Öreg vagy érzed,

álom ifjúság elveszett.

Kirabolt élet...

ki rabolt meg?

Sajog minden lépted

véka alá rejted

Tartod még a lépést.

Követőd...?

Nem volt még öreg.

Hiszékeny, sodródik árral.

  Saját kára lesz az ára.

     Én megmondtam:

Okos a más kárából tanul.

Mondta apám hasztalanul.

    Kereken negyven éves emlékemet osztom meg a kedves érdeklődővel, veletek, ami annyi de annyi szép reménnyel kecsegtetett egykor. / A mai 40 évesek jó ha megértik e lassan feledésbe merülő szavunkat..., és némi magyarázat az első oldalról: itt rövidítve szerepel a Szépreményű, a nevem után pedig, V.ó.k (ötödik éves óvónőképző)/

Maturánduszok voltunk, öt…

                   Nyári hangulatban

Aprócska rézvirág

ékes koronáján

zsongó szorgoskodás.

                   A nyár parázs.

                                                                                                                                    

             …

  Sokan vagyunk sokfélék...

                                              kizárólag D.J.-nak és másoknak...

Fennkölt légy,

nem vagy.

Egymagad 

vagy.

Segíteni anyátlant

egymagad...

Virágot kötni

Üvegbe rakni

Elmélkedni

Lépegetni.

   Egyszerűen

   /sokat megélten/ élni

is egymagad

vagy.

                 Egy a sokból

              egymagamnak is

 …

Kövér idő

Érik a barack

Aratás volt tegnap.

Aztán esett.

Csendes lágy eső.

- Kövér idő

a gaz hogy nő -

  / ha nem vigyáztad virágod./

Zöldül bánat

   / őszi bánat /

nyár derekán

kardvirág virul

levendula illata hull.

.

Hibiszkusz

hajt zsenge ágat.

Halovány zöld levelét

minden éjjel tovább

rágja... 

    Hasztalan kutatom

    a láthatatlan…

Csak tudat felett szeress,

Szeress és bocsáss meg.

Köszönöm, ismételd ezt...

Sajnálom, ha csalódás ér.

 /Vállamon tudom s hordozom./

       Töröld a tudat alattid

       Melegítsd a viaszt újra

       és tündöklőn várj...

       A világegyetem a helyén áll.

Önmagam legyek,

 /mindenekelőtt/

kék üvegben fényt szomjazó,

magamnak megbocsájtó

      s jótevő.

Gizka fotójával ...

              Illat

Megfoghatatlan valóság ...

Tavasz illata röppen az égre.

Illatfelhő leng körbe-körbe.

     Otthon vagyok.

Elindulunk, jön velünk,

Ismerősre köszönünk.

Meglepetten ránk köszön.

Szemünk találkozik, rég volt... 

-Hát ti mit kerestek itt?

/mosolya rémlik még, bókol./

-Nem változtál...

Orvos gyermekeivel dicsekszik,

Lányainkról kérdez.

Harminc egynéhány év…

Szikrázik az ég, Nap sugarat hint.

Hűvös szellő meg-meglegyint.

Vénusz gyúl,

Hold anyja ölére simul,

Hold sápadtan fogy.., nagy ég!

Bujdosik, telik s újból ég.

        Ibolya illat leng körbe,

        aranyeső pompás díszben.

        Madárhad zeng,

        buja nótába kezd.

    Kokárda nyílik...

    magyar szívekben remény.

Gyereksereg torka szakad:

- Sándor, József, Benedek

hozzák a jó meleget!…

Kérdezni és meghallgatni,

senkit sem megbántani.

Szinkronban lenni magammal,

magammal és másokkal.

      Elűzni fájót

      feltételezni jót.

      Elfújni a gyertyát,

      hinni a csodát.

Imába foglalni vágyaim,

hatóanyag nélküli piruláim.

     Járni merek az úton,

     méltánytalant elkerülő,

     makadámos utamon.

Megáradt pataknak kibuggyant a kedve,

         súlyos terhét mára levetette.

Himbálózó hátán mátkapárt lejt boldogan.

Gácsér mögé réce bújt kacéran..., hamuban.

      Néznek rám, inukban de bátrak!

 Mosolygok, látványuk mi' ritka pillanat!

                    Útjuk sietős...

          A híd alatt már nem látom,

          korán reggel áhított álmom.

Madárdalból kottát írni

nemcsak írni, betéve fújni.

Indulni, vágyaink után.

Elindulni.

Megbocsájtva megköszönni,

Megköszönni megérintve segíteni.

         Megengedni

magunknak a boldogságot.

      Repülni merjünk!

   /égieknek szólamán/…

 Vadkacsák!

   ...a kert alatt,

megbeszélést tartanak.

Lépkedek nesztelen

harkály koppan

rigó röppen

fa ágáról

töppedő hó

könnye csorran.

Gépem készen, néhány katt

/amonnan eb megugat/

nézek fel..., a kacsahad!

Kapkodok, de késő már.

Ó..., csak a sor vége

került lencsevégre!

Hányan vannak?

Hová mennek?

Ki állítja sorba őket?

Madarak, ők tudják...

merre,…

Hóvirág nyílt kecsegtető télben.

Nincs még vége...

Makacsabbik felét vicsorítja felénk.

Megpróbáltatás nélkül,

/mit el nem kerülhetünk/

nem ontja egykönnyen

          virágait.

Becsapott, jégre vitt 

s csak aztán hintett havat,

vékony takarót, mit szél elkavart.

Jégbe zárta tónak üde lélegzetét, 

/halak éltetőjét/

Buborékváros buboréklakókkal

          védekezik még.

Napsugár…

Minap, a lakatlan szomszéd,

deres asztalán, 

fagyott almát csipegettél

 kis madár,

tóban halra leltél...

Mára, cudar szél hozta hóval

mindent eltakart.

Jéggé dermedt tó és patak.

Viszek búzamagot, szalonna csemegét...

      Daloltok ugye még?

Jön még télre nyár s újra…

                Minden

                  nap

             fényesebb

     csizma, ablak, pohár

  illatfelhő függönyöm fehére.

      Porszemet mossa  víz

   csillan gyertyatartó, kis tál,

        /nagy bólés kanál/

vázává avanzsált pezsgős pohár

              a bonanzán.

Ünnepi asztal, két gyertya ég,

 egyik nem elég fényes még.

Januárban fényesedik egészen

    ugye azt…

Ismered e szerény  kis virágot?

Őszbe simult észrevétlen,

ártatlan virága, hófehérke.

Nyáron zöldelt bokorban,

ágabogas  bimbókban.

  A rózsa még aranyat hint,

       tüzes krizantém,

        cseppnyi bánat,

megfagyottan hőssé válltak.

Havaat! takarónak, párnának.

Tavasszal virultok hegykén s ledéren,

  jógondotok viselem,…

Erős várunk, Béla várunk

        ledőlt rég.

Mi várunk valamit még... 

Bölcsőtől, a vár alól,

hány helyre vetett az Ég.

Sors lába vitt úttalan utakon.

Hittem álmaim...,

előre megmutatják,

de feledés jött, ébred(és)...

Nem tudunk előre semmit.

Dönteni kell, gyerekből felnőtt,

felnőttből lassan gyerek születik.

Aggodalom, sok baj, gond.

Messzi repült…

                  Késő ősz

Dió koppan

             a tetőn.

 Fejemen is

             néha.

Anyáink  családjuknak

                         Éltek

Még ebben a

               korban.

Európai Únió van.

Ember,

 -nemlétező-,

    törvény

          Mindhalálig!

Nincs elég dióverte évem.

Gyermekim fizetésnélkülin nevelhetém.

Most nevelhetem…

   Nincs nagyobb mérgem, mint amikor üres ásványvizes műanyag palackot találok a kukában, konténerben. Beszélek itt a lakásotthonról, ahol dolgozom. Egyedül kevés vagyok a legelemibb változtatásra, ami már jó pár éve sürgető és fontos: - a szelektív hulladékgyűjtés -  ügyében.

 A felháborító az, hogy ezek a konténerek az úton túl vannak, egy hajításnyira a lakások mellett. A gyerek szívesen  viszi oda, bátran átmehet, a különben nem forgalmas mellékúton, (a szelektív…