Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

    Eltelt 2000 év, és a híresztelések ellenére sem lett világvége. Késett a megjósolt világégés, de az ördög nem alszik, és lám 2012-re ismét beharangozták a végítélet eljövetelét.

    A második évezred után átéltünk még egy évet, aztán tizenhármat, és még mindig élünk. Úgy-ahogy, de élünk. Bolygónk nem akarja kiadni a lelkét, hiába az áradások, erdőtüzek, háborúk, atom-, biológiai fegyverek, merényletek: röviden a népirtás ezernyi formája, mert ezeket mind túléltük. E nagy terhek ellenére (egyesek gyászban, mások bűntudattal) tovább küzdünk egy jobb, biztonságosabb lét reményében. De hol van az a parányi jel, amely a megváltásra adna biztatást?

    Talán az új év?

    Hát persze! Ha belegondolunk, amióta az ember az újévet ünnepli, mindig azt kívánja, azt várja az új évtől, hogy megváltoztassa, kényelmesebbé tegye a sorsát, otthonát. Hiszünk a varázsban, amely minden év elsején álnokul becsap, mert sejtjük a következő év is olyan lesz, mint a többi, mégis elkövetjük ugyanazokat a hibákat, beleessünk ugyanazokba a csapdákba, amelyekbe az elmúlt esztendők során. Ez nem fog másképp lenni a következő érákban sem…

    Mindig ugyanaz!... Nem változik semmi. Tovább áradnak a folyók, tovább robbannak a pokolgépek, tovább tartnak a földrengések stb. Vagyis újabb megpróbáltatásoknak vagyunk kitéve. Áldozatok vagyunk egy olyan világban, ahol kísérleti alanyként használ fel bennünket az Univerzum. De mi, földlakók kiálltuk a próbákat, bármennyire is lesújtó, eltipró volt. Túléltük…

     Ezekután nem értem, miért sietetnénk a világvégét. Mi történik, ha azt is túléljük? Az ember annyi mindenre képes, még arra is, hogy kiszámíthatatlan jövője érdekében túlélje a kínos, gyötrelmes jelent. És ez így lesz minden évben, mert nem fogunk megjavulni soha…

    Még akkor sem, ha szilveszter éjjelén fölállunk, elénekeljük a himnuszt, majd meghallgatjuk, amint a harangok ünneplik az évváltást. Gondolatainkban a megújulást keressük, de ennyitől nem fog emelkedni az életszínvonalunk, csupán ráncaink, éveink száma. Koldusként állunk a nyomorúságos jövő küszöbén, és alamizsnaként kapunk néhány idegrohamot.

   De ezt is túléljük…

Megtekintések: 304

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Covaciu Norbert Január 3, 2014, 4:02pm

Gondolatainkban a megújulást keressük, de ennyitől nem fog emelkedni az életszínvonalunk - erről az jutott eszembe, hogy minden változásnak belülről kell fakadnia, amíg az ember nem hiszi el, és ezt nem tudatosítja magában, addig nem fog történni semmi. Úgy vélem, hogy ki lehet törni, meg lehet változtatni, csak igazán, kitartóan akarni kell.

Érdekes gondolatok, jól megfogalmazva és remekül tálalva

Hozzászólt Bálint Mária Január 3, 2014, 3:32pm

András, az, hogy nem változtathatunk rajta, pszichológus duma. Abban van igazuk,hogy nem érdemes a változtatás akarásába cselekvőképesség hiányában belerokkanni. Éppen ezt akarják ránk testálni: nyugodjunk bele abba, ami van, de nem szeretjük, s akkor nincs problémájuk a forradalmárokkal, forradalmakkal, lázadókkal. Ez kényelmesebb a hatalomba kapaszkodó (de ha olvassa valaki közülük, röhög, mert neki már nem kerül semmi erőfeszítésébe ott lenni) egyedeknek. S most a világhatalom csúcsán lévőkről beszélek, nagyjából 3 nagy család, ők uralják a legnagyobb tőkét, s a mai világban a pénz a hatalom. Már születik is mindenféle intézkedés, hogy pénz nélkül ne menj semmire az életben: kalákázni nem szabad, gyógynövényt szedni se, a diófákat ki kell vágni, mert mérgezőek, a víz nem oltja a szomjat, a moslék veszélyes hulladék, a disznónak nem jó ( nekünk meg legyen jó, amit megettünk (!), csak a maradék mérgezi a disznót), stb. Én támogatom a helyi pénzek létrejöttét. Ki kellene vonulnunk a bankok markából, akkor lenne esély arra, hogy vége legyen a pénzes világnak. Addig nyúzhatnak, mert eszköz van a kezükben puska nélkül is. De már készülnek a következő lépésre. Tudják, hogy világméretű járvány fog kitörni ( na honna? Ők kutyulják a vírusokat) és Amerika jár élen a lágerek készítésében, ahova csak bemászni lehet a magas kerítéseken, kifele nem. Fenn van a youtube-on. Pl.: https://www.youtube.com/watch?v=D3Zcqr75m8k

Tehát, sok időnk nincs latolgatni. Mivel a média is a kezükben van, persze tagadják, és nevetségessé teszik azokat, akik leleplezni próbálják őket. Jó adu az az állításuk, hogy ezek mind csupán összeesküvéselméletek. De fennhangon mondják, hogy túl sok ember van a Földön, csökkenteni kell a létszámot. Az a bánatuk, hogy még semmivel se tudtak egyes országokban polgárháborút kirobbantani. 

Hozzászólt Ilyés András Zsolt Január 3, 2014, 2:46pm

Érdekes gondolatmenetek alakultak ki, melyek örökzöld témaként foglalkoztatják az emberiséget. Értelmét keressük olyan dolgoknak, amelyekről nem mi dönthetünk, és nem ellenőrizhetjük. Nyugtalanít minket, hogy nem változtathatunk rajta. 

Köszönöm jókívánságaikat (a malac is lerendezve), én is kívánok minden jót, vagy jobbat önöknek is!

Hozzászólt Bálint Mária Január 3, 2014, 12:46pm

Ama gondolkodók szerint ennyi idő Mátyás király óta eltelt, és jőni fog, mert jőni kell..., ha hiszünk benne. A mai agykutatók szerint is bekövetkezik, amit!amiben hiszel, legyen az jó vagy rossz. Érdemesebb tehát hinni a jóban. 

Tavaly jó volt, idén jobb lesz,

Nem kell más hozzá, csak hinned!

Hozzászólt Bálint Mária Január 3, 2014, 1:09am

Nem hiszem, hogy olvastam Prus Fáraó c. könyvét, bár fáraókról többet is,de nem csak te felejtesz el dolgokat, ne búsúlj. Ifi koromban sok könyvet elolvastam, amiket akkor még nem is értettem. Most képes vagyok egy könyvet félig kiolvasni, akkor jövök rá, hogy már olvastam, s eszembe jut az egész. 

Az idő relatív. Az időszámítás(ok) meg csalóka. Egyes gondolkodók szerint 5-600 évnek kell eltelnie, amíg a Földön megjelenik egy-egy TANÍTÓ/próféta. 

A vers - 

Vörösmarty MihályGondolatok a könyvtárban

Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből

S a szellemharcok tiszta sugaránál

Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!

Meg is kerestem a neten, mert érdemes végigolvasni újra.

http://www.jomagam.hu/versek/vorosmarty_mihaly__gondolatok.htm

Hozzászólt Gálffy Mária Január 3, 2014, 12:31am

Elnézést Zsolt,küldöm a malacot

Hozzászólt Bálint Mária Január 2, 2014, 10:56pm

Ott a baj. Fogadkozunk, de nem változunk. Minden földi hummi közül az ember természete változik a legkevésbé. Lassabban, mint a fizikai megnyilvánulása. Ezt felfoghatjuk rosszként, mert akadályozza a fejlődést, s hogy vége legyen végre a cudar világnak. De jó is, mert (a mai irányt tekintve) lassúbb a világ cudarabbá válása.

Kaptunk 2000 évet, hogy megjavuljuk. Nem tudtunk.

Amanda, majdnem Vörösmartyt idézted, ami így hangzik: " Ez jó mulatság, férfi munka volt!"

Hozzászólt Bartha Irén Anna Január 2, 2014, 7:02pm

Nagyon tetszett írásod!!!!
Kívánok egy szerencsésebb új évet,és kevesebb "alamizsnát"!!!!

Hozzászólt Ilyés András Zsolt Január 2, 2014, 6:54pm

Köszönöm szépen mindenkinek, hogy olvasott! :-)

Viszont kívánok én is mindenkinek boldog(abb) új esztendőt és kitartó egészséget!

Kedves Gálffy Mária várom a malacomat :-)

Hozzászólt Gálffy Mária Január 2, 2014, 5:47pm

Gratulálok Ernő,szépen megfogalmaztad ezt a taposómalmot,amit élünk.

Amanda,ugyan olyan élvezettel olvasom és várom a hozzászólásaidat.

Köszönöm mindkettőtöknek és Isten áldását kérem mindannyiunkra az elkövetkezendő évben .

Mindenkinek BOLDOG ÚJ ÉVET

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek