Atyánkfia első állomáshelye, ahol kedves tárgyait (magyar és történelem) próbálta megszerettetni a reá bízott nebulókkal, amolyan „se nem falu se nem város” település volt. Lévén azonban járási székhely is, jobbára az utóbbi szerepében tetszelgett. Egy városias helynek pedig - sok más egyéb mellett – étterem dukál, s nem is akármilyen, hiszen meg kellett felelnie a „megyétől” kiküldöttek s a „vidékről” feljövők mellett a helyi nobilitás kulináris igényeinek is. E hármas követelményt - az ét- és itallap tanúsága szerint - kitűnően teljesítette a főtér sarkán posztoló Csutorás, III. osztályú étterem. A köznép amúgy a kistestvért, a Csibukot vagy a főutcai – helybéliek körében csak Aranykapcának titulált – talponállót látogatta előszeretettel.

Megelégelve a hétközi szárazkosztot, vasárnaponként atyánkfia is a Csutorába járt ebédelni, mely aktus később hasonszőrű barátaival délutáni kávézgatásba, koraesti poharazásba torkollt. Akkoriban a pékségből éppen kiugrott Fássy uram volt a főpincér. S hogy másodállásban nagy tréfamester is őkelme, azt atyánkfia eleinte még nem tudta. Első találkozásukkor, a szokásos „mi tetszik?” után diszkréten érdeklődött ittléte okairól meg további szándékairól. Közben kiürítette a hamutartót, letisztította az asztalt az alkarján lévő, előírásszerűen összehajtott kendővel, a handlival, megigazgatta a művirágcsokrétát, majd szemüvegét nagyítóként használva segített tájékozódni az étlapon, hogy mi fogyott el, s mi az, amit ő személy szerint ajánlana. Az okulárét aztán szertartásosan visszaigazította orrára-fülére. Két fogás között bizalmas, helyi információkat osztott meg a kedves vendéggel, s a kávé felszolgálása közben már néhány baráti tanáccsal is ellátta. A számlát meglehetősen körülményesen állította össze, no nem a matematikai műveletekkel volt baja, hanem a pápaszemmel - nem látta jól a számokat. Levette, handlijával komótosan megtörülgette, kipróbálta, s mert nem volt megelégedve, másodszorra vigyázva rá is lehelt, hogy így finomítson a tisztítás műveletén. Újrakezdte a cechhet, de csak nem tetszett valami! Most már ingerülten kapta le szemüvegét, majd a handli csücskét áthúzva annak egyik „ablakán” buzgó tisztogatásba kezdett. Ekkor esett le a tantusz atyánkfiánál! A szomszéd asztaloknál már egy ideje kuncogtak a közjátékon, s mikor Fássy uram újra feltette az okulárt, boldog vigyorral konstatálva, hogy végre jól lát – kitört a nevetés. Mit nevetés, harsány röhögés! Tőlük tudta meg aztán, hogy főpincérünk ezt a műsorszámot minden új fiúnak eljátssza.

Egy hét múlva már atyánkfia derült a legjobban Fássy úr produkcióján.

(Megjelent a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap 2013. évi 3. számában)
                                                                                                                                              .