A karádi faluvégen,
Sej, haj, lululululárom,
Leányvásár lesz a héten,
Sej, haj, lululululárom....

Mind ismerjük a dalt, de az már elég hihetetlenül hangzik, hogy régen valóban voltak leányvásárok!

Erről ugye, nem volt szó az iskolában sem…

Holott a  leányvásár szokása egykor szinte egész Európában megvolt, a magyarsággal szomszédos népeknél és nemzetiségeknél éppúgy, mint a távoli skandináv területeken. Az ismerkedés és az udvarlás alkalmai voltak a búcsúk  meg a vásárok, s főként a leányvásárok.

Ott vásárolták a legények az ajándékokat, és ott rendezték a táncmulatságokat – remek alkalom egymás érdeklődésének felkeltésére s egyúttal „ legálisan is”.

Az ilyen nagyszabású vásároknak célja volt, hogy megakadályozza, hogy  az egyes közösségekben  „beltenyészet” alakuljon ki, azaz rokonok keljenek egybe, a magyar hagyományok szigorúan tiltották is a rokonok közti házasságot.

Ezért igazán olyan  vallási szigeteken volt jelentősége a leányvásároknak, ahol az elszigeteltség miatt a falu lakói nem tudtak a közösségen belül – a belterjesség veszélye miatt-  házasodni, a környező, de más vallású településekről meg nem akartak. Rájöttek az egymással ritkán találkozó hegyi népek is, hogy  kiváló alkalom a vásár még  a feleségkeresésre is. Hát elmentek a lányok összes kelengyéjükkel meg a mamájukkal a messzi vásárba. Igyekeztek a lehető legjobb formájukban mutatkozni, hogy az éves leányvásáron rájuk leljen életük párja. ( Merthogy a leány szép kellett legyen, de nem ő választott!)

Bizony, a lányok sok helyen ingó hozományukkal , kelengyéjükkel együtt jelentek meg és így kínálták magukat, naponta többször átöltöztek. Szép dolog, de igen költséges, nyilván igyekeztek kapósak lenni...

A leányvásár  - melyet  nyártól egészen november elejéig tarthattak  - a tisztességes ismerkedés nyilvános alkalma volt. Néhol a leányvásárt évente  két-három alkalommal megismételték. A fiatalok  magukat kidíszítve összejöttek ismerkedni. A leányvásár vagy leánynéző vásár a helyi szokások szabályai szerint a leánykínálatot  felsorakoztató alkalom volt.   A legények szemügyre vehették a leányokat, megfogalmazhatták ajánlataikat, de rendszeresen lett eljegyzés vagy házasságkötés színhelye is a leányvásár..

Néhol  az  esemény kizárólag a  házasságok létrehozását szolgálta, de sok helyen  általános vásárral, leginkább pedig búcsúval  együtt tartották, s búcsújáróhelyen  is tartották - ezáltal meg is szentelték az ismerkedési alkalmat.

Zengővárkonyban  gesztenyeszüretkor tartották. 

Máriagyüdön például a magyar, német, bunyevác ifjúság mellett a görögkeleti szerb lányok is megjelentek s ismerkedhettek. Máriapócson Illés-napon volt a leányvásár. A szegedi fiatalok pedig addig nem is léphettek házasságra, amíg meg nem járták a radnai búcsút. Mátészalkán a Mária-Magdolna-napi búcsú leányvásár is volt.

 Néhol nem kötötték búcsúnaphoz a leányvásárt, hanem külön napokat állapítottak meg erre a célra. A magyar leányvásár az ismerkedési lehetőségek egyike volt, olyan vidékeken, ahol más faluból is szokás volt nősülni, illetve férjhez menni.

  A szerb és román  vidékeken volt leginkább szokás:

A délszláv leányvásár 19. századi formájáról ezt dokumentálták: "A leányvásár Zomborban évenkint octóber második vasárnapján szokott tartani. A mondott vasárnapon a város alsóbb osztályú, mindkét nem beli fiatalsága bizonyos helyen összejön. Rövid társalgás után először kisebb csoportokban kerekednek tánczra, később pedig egy egész nagy kört vagy kólót képeznek. A kör közepén több dudás foglal helyet. Tánczközben a házasulandó legények szülői vagy legközelebbi rokonai megjelennek, s a kóló közepére menvén, ott fiaik számára egy-egy hajadont szemelve ki, azt egy alma átadása által,melybe ezüst pénz vagy bankó van téve, fiaik leendőnejéül eljegyzik. Ha a hajadon az almát elfogadja, az eljegyzés megtörtént, s a gyürüváltás vagy ugyanazon, vagy legközelebbi napon ünnepélyesen megtartatik. Ha pedig a lány az almát visszautasítja, az annyit jelent, hogy neki a legény sem kell. E népszokás eredetét még a török időből származtatják."  Ezek az alkalmak nemcsak az ismerkedésre nyújtottak  lehetőséget, hanem az esetleges házasságkötéssel kapcsolatos vagyoni kérdések megbeszélésére  is lehetőség nyílt, sőt a házasságkötés helyei is voltak.

Nem kis felelősség egy életre így választani – de lehet, hogy még így is sikerültebb házasságok lettek, mint a manapság kötöttek. Ki tudja?

 A magyar leányvásárokon nem keltek el a lányok, az ismerkedés lehetőségét jelentették a román és délszláv tényleges leányvásárokhoz képest. Baranya megyében a kérő egy mézeskalács szívet ajándékozott a kiválasztott lánynak, aki azt a szoba ablakába helyezte ki, ezzel adta hírül a világnak, hogy ő már elkelt... nem megy többé leányvásárba.

A  július 20-ához legközelebb eső vasárnapon tartják ősidőktől fogva a gainai leányvásárt - a legismertebbet.

Először 1816-ban írtak a a Bihari-hegységben levő  Gajna - tetőn  tartott vásárról.  Hajdan a  környék havasainak lejtőin élő pásztorok tehetősségük szemléltetése végett nyájukkal együtt érkeztek, az eladó lányok családja pedig a hozományt is  felvitték a hegytetőre. Ha a lány megtetszett valamelyik pásztornak, a vásár azonnal megköttetett, s az egész nap "ügyeletes" ortodox pópa a fiatal párt mindjárt össze is adta. Hatalmas esküvőket rögtönöztek ilyenkor a hozzátartozók, a nóta, a tánc csak másnap reggel ért véget, mikor is mindenki hazaindult.

Nem tudni, hogyan éltek a leányvásáron összeboronált párok, de biztos kevésbé zaklatottan mint a ma párt keresők, párra lelők s aztán így-úgy együtt élők.

Volt azonban a leányvásár szónak egy másik jelentése is, ez pedig a cselédvásár. A múlt század közepén Debrecenben újév és pünkösd napján ünnepélyesen felöltözve a piacra mentek a lányok. Az asszonyok oda jártak cselédet fogadni.

 Tánczos Erzsébet írása

Forrás:  http://netfolk.blog.hu/2013/09/25/leanyvasar_lesz_a_heten_de_mi_az_...