Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Legenda helyett


        Pattogó tűz melengető közelségében mesélgették, hogy létezik egy tó a Mezőségen. Ez a tó az Isten tava. Hogy miért éppen Istentó a neve?

– Azért, mert az Istené. – mondta nagyanyó hihetetlen meggyőződéssel.

– Hiszen az egész világ az övé… - szólalt meg nagyapó is valahol a szobácska rejtett félhomályában.

– Igen, igen, de ez különösen az Istené, mert utólag csinálta!

– Mesélje el, nagyanyó! – esdekelt a kis dédunoka.

– Jaj, lelkem, az nem neked való!

– Hallod, asszony, ne mind sírtasd azt a leánykát, mondd el neki! – próbált nagyapó a leányka kedvében járni.

        És csodák-csodája, apó szava megoldotta anyó nyelvét. Még kinyílt a kemence rácsos ajtaja, hogy táplálékot adjanak a szikraszemű melegnek, aztán mesélni kezdett anyó. Mellette a kislány beleolvadt a múlt csodálatába.

        Valamikor régen nagyon rossz emberek éltek errefelé, nem szerették egymást. Ezért az Úristen nagyon megharagudott rájuk. Sújtotta őket szárazsággal, esővel, hideg téllel, de nem javultak az emberek. Ezért az Isten eldöntötte, hogy még mutat egy jelet, ha arra sem térnek meg, akkor elpusztítja őket!

        Amikor a legnagyobb viszály dúlt az emberek között, egyszerre csak nagy sustorgás támadt az égből. Vihar támadt, és egy nagy feketeség jött a felhők közül. Olyan gyorsan érkezett, hogy látni sem lehetett, mi az. Az emberek lába alatt kirázta a hideg a födet, remegett, akár a halálraítélt. A gerendákra akasztott lámpások ijedtükben leejtették hosszú üvegsüvegeiket, a kredencben haláltáncot jártak a tányérok. Nagyot bömbölt az a nagy fekete valami, olyan nagyot, hogy fölborzolódtak a házak szalmafedelei. Az emberek tenyerükbe temették az arcukat, az állatok fejvesztve menekültek összevissza. Aztán az a nagy fekete valami úgy leütötte a domb tetejét, mintha csak kenyérmorzsát söpörnénk le az asztalról. Akkora fészket fúrt magának, hogy egy egész falu elfért volna benne! És azóta se szállt ki az odújából. Ott van, minket figyel, hogy viszálykodunk-e még egymással. Biztos, előjönne, ha nem férnénk össze. De akkor már fölégetné a fél világot! Ezért kell nekünk jóknak lennünk!

        Hosszú-hosszú idő telt el azóta, már nem élnek azok a dédunokák sem, akiknek az ükapja látta a nagy csodát. Lassan az emberek megbarátkoztak az Isten közelségével. Fölmerészkedtek a megnyomorodott dombra. A nagy fekete valaminek a helyén egy csodálatos tó göndörítette hullámfonatait. Pontosan olyan alakja van, mint egy könnycseppnek – az Isten könnye az emberi rosszaság miatt.           Úgy mondják a régiek, hogy valahányszor rosszat tesz valaki, megduzzad a tó vize, a könnycsepp nagyobb lesz – bánkódik az Úristen az elkövetett vétkekért.

        De próbára is teszi ám ez a tó a környék embereit! Megkísérti őket a parancsolat megszegésével, s ha vétenek valamit ellene, bizony keserű vége lesz annak. Hányszor történt már olyan, hogy fiatal legények vagy házasemberek esténként lányok csábító énekét hallották a tó mellett fölzengeni, s amikor odamentek megnézni a csodát, a hang belopózott a nádasba. Édes ígéretekkel csalták maguk után a férfiakat beljebb, egyre beljebb a mocsárba. Akik nem voltak hűségesek hitvesükhöz és követték a hangot, bizony mind odavesztek. Mert minden lépés után nehezebb volt ellenállni a csábításnak.

        Aztán ennek a tónak nincsen feneke, még soha senki nem tudta megmérni. És ha rosszak az emberek, a vize olyanná válik, mint a tinta. És haragosan kavarog, olyan gyorsan, hogy beleszédül az ember. Ilyenkor a vízben vastag hínár tekeredik, s ha valaki beléesne, máris lerántaná a mélybe. Mondják, hogy egyszer az öreg Szánduj bá’t két ökrével ekéstől magával rántotta az örvény, mert káromkodott a vénember, hogy nem itták az ökrök a tó haragos vizét.

– Jaj, milyen szépen aluszik a kis csöppség! – rebegte anyó apónak, mikor a történet végére ért, és csendesen betakarta a kislányt.

 

Megtekintések: 354

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Szilágyi Mihály Január 23, 2015, 7:58am

Köszönöm a biztató hozzászólásokat!

Hozzászólt Győrffy János Január 22, 2015, 9:29pm

Tetszett.Bizonyára a kislány is a Tóval álmodott.Szeretettel

Hozzászólt Füzesy István Január 20, 2015, 2:07pm

 Kedves Mihály! Magam is Erdélyi származású vagyok, és szívesen olvasom az Otthonomról szóló kimeríthetetlen fantáziával előadott régi történeteket. Köszönöm, ezt még nem ismertem. Azt szeretem a legjobban, hogy ezek a történetek mindig így kezdődnek, hogy VALAMIKOR RÉGES - RÉGEN... Ez pedig soha nem rémítette meg a gyerekeket, hanem csak tanultak belőle, és ha egy kicsit ijesztő is volt a történet, akkor odabújhatott a szülőkhöz-nagyszülőkhöz, akik a család igazi melegével eloszlatták a gyermek rémálmait(hogy VELE ez ugye nem történhet meg). A mai válásokkal teli világban a gyermek a számítógép képernyőtől nem kapja meg ezt. Annak aki meg akarja nézni hogy melyik tóról van szó, annak megadom a Google térképen megtekinthető helyét: https://www.google.hu/maps/place/Istent%C3%B3+547069,+Rom%C3%A1nia/...!4m2!3m1!1s0x474bd3c547d9e83b:0x4cceadcf1c85e384

 Hálásan köszönöm: István

Hozzászólt Verzár Csongor-Garabet Január 16, 2015, 6:04pm

Szép legenda !!! A valóságban nagyon rég egy meteorit csapódott be oda, az ütötte a mély lyukat ami feltelt vízzel. Néha oda járok horgászni.

Hozzászólt Szilágyi Mihály Január 16, 2015, 12:28pm
Még nem kezdett el álmodni...
Hozzászólt Kósa Márta Január 16, 2015, 7:28am

Hogy a kis csöppség édesdeden aludt e hátborzongató történet után, az azért erősen kétlem...

Hozzászólt Kovács Emil Lajos Január 15, 2015, 7:33pm

Hozzászólt Nemes Viktória Január 15, 2015, 4:55pm

Kedves Mihály, köszönöm.

Hozzászólt Szilágyi Mihály Január 15, 2015, 4:53pm
Valóban létezik ez a tó. Románul IȘTANTĂU. A madarasi Fekete és Pagocsa körül van. Mezőbánd felől autóval is közelebb lehet jutni hozzá. Ma magántó, egy román a tulajdonosa, megvette. Kitől? ??? De mégis szerencse, mert bekerítette, őrzi, s így a helyiek nem hordják bele a szemetet.
A mesét hallgató kislány, apó és anyó képzeletbeli személyek, de akár élhettek is.
Hozzászólt Nemes Viktória Január 15, 2015, 4:26pm

DE GYÖNYÖRŰ KIFEJEZÉSEK!! :"REJTETT FÉLHOMÁLY", "SZIKRASZEMŰ MELEG", "NE SÍRTASD", "A LÁMPÁSOK IJEDTÜKBEN LEEJTETTÉK HOSSZÚ ÜVEGSÜVEGEIKET",...

V ALÓSÁGOSAN LÉTEZŐ TÓRÓL SZÓL A MESE?

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével adományozok


átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2020   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek