Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

(részlet a „Búvópatak, avagy hamu alatt izzik a zsarát” című regényből, - megrendelhető: undergroundbolt.hu)

 

Utolsó mozdulatokkal is végeztek, megigazították a nyergeket, Zárc, a szolga ellenőrizte a málhát, magukhoz vették a fegyvereiket, s éppen felültek volna a lovakra, mikor a hajnali páraködből egy lovas alakja bontakozott ki. Meglepődve hagyták abba, amit éppen csináltak. A most érkezett leszökve lováról megszólalt.

- Dénes deák vagyok. A vajda parancsára jöttem.

- S vajon miért?

- Hogy veletek tartsak az úton.

- A parancs, az parancs. Induljunk!

Némán lovagoltak, elől Somon-bagsi, mellette Jos-bola, mögöttük a deák, s leghátul az öszvéren Zárc. A deák nem sokáig bírta a némaságot, beszélgetni próbált, de csak egyszavas válaszokat kapott a kérdéseire. Azt is alig tudta meg, hogy ki az, aki mögöttük az öszvéren kocog. Igaz, őt sem kérdezte meg senki, miért is tart velük az egész hosszú út alatt. Ez kiderült kérdezés nélkül az első esti táborozásnál.

 Amint lehaladt a nap, tábort ütöttek. Zárc igazi hozzáértéssel végzett el minden tennivalót. Sátrat nem állítottak, csak a szabad ég alatt pihentek a tűz mellett. A sátorral túlságosan megterhelték volna a málhás állatokat.

A naplemente fényét kihasználva, míg be nem állt az esti sötétség Dénes deák előszedte az írószereit, s sebesen nekifogott lejegyezni a nap kisebb-nagyobb eseményeit.

- A vajda parancsára jegyzem le, hogy mi történik napközben – mondta, látva a többiek kérdő tekintetét.

- A te dolgod!

- Ha visszajövünk, számot kell adnom mindenről a vajdának, vagyis egész pontosan Bajánnak.

Elhallgatták, amit mond, s tudomásul vették. A szolga rikoltása szakította félbe az egyoldalú beszélgetést. Jelezte, hogy kész az étel, ami a magukkal hozott szárított húsból és kölesből készült mongol szokás szerint.

Tudták, hogy hosszú út áll előttük, úgy is készültek. Vezetőt nem fogadtak, Somon-bagsi ismerte a vidéket, hiszen nemrég már megtette. Hiába ismerte azonban az utat, végül két év lett belőle, amire induláskor nem számítottak. Tokta kán soha nem ott volt, ahol gondolták. Mire a jelzett helyre értek, már tovább ment. Állandóan járta a birodalom határait, a csatatereket. Hol Moszkvát, Szuzdalt[1] dúlta, hol a Kaukázusban hadakozott. Egy kisebb udvart (ordát[2]) vitt magával, testőröket, szolgákat, három-négy ágyast. A fővárosban ritkán időzött. Ott Maria khatún uralkodott a népes, saját orda felett nagy hozzáértéssel, rátermettséggel. II. Andronikosz császár leányától ezt el is lehetett várni, hogy az udvari világban feltalálja magát.

Ő maga IX Mikhael baszileusz féltestvére volt. Máriát a császár első ágyasa szülte, nem sok idővel Mikhael világra jötte után. Mikhael édesanyja Anna hercegnő volt, Lászlónak, a magyarok királyának nőtestvére.

Persze ez nem sokat jelentett Maria khatún számára, de azért vendégül látta a küldötteket. Kaptak egy jurtát az orda szélén, közel az őrök szállásához. A biztonságuk, vagy irántuk való bizalmatlanság lehetett ennek az elhelyezésnek az oka.     

- A khatún nem kedvel minket, de nem is igen törődik a sorsunkkal – jegyezte meg igen találóan a deák.

- Törődj a magad dolgával! – hörrent rá Somon-bagsi. – Te csak jegyezgesd, mit eszünk, mit iszunk, hol hálunk. A többi nem a te dolgod!

Nem tudott a bagsi megbarátkozni a száz féle színű deákkal. Hol talján, hol magyar, máskor kun, vagy lengyel. Annyi féle, ahány emberrel szóba áll. Hogy is tudott Baján megbízni benne? Biztos tudja, mit csinál, kiben bízik meg és kit mivel bíz meg. Ő a törzsfő, még ha most helytartó is a neve. Ezeken mélázott Somon-bagsi, de nem szólt egy szót sem, reggel pedig megjelent a khatún jurtája előtt, kérte, fogadná egy rövid időre.

- Mária khatún, az Arany Horda úrnője vár rád! – kiáltotta egy szolga a földön ülve várakozó bagsinak. – Igyekezz, ne várakoztasd!

A kán első felesége szolgáló lányaitól körülvéve ült a bejárattal szemközt egy kereveten. Egy kis ideig csendben várakozott, majd a szemeit a földre szegző, előtte állót felszólította, hogy beszéljen.

- Köszönetet mondok a vendégszeretetedért, nagyasszonyom! Az egész telet itt töltöttük, elláttál mindennel, ami kell. Nem szeretnék visszaélni jóságoddal, engedj utamra, keressem fel a kánt valamelyik táborában.

- Más kérésed nincs? Hangodból hallom, hogy van! Beszélj!

- Szeretnék Mikhael baszileusz elé járulni.

- A testvéremhez akarsz menni Konstantinápolyba?

- Ha segítesz, nagyasszony!

     Palotabéli ember jelent meg a konstantinápolyi vendégfogadóban, és sokáig pusmogott a gazdával. Vacsorára is ott maradt. Bőséges és ízletes vacsorával szolgált a gazda váratlan vendégének. Búzalepényre rakott levendulás-narancsos szarvashús képezte a fő fogást. Mind emellé a szakács foghagymás kásával és fenyőmaggal töltött szirti galambot, valamint borban főtt mézes császárgombát is tett az asztalra. Az egészet jó szamoszi bor koronázta meg. A gazda személyesen hozta fel a pincéből. Meg kell becsülni a palotabéli embereket. A fáradtság busásan megtérül a kedvezmények és kiváltságok révén.

- Az előkelő vendégedet, a barbár herceget keresem – közölte, miután elverte az éhét, a fogadóssal az idegen.

- Ott vannak! Látod?

Bókolva, hajlongva lépett oda Jos-bola kis csapatához az idegen. Idegenkedve fogadták.

Itt a császár városában hercegnek tartották Jos-bolát, bár ő maga ezt távolról sem így gondolta. Testőr, hadapród, bizalmas társ igen, és most a fejdelem személyes képviselője.

A khatún levelét akarta az idegen. Előbb nem akarták odaadni neki, hiába mondta, hogy ő beviszi a palotába, és átadja a baszileusz bizalmas emberének. Nem adták. Ígért érte aranyat, majd fenyegetőzött, hogy a katonákkal elfogatja őket, mint kémeket.

- Nem véd meg a leveletek, mert Maria Palaiologina visszaadta a lelkét a teremtőjének. Gyermekszülésbe halt bele.                                                                                       

- Ha ez igaz, miért kínáltál a levélért aranyat?

Hosszas vita után mégis megkapta lovag a levelet.

- Ennek az óntányérnak a hátuljára írd rá a késed hegyével, hogy megkaptad. Írjad: „Maria hercegnő levele nálam, Leopoldus lovagnál van”.

- Úgy, és most fizesd ki a fogadósnak a tányér árát!

A hamis levél és rajta a pecsét természetesen a deák munkája volt.

Reggel, alig virradt szedelőzködtek, s amint kinyitották a városkaput, elhagyták a várost.

 

[1] Orosz fejedelemség a 13. században

[2] - orda – a kán állandó udvara

 

Megtekintések: 20

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2020   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek