(varjúsereg)
Varjúsereg kering az üldözöttek
földjén. Szikrázó képem lezuhant
a falról. Alábukom a nap árnyékával.
Gyűrűznek köreim. Rigófüttyös 
hajnalokra várva gyűjtögetem sárba
tiport szentképeinket.


(groteszk álom)
Mint groteszk álom,
ajtómagasságban szárnyalnak a
képek. Tehetetlenül fekszem  a csupasz
aszfalton, mint magányos tányér:
laposan, mélyen. Megered az eső,
várok tétlen-tehetetlen árvízrémülettel.


(darázsfészek)
A történelem kifutópályájára kerültem.
Érkeztem volna legalább fél évszázaddal
később. Évről évre, fokról fokra, lépcsőről
lépcsőre  várakoztam soromra. Varázsfészek
helyett darázsfészek. Helyem nem találtam, 
a forró levegő kényszerleszállásra
késztetett, nosztalgikus cellába, a földre.
A földhöz tapadok. Vesztemre: elárul az
éj királya. A sarkcsillag kecsegtet, bátorít
fényével. Lekötöznek. Kiáltásom senki sem
hallja.


(a nyár…)
A nyár pompás ölelésében földre
ereszkedem. Kitárul a világ, az elképzelt
címkeret transzcendenciája: illatos mező,
szerelem. Hintaszék, piros feszület. Fogy
az élet, szaladnak a holnapok. Kelepcébe
csal a bűzlő szemét, halmazán csilingel
a titokhazugság. Bujtatók és kísértetek.
Megreked az ábrázolás. Megreked a perverz
fájdalom. A történelem kifutópályáján
bérencek csaholnak. Diadalittas, kongó
üresség. Vége a kánikulának. Szépség vetül
szememre.