szép sorjában!” – ugratta barátait.

 Lesz, aki tovább vigye a nevet, a régi családfát, nyugtázta a helyzetet. Ezzel is beteljesedett Ádám régi vágya. Ám, pár nap múlva öröme csillapodott. Hiába minden érvelés, marasztalás, Éva ismét úgy döntött, hogy a gyerekekkel szüleihez utazik. Ádám ismét magára maradt, több hónapig. Értette is, meg nem is Éva újabb húzását.

         Őszire újra együtt volt a család. Beindult a régebbi, korábbi életmenetük. Gyerekekkel bölcsődébe, oviba járni. Éva újra tanított, sőt külön nyelvórák tartását is vállalta a városi Művelődési Házban. „Kell a pénz, nagyobb lett a család” – hangoztatta. E miatt is, többnyire Ádámra hárult a gyerekek esti lefektetése, amibe egészen jól belejött, csak hát hiányzott az anyuci. A kis Ádámkánál ezért gyakran eltört a mécses, sírdogálva aludt el.

          A következő évben Ádám kijárta, hogy a család bővülése miatt nagyobb lakásba költözhettek. Három szoba összkomfortosba, panorámás kilátással. Ez is hamar ment, mivel akkoriban sok lakást építettek és Ádámnak jó volt a „hátszele”, támogatása is. Ezzel újabb gondok, kiadások jöttek. Az új bútorok, szőnyegek, lakás-berendezési tárgyak, az évente ismétlődő tengerparti nyaralások anyagi terheket is jelentettek egyben. Éva továbbra is folytatta az iskolán kívüli külön órákat és persze a késői hazajárások is kezdtek szaporodni. Ádámnak nem tetszett ez a helyzet, amit gyakorta szóvá is tett, további viták kerekedtek ebből. Úgy vélte, hogy nincsenek annyira rászorulva Éva plusz keresetére, fontosabb, hogy inkább többet legyen együtt a család. Ádám türelme kezdett egyre fogyni, kezdett elege lenni a nyelvórákból, még inkább a késői hazajövetelekből. Legfőképpen az nem tetszett, hogy a nyelvórák után Éva már a vendéglőbe is eljárt néhány tanítványával. Az ilyen gyakori „beszélgetések”, poharazgatásaik néha eléggé „alkoholos hangulatba” torkollottak...Évánál is! Igaz, előfordult Ádámmal is, hogy egy-egy vidéki kiszállás után, vagy baráti látogatáskor ő is kissé piásan, de nem részegen, került haza. A vendéglátókat nem akarta megsérteni és munka után volt néha poharazgatás. Emberi dolognak tartotta, hogy ilyesmi előfordulhat bármely családnál. Persze, Éva ilyenkor ezeket nem hagyta megjegyzés nélkül. Jó ok volt ismét vitatkozni...Ádám igyekezett megérteni Éva ilyen kori magyarázkodását. De azért úgy tartotta, mindennek van határa. Otthon várják a gyerekek az anyjukat, s közben ő nem siet haza, talán valakivel vidáman enyeleg ... A sokadik ilyen késői hazaérkezéskor, csak úgy áradt Évából az alkohol szag. Ez már sok volt Ádámnak! Nagyon dühös volt, de visszafogta magát, veszekedés nélkül, nyugodt hangon leültette feleségét a kis asztal mellé. A gyerekek már rég aludtak a kis szobában. Az asztalra, a felesége elé tett egy teli üveg pálinkát:

         - Igyál! Most igyál, ha kell! De ez így nem mehet tovább! Elegem van ebből! Érted-e?

         Felesége zavaros tekintettel elnézett Ádám feje felett. Nem szólt. Majd felállt, bizonytalan léptekkel az ágyhoz ment és ruhástól belezuppant.

A következő napokban újabb parázs viták következtek e miatt is. A családi nyugalom felborult. Mindegyikük sulykolta a maga igazát. Türelmetlenség, megnemértés, féltékenység, harag dúlt gyakorta köztük.

             

                                       Tíz év után.

                                       ---------------

           Évek jöttek, mentek, teltek. Ki gondolta fiatal korában, annak-idején, hogy ily gyorsan múlik az idő?

Az sem sejthető előre, hogy mi minden történhet röpke tíz esztendő alatt: örömök, megpróbáltatások. Jó is, meg rossz is, meg még rosszabb! És nem várt események. Ez idő alatt nagyot fordulhat a világ, akárcsak Ádám és Éva kapcsolatában. A kettőjük szépnek, romantikusnak induló története szokványosnak mondható, nem várt végkifejlettel.

           Idő múltával darabokra törhet egy vonzalom, a szerelem, a házasság és minden remény. Boldognak hiszi magát valaki egy pontig, aztán megbotlik egy semmiségbe.

           Évek jöttek, mentek, teltek.

... Történetünk Ádámja tíz év után, immár enyhén deresedő hajú férfivé vált. A hajdani szöszke Éván is meglátszódott az idő múlása. Most már inkább telt-karcsú derékkal, festett hajjal, kétgyerekes anyuka lett. Az eltelt évek viszontagságai mindkettőjük arcára ráncokat varázsolt, a szemek alá pedig szarkalábakat festett. Nem véletlenül. Az elmúlt tíz évnek súlya volt, viharosan teltek. Kettejük sorsa, élete drámaian megváltozott.

          A hajdani fiúból, Ádámból megkeseredett, csalódott ember lett. Az egykori lányka, a szöszi Éva arcáról idővel eltűnt a korábbi jellegzetes vidám mosoly. Akaratos, vitatkozó hajlamú feleség lett.

Házastársi kapcsolatuk megromlott. Bizalmatlanság, féltékenység, elégedetlenség, az anyagi viták, a veszekedések, sértegetések az elmúlt években mindinkább gyakoriak lettek köztük.

          Tíz év együttélés után, megtörtént a legrosszabb:VÁLÁS!

Egy zord, hideg februári napon a Megyei Bíróság kimondta a válásukat! Felbontotta a házasságot. Közös megegyezéssel. Mindkettőjük hibájából – így szólt az ítélet. Mindkét gyerek az anyjuknál maradt és a lakás is Évának maradt. Ádám mehetett amerre látott.

Szokás szerint, korábban volt békéltetés, több hónapnyi gondolkodási idő.

           Amikor a válás először felmerült kettejük közt, Ádám sokáig őrlődött. Hallani sem akart erről. Nem akart belemenni a válásba, akármennyi sok vitájuk, veszekedésük is volt az előző években. Nem ilyen házasságra vágyott korábban. Megtett mindent, talán túl sokat is, vélte. Mindig is nagycsaládra vágyott. Félárván nőtt fel, sokáig volt egyedül gyerekkorában is, míg édesanyja munkába volt. Mindig is irigykedve nézte másoknál a nagy létszámú, többgyerekes családok mozgalmas életét. Neki ilyenben nem volt része. Később hitte és reménykedett is abban, hogy ezen változtatni fog. Szép nagy családja lesz, több gyerekkel, és ha ő majd valakit megszeret, akkor más nő nem fogja érdekelni, hűséges lesz. Úgy gondolta, a család szent dolog! Ebben biztos volt.

           Mégis másképp alakult az élete. A körülmények változása nem jó irányba sodorta kettejük közös életét, házasságukat.

           Ádámnak volt elég ideje mindent végiggondolni, megrágni magában a történteket. A legutolsó kiadós vitájuk után, amikor „kedves párja” kiabálva bejelentette, hogy másnap beadja a válási keresetet, ezt akkor csak a szokásos fenyegetésnek vette. Mindaddig, míg két hét múlva postás hozta a bírósági idézést. Akkora minden világossá vált! Döbbenten olvasta a megmásíthatatlant. Éva válni akar! Bekövetkezett az, amire Ádám előzőleg még gondolni sem mert! Hirtelen, percek alatt, összeomlott benne, az addig ideálisnak gondolt, elképzelt család illúziója.

           Tíz év együttélés valakivel lehet kevés egy jó házasságban, de lehet sok is, ha kihűl a családi tűzhely melege, ha nincs egyetértés, ha eltűnik a szeretet és felüti fejét az önzés, a féltékenység, a bizalmatlanság.

           „- Igen, bizonyára gyengék voltunk” – ismerte el Ádám,- „pedig biztos jót akartunk. Harag, sértődöttség, rátarti büszkeség, akarnokiság, - minden volt itt!” – fűzte tovább gondolatait. „ A legszörnyűbb a gyerekeink majdani sorsa, helyzete! Hogyan lehet ezt velük megértetni, most alig öt és tíz évesek?”  Erre ki ad választ?...Milyent?”– kavarogtak benne a gondolatok. Most még magának sem tudta erre a választ. Felrémlett benne egy évekkel korábbi gondolat, amikor még saját lakásában azon merengett, hogy Éva a szülés után miért nem akar mindenáron vele maradni?!...Mi lesz később, mi lehet gyerekük későbbi reakciója, ha széthull a családjuk?! Akkor és ott, hirtelen Ádámban víziószerűen beugrott egy sejtelemes mondat: „Miénk marad az átok és a harag!” – Ez egy súlyos fátum, a gyerek, gyerekek részéről a szülök felé! Lám csak, most velük bekövetkezhet...

           Éva kezdeményezte a házasság felbontását. Kitervelte, készült rá. A tavaszi iskolai szünet kezdetére meghívta édesanyját hozzájuk, majd vele hazaküldte a gyerekeket falura. Másnapra, húsvét „örömére” időzítette a válási szándék bejentését Ádámnak. Húsvét délután még elmentek közösen a szomszéd családhoz, Poharazgatás, ivászat és estére már Éva jócskán bekortyolt. Hazafele menet vitatkozásba kezdett, sértegette, piszkálta Ádámot jó hangosan, amiért a párja csendesíteni akarta. Éva felcsattant, mintha csak erre az alkalomra várt volna:

          - Ki vagy Te, hogy rám szólsz? Mit képzelsz magadról? Hagyj engem! – csak úgy pattogtak Éva szavai – Befejeztem veled! – kissé imbolyogva szaporázta lépteit. Aztán cinikus mosollyal lehúzta újáról karikagyűrűjét.

          - Nesze Ádám! A tiéd...nekem már úgy sem kell! – Éva teátrális mozdulattal jó messzire, valahova az úttestre eldobta a gyűrűt. Valamerre koppant, elgurult a sötét utcában. Önelégülten, nevetve Ádám arcába hajolva mondta:

          - Holnap beadom a válókeresetet! Vége!

Ádám döbbenten nézte Éva ténykedését. Valamennyire összeszedte magát:

          - Éva! Észnél vagy, tudod, miket beszélsz?

Nem akart itt az utcán civakodni Évával, látta milyen állapotban van. Az eldobott gyűrűt a sötét, kihalt utcában megpróbálta meglelni, sikertelenül. „ Hát ide jutottunk!” –zárta le magában. Határtalan keserűséget érzett, csalódottságot.

         ...Éva úgy vélte, a válás kimondásával elégtételt vesz a múlt sérelmei miatt. Hogy mik is voltak ezek a sérelmek? Ezek inkább mondvacsinált, kitalált, önérzetét, büszkeségét érintő dolgok voltak és szerinte nem úgy történtek körülötte az események, ahogy ő szerette volna. Hozzáadva némi női hiúságot is. Szerinte a válással már más idők jönnek. Úgy gondolta, azt hitte a válással szabadabb lesz, a nehézségekre nem gondolt. Nem látta előre, hogy a későbbi gondok majd gúzsba kötik és oda lesz a szabadság illúziója. Nagyon is akarta mindenáron a válást, hitt a maga igazában. Vitáik, veszekedéseik közben hiába hajtogatta férje-ura:

          - Tudod, mit vállalsz magadra? Tisztába vagy vele, hogy mi vár rád két gyerekkel?

Éva ilyenkor csak elfordult, hagyta, hogy a férje mondja a magáét.

          - Éva! Szükségem van rád, nekem csak Te kellesz! Értsd meg, nem tudom elképzelni az életem nélkületek, a gyerekeim nélkül! Ez kész őrület, amit csinálni akarsz, - kérlelte szinte rimánkodva a férje, próbálta jobb belátásra bírni nejét. Ádám nem hitte, hogy ezt meg meri lépni, hogy a válás bekövetkezhet. De megtette.

          Éva egyszer csak, nem tudni mikor, átlibbent egy másik világba. Ádám és a család már nem voltak fontosak neki. Éva menekülni akart a házasság kötelékéből, mindenáron. Nem érdekelték a következmények. Makacs és elszánt volt. Fölényesen hárította el az őt lebeszélni akaró férjet. Hiába mondogatta Ádám, ha ő nem egyezik bele a válásba, akkor nincs válás.

          - Nem mondják ki! Nincs rá ok, bizonyíték! – érvelt akkoriban Ádám, habár ebben ő maga sem volt biztos.

 

Aztán napok-hetek őrlődései után, belátta, hogy nem tud mit tenni a makacsság ellen. Kénytelen-kelletlen beleegyezett a válásba bizonyos feltételek mellett. Nehezen ment bele a válásba, nem kívánta egy porcikája sem! Visszazuhanni az egyedüllétbe, elhagyva, becsapva lenni. Milyen fajta ez az élet, család nélkül? Ürességet érzett, ahhoz hasonlót, mint amikor nagy hirtelen egyedül maradt huszonéves korában, anyukája halálakor. Nehéz időszak volt, de túlélte. Akkor lassan-lassan lelkileg helyre rázódott, tudatosult, hogy tovább kell lépnie. Idő múltával magára talált ismét. Célokat tűzött maga elé, bízott a jövőben, önmagában. Erőssé akart válni. Megmutatni előbb önmagának, majd a környezetének, hogy mire képes. Hitt a sikerben, a céljaiban. Később ezért is sikerült az egyetemi tanulmányait befejezni. Ezért sem lehet most belerokkanni ebbe a válásba.

          Már a válási kereset indítása is szinte nevetséges volt. Miután Ádám, a viták végén belement a válásba, Éva ügyvédje – aki közös ismerősük volt- megkereste, üljenek már le és beszéljék meg kettesben miket is írjon be a válási keresetbe, miket vállal be, hogy kimondhassák a végén a válást. Ugyanis nem léteztek váló okok valójában. Nem voltak tanuk sem ellenne. Cifrán indult az egész, nem volt megcsalás, éjszakai kimaradás, nem volt erőszak, meg ehhez hasonlók Ádám részéről. Végül is kiötölt valamit az ügyvéd, amire Ádám rábólintott. Feltétele csak az volt, hogy közös hibából mondják ki és közös megegyezéssel. Igy is történt, Ádámnak nem volt ügyvédje. Ő saját magát védte és a bíróság látta a felek hajthatatlan „óhaját”, így hát felbontották a házasságot.            

           A válás kimondása után Éva elégedett volt önmagával. Lám, most mégis ő győzött! Már korábban mondta, többször is vitáik alkalmából, hogy ő majd megmutatja mi lesz, ha talál egy másik férfit, aki nem csak kritizálja és megszólja, hanem elismeri, amit csinál. Most ennek is eljött az ideje. Ezt annyira „ügyesen” csinálta Éva, hogy Ádám csak sejtette a késői hazajövetelek mögött valakinek sikerült Évát behálóznia. Ez utólag be is igazolódott. A háttérbeli „pók” jól szövögette a hálóját...amibe Éva szépen belesétált. Sőt, később már a válási időszak alatt merte is felvállalni, több közös ismerősük megrökönyödésére, leginkább Ádám megalázására.

        - Én jobbra, te balra! – vágta Éva a férje képébe, a vita hevében, még a közös lakásukba.

        - Szabad foglalkozás van...ha...ha...ha! – ezzel Éva nevetve elviharzott a lakásból. Ádám az ablakból látta, lent az utcán várta Évát új szerelme. Akiről csak később derült ki és vált világossá, hogy kicsoda is tulajdonképpen, kibe habarodott bele Éva. A városi Művelődési Házban tevékenykedő behízelgő modorú, nagy-dumájú, jól öltözött, fontoskodó alak -, egyes szóbeszédek szerint szekus besúgó volt... 

      ....  Most hogy kimondták a válást, másféle hangulat kerülgette Ádámot. Az előző gondolkodási-békéltetési hetekben, hónapokban azon őrlődött, hogy hol vétette el? Mit kellett volna másképp csinálnia? Hol hibázott, ha hibázott? És jó volt-e ennyire nyíltan és őszintén bíznia valakiben, akit élettársának választott? Hiszen őérte, a családért otthagyta szülővárosát, ahol felnőtt és ahova minden élménye, emlékei kötik, ahol örök álmukat alusszák a szülei és ahol ottmaradtak az összes barátai. Otthagyta a saját lakását, biztos munkahelyét. Merte felvállalni az albérletet, az ingázásokat, az ismeretlent...Vajon helyesen cselekedett?  Megannyi kérdés és gondolat foglalkoztatta. Szinte beleörült abba a tudatba, hogy a későbbiekben a két szeretett, imádott gyerekei nélkül telnek majd a mindennapjai, nem lehet a közelükbe. Nem fogja látni hogyan cseperednek, növögetnek nap mint nap. Ezért nagyon dühös volt magában és ez fájt a legjobban, nem is a megcsalatás! Ez szörnyű becsapása, megrövidítése egy apának, az elvált apáknak!. Hiszen itt volt Ádámnak, amire vágyott előzőleg, család, két gyerekkel. Szinte sikerült, amit akart, amiről korábban álmodozott...

         „Vak voltam és most látok?!”

A válás utáni napokban Ádám szinte eszelősen végiggondolta magában a házasságát, a múltbeli döntéseit. Saját eddigi hitében kutakodott. „Vajon mindig értjük egymást?... Akarjuk-e érteni a másikat?...Vagy csak csökönyös szamárként viselkedünk néha?...Vak voltam magammal és ez a pofon most felébreszt?...Tényleg ez van?  Szembe kell néznem a tényekkel: ezután más lesz a világ számomra! Elődeimnél, a rokonságban nem volt válás! Kitartottak egymás mellett jóban-rosszban. Épp velem történik meg ez a csúfság?” – megannyi kérdés merült fel Ádámban. Belegondolt abba is, hogy mi lesz, ha majd évek múltán felnőtt gyermeke valamelyike elé áll és szemtől szembe megkérdezi: „Apám! Hogy is volt ez? Miért szakadt szét a családunk? Miért kellett nekünk, gyerekeidnek apa nélkül felnőni?” – Ádám beleborzongott ebbe a gondolatba. „Igen, eljöhet ez a pillanat! Igen, jogosan tehetik majd. Kérdezhetnek, kérdőre vonhatnak, ha lesz bátorságuk és erejük ezt megtenni.

 Mit mondhatna majd? Mentegetné magát, magyarázkodna? Másban keresné a hibát?!..”

Egyszer majd tiszta vizet kell önteni a pohárba. Mindenkinek!

          Hirtelen eszébe jutott az a bizonyos első csók Évával!

          „De tényleg! Miért akart a feleségem lenni?”

 

         A válás kimondása után, a Bíróságtól kijövet, Ádámnak még volt annyi lelki ereje, hogy most már lánykori nevén szólítva egykori nejét, „úriemberhez méltón”- ő legalábbis így gondolta- meghívta egy közös búcsú-kávézásra volt feleségét egy közeli presszóba.

         Akkorra már túl voltak mindketten a kialakult új helyzetük belenyugvásában. Kényszeredett mosoly, erőltetett maga biztonság lengte körül őket kávézás közben. Még ugratni is volt kedvük egymást:

         - Na, milyen elvált feleségnek lenni?- kérdezte Ádám.

         - Ja, és neked elvált férjnek? – vágott vissza Éva.

Legbelül mindketten érezhették, hogy ez bizony közös életük drámája, nincs ok a cinikus vigyorgásra. A két közös kiskorú gyerekeik, pókháló-vékony szállal még összetartotta őket.

        

        

          Egy pillanat alatt sok minden történhet. Egy pillanat alatt akár szerelembe eshetünk. Egy pillanat alatt akár sírhatunk is, akár nevető görcsöt is kaphatunk. Egy pillanat alatt ledőlhetnek álmaink, de akár csoda is történhet! Egy pillanat alatt döröghet az ég és villámlik! Egy pillanat alatt kisüthet a nap és újra ragyoghat reánk!

          Egy pillanat...kettő...három...és sok... ,nagyon sok pillanatokból áll össze életünk!

 

                                                                                 ...Hihetetlen a csók!

                                                                                    Hihetetlen lehet egy szerelem!

                                                                                    Hihetetlen lehet a boldogság!

                                                                                    Hihetetlen lehet a csalódás!

                                                                                    Hihetetlen lehet a válás!

                                                                                    Hihetetlen ez a t ö r t é n e t!

                                                                                     Hihetetlen, hogy itt a vége, fuss el véle!

 

                       2014. Június.

 

                                                                                  

 

             

.      

      

    

                                        

        

 

        

        

        

               

                                                                                    

 

 

      

 

Megtekintések: 323

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Barta László Augusztus 6, 2014, 3:58pm

Tisztelt olvasóim! Bizonyos félreértések miatt,a legútóbbi írásomat: " A hamis csók öt pillanata." címűt, útólagosan kiegészítettem, pontosítottam (az elején és a befejezésnél). Elismerem,ezt korábban kellett volna megtennem. Ha valakit/valakiket esetleg ez az írásom félreérthető módon megbántott vagy megsértett, akkor ezúton kérek elnézést! 

Hozzászólt Barta László Július 3, 2014, 12:38pm

BM.-nek! No comment!

Hozzászólt Barta László Július 3, 2014, 12:29pm

Nagyon is igaz,hogy az éremnek két oldala van.Ha megnézzük mi van a másik oldalon,azon már nem változtathatunk. Minek,miért?Kinek ez az oldal,kinek a másik oldal tetszik.Egy történetnek,egy írásnak is több olvasata lehetséges.Ha továbbgondolásra készteti az olvasót,azzal már elérte a célját. 

Hozzászólt Bálint Mária Július 2, 2014, 6:33pm

TE! Ismeretségünk alapján én ennyit megengedhetek magamnak még akkor is, ha te itt az úriembert akarod játszani hosszú oldalakon keresztül. A többit egyéni beszélgetésben. 

Hozzászólt Barta László Július 2, 2014, 4:42pm

Tisztelt Bálint Mária! Gondolom minden írással foglalkozó egyénnek, kimondottan elégtétel és öröme lehet abban ,ha írása, története az olvasókban valamiféle visszhangra talál, sőt továbbgondolásra készteti.Az meg egészen elképesztő fantáziára vall az olvasónál,aki még a megírt történet előzményeire és utóhatásaira is belegondol,beleszövi a megnemtörténtet, a valótlanságot. Az élénk fantázia dicséretes dolog, a ferdítés már nem annyira!.Meg aztán ezzel a "TE" megszólítással,itt ezen az oldalakon még nem találkoztam.Döbbenetes! "Formabontó".Gratulálok!      

Hozzászólt Barta László Július 2, 2014, 3:06pm

Attól, hogy egy éremnek többen is csak az egyik felét ismerik, nem változtat azon, hogy mi van a másik felén...

Hozzászólt Biro Anna Július 2, 2014, 6:10am

Gondolom lessz meg folytatasa!  Evanak ra kell dobbenie hogy mit is tett es Adam is meg talalhatja elete igaz parjat! Jo volt olvasni!!

Hozzászólt Barta László Július 1, 2014, 4:41pm

 Kedves Terike! Örvendek,ha írásom továbbgondolásra késztetett.Megtisztelő számomra,hogy folyamatosan követed szerény írásaimat, amit nagyon köszönök!Üdvözlettel.

Hozzászólt Barta László Július 1, 2014, 4:35pm

Kedves Miklós István! Köszönöm a megtisztelő figyelmét.

Hozzászólt Bartha Terike(szül.Gellér Terike Július 1, 2014, 3:16pm

A kerek történetet nézve,Ádámnak jobb így. Szerintem sohasem kapta azt,amit adott. Remélem egy másik történetben még boldog is lehet. Megérdemelné!

Hogyan segíthetsz?

VAGY

VAGY

PayPal és bankkártya


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek