Versem egy lengyel karácsonyi ének dallamára született.

Alkonyat, hóesés,

Csendes béke száll a tájra,

Hajnal jő, ébredés,

Fehér béke a világra.

Csillogó hólepel

Áldva föd be minden álmot,

Csöppségem, ne félj, aludj…

        Egyszer, nem is olyan régen, csak ehelyt, a teremtés negyedik napján, az Úristen órát teremtett. Talán attól tartott, nehogy elszámolja a napokat, s így saját parancsolata ellen vétsen. Mert hát rajta kívül kinek kellett volna számon tartani az idő múlását? Ismerjük el, az Úr órája olyan tökéletesre sikeredett, hogy a rá két napra teremtett embernek azóta sem sikerült elrontania. Pedig titokban lehet, hogy próbálkozott már vele.

        No de ne csak beszéljünk erről a csodás…

Legenda helyett

        Pattogó tűz melengető közelségében mesélgették, hogy létezik egy tó a Mezőségen. Ez a tó az Isten tava. Hogy miért éppen Istentó a neve?

– Azért, mert az Istené. – mondta nagyanyó hihetetlen meggyőződéssel.

– Hiszen az egész világ az övé… - szólalt meg nagyapó is valahol a szobácska rejtett…

           Javában zajlott az aratás Tulokfalván. A brigádos idegesen hápogott, hogy semmi sem úgy halad, ahogy kellene. Úgy káromkodott, hogy a csillagok is elsápadtak volna, ha meghallják; szerencséjükre édes álmukat aludták valahol egy hűvösebb helyen.

-          Még csak az hiányzik, hogy délután kijöjjön a mérnök…

Még jóformán ki sem gondolta, mi történne, ha valóban megérkezne a mérnök, távolról fölrotyogott a ponyvás terepjáró hangja. Olyan jól ismerték ezt a hangot…

        Hangosan csattogott az asztal a szomszédfalu kocsmájában. A taktusra pedig nagyapám zengte a nótát – a barátai csak loholtak utána. Csak olyankor művelt ilyesmit, amikor már többször cserélt poharat a kocsmárossal – tudniillik üreset töltöttre…

        Egész késő délutánig tartott a rendkívüli műsor. Hogyisne, hiszen nagyapám hazalátogatott a szülőfalujába – a szomszédfaluba, Mezőmadarasra –, hogy meglátogassa az…

                Beteg volt egy lófalvi vén paraszt, olyan beteg, hogy majd’ belepusztult. Az orvosok alig tudták helyreműteni a sok nyavalyáját. Amikor már lábadozott, fölírtak neki derékövnyi lajstromot, hogy miket kell megvásárolni és az utasítások szerint rendszeresen beszedni.

                Valahogy hazaengedték szegényt a kórházból, abból a klórbűzös, embersápasztó vaságyas szobából. Otthon mégis más volt: az ágyba…

                Nyári nagy meleg volt. Aratás után járt az idő. Egyszer Dungó bácsi szomszédom átkiáltott a kerítésen, hogy nem mennék-e el segíteni egy kicsit szalmát hordani. Így hát félretettem a könyvet, elkaptam egy villát a színből és mentem segíteni.

                Éppen ebéd után voltunk. A hőségtől szinte lebegett az út. Kissé csodálkoztam Dungó bátyámon, hogy mi a szösz állhatott a fejébe, hogy ilyen kánikulában is…

          Csinos riporternő faggatta a harc- és fogság által edzett aggastyánt. A háborús emlékeiről kérdezte az öreget. Kész csoda, hogy a kilencvenen is felüli ember korához képest fiatalosan mozgott, emlékezett és gondolkozott. Ezt használta ki a rádió formás alkalmazottja. Hosszan beszélgettek fiatalságról, háborúról, nagy csatákról és a keserű fogságról. Mesélt az öreg, hisz a kérdések egyre több emléket juttattak…

Lófalván nagy csuda történt, amikor az 1990-es években egy iszonyú hosszú idegen autó verte fel az út porát. Lassan, óvatosan érkezett. A faluban néhányan élcelődve meg is jegyezték, hogy talán tojást szállít, hogy nem mer gyorsabban menni. Nagy volt a szájtátás, amikor nagyot fújva megállt az idegen jármű a templom közelében. Valami madárnyelven beszélő emberek mászkáltak le róla. Hamarosan megérkezett a pap is. A lófalviak legnagyobb csudájára ő is tudott azon a krákogó nyelven…

1923. február 1-jén születtem Kecsetkisfaluban.

Amikor bejött a magyar hadsereg, édesapámat arra biztatták, hogy most itt van az alkalom, hogy engem nagy emberré tegyen, csak engedjen el katonának. Ezt a lehetőséget én is fontolóra vettem, és önkéntesként jelentkeztem katonának. Amikor már a sorozásra került a dolog, szegény édesanyám nagyon ellenkezett,…

                Az egyik kedves, de huncut tanítványom mindig érdekes tetteivel vagy mondásaival feledtette el a tanítói bosszúságaimat.

                Egyszer az egyik torkos gyerek mohón falta az ennivalóját, és beszívott egy kenyérmorzsát. Kegyetlenül elkezdett köhögni. Nyomban kérdi ez a huncut kölyök, hogy az iskolában én felelek minden gyerekért? Mondtam, hogy igen. Nagyot kacagott. Érdekelt a véleménye.

-          „Tanító bácsi, ha ez itt meg talál halni, akkor maga…

Nehogy azt higgye, aki tanítóskodásra adja a fejét, hogy csak ez elején érik meglepetések! Én sem hittem volna többévnyi cifra tapasztalat után, hogy vannak még kacskaringós esetek reám mérve.

Egy csendesnek nevezhető szünet vége felé történt e nevezetes eset. Már örültem, hogy a változatos származású gyerekek kibírták verekedés nélkül. De alighogy elörvendtem magam, egyszer csak rohan az egyik fiú, és jelenti, hogy szörnyű nagy baj van.

-          Jüjjék hamar, téntó bácsi,…

                Volt egy érdekes elsős fiú az osztályban, akinek semmiképp nem akart menni az olvasás. Próbáltam szigorú lenni, nem ment. Kérleltem, hogy otthon olvasson többet, nem volt látszatja. Dadogott is. Szinte magától jött a magyarázat, hogy azért ilyen, mert az apja már születése után megszökött.

                Egyszer aztán a véletlen kezembe adta a kulcsot. A betűk írásakor mindeniknek megmutattam, hogyan kell kanyarítani a ceruzával, hogy betű legyen a kacskaringós…

           Tanítóskodtam az egyik ezeréves mezőségi faluban. Az iskola szépen pihent a domboldalon, és szelíden tekintett le az útra. Várta, hogy vége legyen a nyárnak, és benépesedjen. Mindig örült, ha reggel megérkezett a nyolc-tízfős csapat. Így délutánig helye sem volt az unalomnak.

           Életrevaló gyerek volt mindenik. Az is megesett, hogy csak úgy heccből puszta kézzel röptében lekapták a baglyot a levegőből, ha túl alacsonyra merészkedett.

           De az is…

Virágsors és embersors – annyira hasonló mindkettő. A virág feladata, hogy kinyíljon, és sziromcsodájával meg illatmámorával hirdesse a jót a környezetében. Az embernek pedig szintén az lenne a küldetése, hogy a benne élő jót megossza másokkal.

Sokszor adódik, hogy virágok ezreit hintik valaki elé, csak azért, hogy a hódolat kifejezésre jusson. Sokszor…

           Már tapasztalt tanító voltam, túl számos egér-, darázs-, tanfelügyelő-, kutyakalandon, meg nem kevés veszekedésen, amikor újabb váratlan dolog történt.

-          Jár az egér az óvodában! – kiáltotta az egyik fiú. – Ha’, hogy visít az óvónéni!

        Komolyan mondom, nagy volt a sikoly a szomszédos teremben. Gyorsan átszaladtam, nehogy valami nagy baj legyen. A gyereknek…

         Néhány éve tanítóskodtam már, amikor új meglepetéssel szembesültem. Egyszer úgy adódott, hogy az egyik leánykának nem adhattam jeles osztályzatot. Mondtam neki, tanuljon másnapra, mert újra felelni fog. Éppen az angol szavakból kellett felelnie vagy írnia. Ő dönthetett, hogy mit választ. Az írást választotta. Felírtam a táblára néhány angol szót, ugyanannyi magyart és még lerajzoltam néhány tárgyat…

1921. május 20-án születtem. Négyen voltunk fiútestvérek, és négyen voltunk katonák. Ők csendőrök, én Horthy testőre. Bándról még rajtam kívül ketten voltak a testőrségben.

A budai várban teljesítettük a szolgálatot. Én gyalogos testőr voltam, így a vár területére esett a feladatköröm. Horthyt a lovas testőrök kísérték útjain.

Jól emlékszem, ’41-ben történt: a németek elfoglalták a várat. A testőrség feladata volt a vár védelme is. Az egyik bándi fiú és egy anyaországi társa…

        1921. május 20-án születtem. Négyen voltunk fiútestvérek, és négyen voltunk katonák. Ők csendőrök, én Horthy testőre. Bándról még rajtam kívül ketten voltak a testőrségben. A budai várban teljesítettük a szolgálatot. Én gyalogos testőr voltam, így a vár területére esett a feladatköröm. Horthyt a lovas…

Egy sötét fedelű könyvnek a címe ez. A tartalom se derűs. Ugyanolyan, mint a borító és a cím. A történetek a Második Világháború golyózáporát élik át. 21 fiatal katona élettörténete tűnik fel a 21 fejezetből. Igaz, közülük személyesen csak 20 személlyel beszélhettem, de a huszonegyediknek hazahozták a naplóját, az ő életéről onnan tudhatunk meg sok mindent.

A könyv egyes szám első személyben íródott, kivételt csak egyetlen történet képez, a napló írójának…