Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Volt egyszer hol nem volt

Nem az óperenciás tengeren túl

S nem is az üveghegyeken túl

Hanem tényleg ott ahol a kurta malac túr

Annak közeli szomszédságában a tikólban.

 

Úgy történt volt minden pirkadat előtt egy kurta idővel

A büszke kakas nyújtózkodott, kukorékolt mindenkinek

Jól nyútsák meg magikat, mielőtt a nap megderengeti első sugaraival a ganyédombot,

Hogy ne elgémberedett nyakkal kapjanak az elmenekülő lótetű után,

Mert aki egy ilyen adag fehérjét kihagy a reggelinél,

Ülhet a püspökfalatján, akkor sem fog tojni.

De ha kettőt-hármat izmos zúzájában zár, akár futtában is tojni fog.

 

Nyújtották nyakukat, szárnyaikat, derekukat mán ötödjére is, de a nap nem pirkadt

Be is szóltak az öreg kakasnak: no, édes bátyám, csaknem a tegnapi ijedség

Mikor majdnem a tarajába kapaszkodott a héja, amiatt elállítódott a belső csörgő?

Viccelődtek, mások is nevetgéltek tikoktak kuncogtak magukba.

 

Az öreg, büszkén, ismét meghirdette a hajnalt, s szigorúan nézett körül,

De sajnos megint a csönd és a sötétség uralkodott felettük.

A kiscsibék félni kezdtek, s félve mondták: lehet a jóslat bevált vége mindennek,

Ezt úgy hallották a seregélyektől, akik messze földre is eljártak.

Egy nagyobbacska közéjük kotkodácsolt, hogy ne fessék az ördögöt az ól falára, Mikor így is nagy bajban vannak.

 

Telt-múlt az idő, a feszültség szinte testet öltött

Oly sűrűn vette bögyüket körbe szorítva azt, hogy már néhányak köhögrékoltak.

Mert hangosan kukorékolni nem mertek, nem tudtak,

Míg a hiszti fel nem csapta a fejét, s maguk a szárnyaikat.

Úgy kezdtek viselkedni, mint mikor egyszer réges-régen

A borz tért be hezzájuk, véletlenül pihenőre

A borzra majd a szívbajt hozták a rikácsolásukkal, azóta a borz a falut is nagy ívben kerüli

 

Az öreg kakas halkan mesélni kezdet a kicsiknek, s erre mindenki elcsendesedett

S figyelt, mert imádták a régi históriákat, bölcseleteket.

Sok generációval előttem az ük-ük nagyapám mesélte,

Hogy néha a nap eltűnik egy rövidke időre, de visszatér így nincs világ vége.

De hozzátette félve: egyszer az is eljő, hiszen semmi sem állandó.



A nagyapám egy igazi gatyás-tyúk volt, minden bölcselettel megáldva,

Amiből talán sokat is a gatyájába rejtett…

Egy kiscsibe szólalt meg: de hisz neked a nyakad is csóré, s gatyád sincs

A te bölcseleted hun van he?

Erre jót derültek, de egy pillanat múlva ismét kitört a pánik:

Éhesek szomjasak bezártak futni szeretnének, de nem lehet.

 

Az öreg kakas csöndre intette őket, de ők ordították: itt a vég itt a vég

Úristen, kegyelmez nekünk, mi lesz velünk…

Ismét csönd lett. Feszült a csönd, mint a megfeszített íj,

S erre valami kis zajt hallottak: röf-röf töf-töf

A kakas odaszólt: te vagy az, röfi?

 

Igen, ki más beszélné ezt a csodálatos dallamos jó ízű nyelvet mint én? - szolt vissza,

Miért van még sötét, mi történt? Hol? - kérdi a röfi.

S akkor esett le neki. Viccesen megszólalt: ja, azért, mert a pokolra kerültettek

Mert disznyó módjára szétkapirgáltatok mindent, még a gazda veteményesét es…

No a pánik oly nagy lett, csak sírást-rívást lehetett hallani,

Mire össze gyűlt a röfi humorára a birka, a tinó, a varjak, galambok

Minden kedves lakója az udvarnak.

A néma kacsa is torka szakadtából háhogot: buta tyúkok!

 

Léptek közeledtek, de nem a régiek, nem ismerősek.

A frászkarika kerülgette meg lelküket: Úristen, hiszen az ördög maga gyű!

Így szívük a zúzájukba dobogott, tudták a mesékből, hogy a pokolban nincs vicc, nincs apelláta.

S egyszer csak hatalmas fény világított a szemükbe, szinte vakítóan.

Iszkiri, futás mindenki amerre látott. Hisz a tisztítótűzből nincs menekvés,

Tudták, de azért futottak ám...



Fülüket egy kedves ismerős hang ütötte meg: jaj pipikéim, ne haragudjatok,

Hogy későn engedtelek ki - szólalt meg a hajlott hátú,

Most egy botra támaszkova levegő után kapkodó gazda néni.

Jaj, Istenem, oly nehezen tudtam kitápászkodni az ágyból - panaszkodott nekik,

A szívem leszorított, lenyomott... hol kalapált, hol szorított.

Emiatt késtem, de ígérem, holnap idejében jövök,

És szólok Janikának a szomszédból, hogy ezentúl reggelente

Nézzen rám is, meg rátok is, mielőtt a vég rám köszöntene,

Így legalább őt is megszokjátok na.

 

Hálálkodtak a tikok, hogy nincs vég s nincs pokol sem,

Hanem napsütötte vidám délelőtt.

De attól a naptól fogva - isten tudja miért –,

De a veteményest jó messze elkerülték.

A röfitől tudta meg később Janika is,

A tikok mitől oly jól neveltek,

Hogy a veteményesben soha nem disznólkodnak.

Megtekintések: 89

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hogyan segíthetsz?

vagy

vagy

PayPal és bankkártya

 vagy

adományozok


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek