Édesapámat Havadról Nyárádszentimrére hívta meg a gyülekezet 1946-ban.
Zsenge gyerekkorom jó részét ebben a Nyárád menti székely falucskában töltöttem.
Hamar hozzászoktam az új környezethez.Volt alkalmam beleszokni a változatosságba,
hisz nem olyan rég tértünk haza Szlovákiából.Eddig sodródott családunk a második
világháború zűrzavarában.A kis falu népe szeretettel fogadott,szüleim örömmel fogtak
hozzá,hogy újra békés otthont teremtsenek a családnak.Én a hasonló korú cimborákat
igyekeztem felfedezni,ami hamar meg is történt.Különös vonzódást éreztem,hogy
otthonról elszökjek és a barátokkal naphosszat cserkésszük a tájat.Akkoriban még
gyakoriak voltak a robbanásos balesetek,főként gyerek áldozatokkal.Természetesen
szüleim engem is féltettek.Ami pedig ránk van mérve,azt elkerülni nem lehet.Így történt
velem is.Egy napon a malomba küldtek,mentem is szívesen.Amint beérek a kis utcába,
nem messze a patakot átívelő palló előtt egy öreg akácfa szétágazó gyökerei között
valami feketén fényes furcsaságot pillantok meg.Közelebb megyek,hogy jobban szemügyre
vegyem.Eszem helyett a kezem serényebb,s már nyúlok is utána.Óvatosan kikaparom a
gyökerek közül.Azonnal felismertem.Különös érzés kerített hatalmába.A kis ördög
arra ösztökél,hogy rejtsem el a tarisznyámban,majd eljátszom vele,ha nagyon unatkozom.
Így jutott haza a veszélyes"játékszer",amit azonnal elrejtettem a szerszámos ládámban.
Talán ösztönösen,de érzem,hogy valaminek történnie kell.Nincs erőm elállni a szándéktól.
Valami megmagyarázhatatlan belső indíttatás rabja vagyok,mondhatnám,robot,akit
távirányítással vezérelnek.Indulok.Előkerítem a ládikót.Az alkalmas időpontra várok.Megvan:
Szüleim ebéd után pihenni szoktak.Itt a lehetőség,cselekedni kell.Óvatosan emelem ki a
szürkésfekete tárgyat és műértő alapossággal veszem szemügyre.Teljesen ép.Ez nem
elégít ki,a belsejére vagyok kváncsi,megpróbálom szétszedni.Csűröm-csavarom,de nem
engedelmeskedik.Mást kell kitaláljak.A pincelejáratba húzódom s a nagy kőhöz vágom,
ahogy csak tudom.Azt hiszem,a gonosz manót védőangyalkám elküldhette valahová,
hogy ő lehessen mellettem.Mintha mondaná is,nem szabad ezt cselekedned.Hajthatatlan
vagyok és újból nekilódítom a kőnek."Játékszerem"darabokra törik és nem történik semmi más.
Kezdek magamhoz térni,vizsgálódom.Figyelmem egy fényes,gyűszű alakú"valami"köti le.
Pont ez kell.El is rejtem azonnal a ládámba,s valamelyest megnyugszom.Egy időre lankadt
a kíváncsiságom és viszonalg nyugalomban telnek napjaim.Az alkalmat egy borongós délutáni
nap kínálja.Ebéd után vagyunk.Édesapám szokása szerint az irodájában pihent.Édesanyám és
nővérem a nyári konyhában foglalatoskodtak.Én is velük voltam,s úgy határoztam,keresek
magamnak valami elfoglaltságot.Meg is találtam.Anyámék mit sem sejthettek.A kis konyha
tapaszos földjén ülök törökülésben ,a heverő mellett.A fényes fémdarabkát úgy rögzítem,
hogy egy szeggel a közepébe találjak,az volt a szándékom,hogy átlyukasszam.Fogom a
kalapácsot,a szeget és odaütök...!Fülsiketítő robbanás veri fel a környék csendjét.Az ajtó
hátra vágódik,a kis ablakszemek kirepülnek,nővérem kezéből a seprű messze száll,s én...
édesanyámat kiáltom.Fülemre tapasztom két tenyerem,s aztán csend lesz,nyomasztó csend.
Talán álmodom,hatalmas sötét űr vesz körül,nem tudom,hol vagyok.A heverő alól szednek ki,
csupa vér mindenem.A kezem még mindig fülemhez tapadva.Édesanyám kap az ölébe.
Meglátja az arcom,ha azt ugyan látni lehet,csupa vér az is.Kétségbesetten jajveszékel,
a szeme!,a szeme...!jaj,a gyermek megvakult!Közben rója a köröket az aztal körül,nem tudja
mit kezdjen sebesült kis fiával.Már tocsogni lehet a vérben.A kisujjam fityeg,a tenyerem
hosszában felhasítva,bal bokám szétzúzva.A gránátszilánkok egy részét bokám és bal
tenyerem fogta fel,de a szemem sértetlen.Édesanyám kissé megkönnyebbül.Nővérem
eközben valami lepedődarabokkal próbálja a vérzést elállítani.Apám már elszaladt,hogy
kerítsen egy fogatost,aki Nyárádszeredába vinne Molnár doktor úrhoz.Kis idő múlva a
szekér előáll.Felülünk.Szüleim is velem vannak.Körülöttem néma csönd,nem hallok semmit.
Iszonyatosan kezd fájni mindenem.Egyre csak azt hajtogatom,ugye most meghalok...?
Édesanyám sírdogál,apám is könnyezik.A hét kilómétert hamar megtehettük,mert a lovak
tajtékban úsznak.Molnár doktor vesz kézbe,szerencsénkre otthon találjuk.Sokáig tart,
amíg rendbe szed.Távozáskor ennyit mond:Tiszteletes úr,köszönjék a jó Istennek!
Szerencsés szerencsétlenség volt.