Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

               Egy pillanatra megállt a keze, amint meghallotta a kapu nyikorgását. Fásultan nehezedett el a teste. Üveges, fakó szemein a bánat tükröződött. Egy cseppnyi könny gyűlt össze szeme sarkában készen, hogy finoman végigcsörgedezzen a korai ráncokkal árkolt, koszos arcon, tán némi megkönnyebbülést ígérve, de mégis ottmaradt. Képtelen volt megszabadulni a szemhéjak ketrecéből. Elvékonyodó hangon suttogta: Istenem.

                Kötényébe csomagolta a még meleg tojásokat és a kapuban álló urára pillantott. Nem szóltak.

                Az asszony a konyha felé indult. Görnyedt tartása alig engedte látni az arcát, de azt is próbálta takarni kendőjével. Ritkán emelte fel a fejét, rég megszokta, hogy jobb kerülni az emberek tekintetét, semmi jóra nem számíthat tőlük, csak megvetésre, és már úgyis megcsúnyult a sokéves munkában és önvádban. Halk járása közben próbált minél kevesebb helyet foglalni a térből, elbújni mindenki elől, nem zavarni senkit.

                A házba belépve barna foltok vezették dohányfüstbe temetkezett férje alakjához, csizmáján szottyanó sárcafatok. Tegnap reggel a patakon mosta ki a szőnyegeket, egész nap zsibbadt a lába a fagyos víztől.

                A konyhában letette a tojásokat, ételt mert és kivitte az urához, leült az ágyra és szemébe húzott kendője alól nézte, ahogy eszik. Volt egy folt az állkapcsa szegleténél, mindig azt nézte.

- Bereteszelted már a tyúkokat? – kérdezte halkan az ura

- Még nem. – felelte, és azonnal indult is.

                Már javában esteledett, hideg szél fújt. Fagyott sár terítette az egész udvart.

                A csirkeketrec ajtajában hátrafordult, ott állt a fia, fát hasogatott. Még nem volt elég nagy, ügyetlenül bánt a fejszével. Nehéz időszak volt a fia születése, minden egyes pillantásnál, szégyen és bánat égette az arcát, első gyermekére gondolt és soha sem tudott megbocsátani magának, akárhányszor látta fiát, önvád marcangolta mélyen belül. A szülőszobán úgy érezte, mintha a pokol bugyraiban évődne, a körülötte lézengő szemekből kiolvasta előző gyermekének sorsát, akkor sírt utoljára, de akkor egész nap, az ágyba burkolózva némán, remegve zokogott. Lassan őrlődött, mígnem megtanulta a közönyt. Minden egyes érzést mélyen magába fojtott, míg végül közte és fia között minden szál elsorvadt. Mikor ránézett csak az állkapcsa szegleténél barnálló foltot látta.  Mintha semmi közük nem lenne egymáshoz, mintha csak az ura gyermeke lenne, és ők ketten lennének, ő meg csak egyedül.

                Egyenként fogta meg az állatokat és tette be a ketrecükbe, szerette a kis meleg testeket a kezei közt. Ilyenkor mintha egy kis mosoly mocorgott volna ajkain, de nem volt elég erős ahhoz, hogy megmozdítsa az arcizmokat.

                Hallotta férje vaskos, tompa lépteit közelíteni. Még bent, amint letérdelt tüzet gyújtani a kályha mellé valami frissességet érzet a szobában és kevés nyirkot térdei alatt. Megtapogatta a szőnyeget. – Kimosta – gondolta. Hátrapillantott a vastag sárpacákra, majd csizmájára. Restellte butaságát és kiment az asszony után.

                Mikor odaért hebegett valamit, nem tudta, hogyan mondja ki, hogy sajnálja, csak a tarkóját dörzsölte. Aztán kinyögte:

- Lett néhány folt a szőnyegen. – mondta, s közben kereste a tekintetét, de nem találta.

- Tudom, majd kimosom reggel. – felelte belenyugodva az asszony háttal neki a földet nézve, aztán nem szóltak többet.

                A férj akart szólni valamit, de nem tudta mit mondhatna, inkább hallgatott. Megpróbált segíteni neki, de nem volt mit, csak téblábolt az asszony körül, minden egyes léptét zavarta, érzete, hogy nincs mit tennie, de nem akarta annyiban hagyni. Aztán felemelte az itatót, hogy kiöntse belőle azt a sötét förmedvényt, közben felesége a háta mögé lépett, hogy bezárja a ketrecet. Fordulás közben könyöke megakadt az asszony felkarján, a mocskos, jeges víz pedig a fejére ömlött.

                Kiegyenesedett. A férje hetek óta nem látta már az arcát. Levette kendőjét, haja vizesen rátapadt homlokára, szája bal szeglete enyhén remegett, halkan, de ziláltan kapkodta a levegőt, szeme sarkában kis könnytócsa gyűlt össze. Eltorzult arca a dühtől. Érezte, hogy nem bírja elfojtani.

                Nyögve belemart dermedt férje arcába, aztán az fémitató után nyúlt, megmarkolta és állon vágta vele. Hangosan szakított bele a csendbe a roppanó csont s fém sziluettje, térdre rogyott, kezével próbálta védeni felhasadt arcát, ömlött belőle a vér. A földről még visszaordított: Ezt érdemlem én, te szajha? Haltál volna együtt a fattyaddal!

                A gondolat belevésődött elméjébe, újra és újra hallotta belül: Te szajha, haltál volna együtt a fattyaddal. Mintha megszűnt volna egész emberi lénye, csak ez az egy mondat járta át, csak ez létezett benne.

                Remegett az egész teste. A férje vele szemben állt és csak nyöszörgött nem tudott semmit kinyögni, legszívesebben ordított volna, életében nem volt ennyire dühös magára. Nem tudta, hogyan engesztelje ki az asszonyt, szerette, de ezt önmagán kívül senki sem tudta, nem tudta hogyan lehet elmondani. Nem szólt egyikük sem.

                Az asszony befutott a házba, az ura még mindig odakint állt értetlenül. Bent fel-alá lépdelt, képtelen volt lenyugodni, szemei csordultig voltak könnyel, de egy csepp sem szabadult ki. Egy kendőt terített ázott fejére, és elterült az ágyon.

                 Fuldokolva kapkodta a levegőt és karmolászta arcát. Az ura nem mert bemenni a házba, az egész éjszakát kint töltötte a padon, arcát tenyerébe temetve, elmélyedve az önutálatban.

                A takaró alatt imára kulcsolta a kezét, de mikor Istenre gondolt mindig az apja képét látta maga előtt, mindig félelemmel gondolt rá, csak a kegyetlent ismerte. Bocsánatért esedezett gyilkos, szennyes képzelgései miatt. Őszintén sajnálta gondolatainak vérengző csapongását, de nem tudta csillapítani magában a dühöt, ami évek óta gyülemlett benne. Érthetetlen, hogy tarthatta össze lelke a testét, és hogy nem szakadt szét a gyötrődésben. Könyörgött Istenhez, hogy kapjon elég erőt elviselni a férjét és életét.

                Minden egyes éjszaka és reggel, alvás előtt és ébredés után mindig ezért imádkozott, hogy legyen ereje elviselni, hogy bírja ki azt a néhány évet a halálig, hogy múljon már el végre ez az átkozott, rongyos kolonc, ami megnyomorítja, de azért soha, hogy együtt tudjanak élni és ne csak egymás mellett, hogy a férje képes legyen megérteni őt és ő is a férjét.

                Már rég elfelejtette, hogy az emberek nem csak azért léteznek, hogy őt gyötörjék… Hogy az életben szenvedésen kívül más is létezhet…  Pedig fiatalon nagyon szép volt. De azt mesélik, eljátszotta és nem maradt más csak megvetés és szégyen – amit nem bírt elviselni.

(a Haáz Rezső Múzeum pályázatára készült írásom - Székelyudvarhely, 2015. december)

Megtekintések: 1040

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Beke Ernő Február 2, 2016, 3:38pm

Attila, gratulálok! Valóban egy pályázati munka!

Hozzászólt Szabó Attila Január 31, 2016, 12:56pm

Nagyon köszönöm, a hozzászólásokat.

Hozzászólt Gálffy Mária Január 25, 2016, 2:49pm

Ilyen szépen megfogalmazni megannyi szorongató érzést,nem könnyű.Neked sikerült.Gratulálok.Nagyon várom a következőt.

Hozzászólt Benedek Eva Január 25, 2016, 2:19pm

 Erzelmi intelligencia es tehetseg egyutt, egyszeruen fantasztikus!

Hozzászólt Baksai József Coci Január 25, 2016, 8:23am

Le a kalappal !!!!

Mesteri munka!!!

Hozzászólt Fórizs Zoltán Január 24, 2016, 4:25pm

Elképesztő hangulatú írás, jól körvonalazódó jellemek, (kora)érett gondolkodás, érzésvilág. Érdeklődően várom a folytatást. Gratulálok! 

Hozzászólt Bartha Terike(szül.Gellér Terike Január 24, 2016, 1:21pm

Nagyon tetszik!!! Remek írás! De én roppant kíváncsi lennék Anna ifjúságára is.

Hozzászólt Illés László Január 24, 2016, 11:04am

ILYEN FIATALON, ILYEN MÉLY ÉRZELMEKET, ILYEN ÉRTHETŐEN LEÍRNI. GRATULÁLOK !

Hogyan segíthetsz?

VAGY

VAGY

PayPal és bankkártya


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek