Véndiáksorba léptem, és mint mindig felkapom a fejem, ha nagy néha a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumról hallok, látok.

A Duna Tv-n a minap, volt iskolám igazgatónője, Szőcs Ildikó beszélt múltról és tervekről. Megilletődve hallgattam nagyon szépen összeszedett beszédét. Utóbb viszont gondolatokat indított el bennem a keresztszülői örökbefogadás említett lehetősége. Jól kidolgozott, előrelátó a rászoruló diákoknak, volt az első gondolatom. A segítség mindig jól jön, én is támogattam az iskola felújítási akcióját még édesapám életében, egyik (a 60 éves ) találkozója után, tőlünk telhetően. Most nem merült fel bennem a sgítségnyújtás, mert sokminden más eszembe jutott.

Édesapámhoz visszakanyarodva,( amit annyiszor elmesélt nekünk és unokáinak) hogyan került ő a testvérbátyja után Nagyenyedre, a hét testvér közül másodikként. Édesanyja szőtte-varrta ruhában, de minden tudást magába szippantani vággyal. Mit tett azért, hogy minden nap egy évig +kiflit kaphasson jutalmul a 150 Petőfi és Arany vers megtanulásáért cserébe. Zsebében hordva a leírt verseket, minden szabad percében ezt tanulta.Most így talán nem is tűnik olyan nagy dolognak, ma is vannak, persze egészen más példák. Kitartása elkísérte kudarcoktól nem kímélt életében.

Vége-hossza nem lenne a nyolc év történetének, aminek életreszóló eredménye az volt, hogy bármilyen nehézségen sikerült túltennie magát, innen merítkezve. Mások segítése is ebből fakad, namcsak gyerekeket tanított, hanem népnevelő volt, ahol csak megfordult pályája során. Utolsó tevékenysége az Illyés Alapítvány Kuratórimi elnöke, a községben, ahol az utolsó éveket töltötte pedagógusként, a parciumi Krasznán. 80 évesen e község Első Díszpolgára címét adományozták neki, sokoldalu tevékenységét elismerve ezzel.

Jóléti társadalmunk meddig fenntartható, a nagy kérdésem, dilemmám. Segítség nélkül is meg kell tanulnunk létezni, különben hamar feladjuk a mindennapok harcát. Az én diákéveimről egy másik bejegyzés készül. Ez sem a sok kapott segítségről szól majd.