Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.



Dódi, a mennyei galambász



Első emlékem róla, állunk nagyanyámmal náluk a kapuban,
alattunk Várad kora esti fényei, itt fenn „a hegyen” jó illatú szél borzolja a
hajamat. Gyere Dódi, kísérj ki minket, hívja nagyanyám, aztán csak állunk és
beszélgetnek, mert nagyanyám képtelen elszakadni kisebbik öccsétől. Három éves
vagyok, nézem, amint Dódi magas, hajlott háta óvón hajol egy a karjaiban
tartott macska fölé. Nagy sárga, öreg cirmos, vagy süldő fehér, mindegy. A
macska ősbizalommal, égnek meresztett hassal fogadja a bundáját gyengéden
gereblyéző kéz becézését. Én megbabonázva lesem ujjai játékát és látom, nincs
két egyforma hosszúságú ujj azon a kézen. Cicóka, Cicóka, kiscica, becézi
rekedtes hangján a macskát és én tudom, hogy kis szürke szeme bandzsaságát is
ugyanaz a kezében felrobbant lőszer okozta, amelyik ujjai csonkolását is.



Mert a háború után Dódika hasonlóan a többi cájgnadrágos
kisfiúhoz, kinn csatangolt a szőlő dombon. Csak kicsit kopogtatták, ütögették a
talált lőszereket. Csoda, hogy nem ment rá a szeme, mondta a jó nevű sebész,
míg sérült ujjait csonkolta. Így is tud majd asszonyt ölelni. Neki nem kellett
más asszony, csak az az egy, amelyik megcsalta. Válás után maradt a szülői
házban, ott a város fölött trónoló szőlő dombon. Valaha kilenc gyerek
zsivajától volt hangos a Koszorú utcai kis ház, amit dédapám épített, ott a
dombra fölkapaszkodó gyümölcsös szélén.



Mikor kihaltak az öregek, már csak négy testvér maradt a
kilencből. Volt ki gyerekként halt meg, akadt, akit tizenéves nagylányként
tüdőgyulladás vitt el, mást meg a háború szele sodort Drezdáig. Ők hárman,
Piri, Dódi, Babi végsőkig gondozták az öreg szülőket. Nagyanyám, legidősebb
lányként a családjával lakott, de nem emlékszem olyan hétre, hogy ne
látogattunk volna fel a testvéreihez, mentünk „fel a hegyre”.



 Piri és Babi, a két
vénlány lakta a szülői házat, Dódi meg, az öreg agglegény a kis düledező nyári
konyhát az udvart uraló vén eperfa alatt, a galambház mellett. Babit egyszer
megkérte egy iparos, de mivel a házasság azzal járt volna, hogy nem látja a
családját, mert mindig utazni kell, szűcs volt ugyanis a vőlegény és utazott
egyik vásártól a másikig, nem lett a frigyből semmi. A fáma szerint egyszer
hozott Babinak egy szépen kikészített nyúlprém muffot, az meg hozzávágta a
kapuban, nem hordok döglött nyulat a kezemen, mondta a harcias menyasszony
jelölt és a nász elmaradt.



Dódi egyszerre volt elaggott órák doktora, díjnyertes
galambász meg irgalmas kezű böllére az ólban lakó, ember névre keresztelt
disznóknak, akinek leölése külön trauma volt a legfiatalabb lánynak, Pirinek.



Piri, a költő, az érzékeny lelkű szűz, akinek testét soha
nem illette férfikéz, mert gyereklány korában emberfej nagyságú daganatot
távolítottak el a méhéből, és aki gyönyörű verseket írt a Pece parti fűzekről,
nos, Piri a disznóvágás reggelén sírva vette ölbe az általa etetett mázsás
disznó fejét. Megölnek, Rózsikám, megölnek ezek, jajongta Piri, akit ezután
rendesen elzavartak moziba. Délre megjött Piroska, kisírt szemmel, némán tette
a dolgát, aztán estére szépen elmosogatva helyére került az utolsó vájdling is,
majd jóízűen elfogyasztották az orjalevest. Piri mesterien varrt kis könnyű
Singerén, és pótanyja volt a környék gazdátlan és beteg állatainak. Kis
pirospozsgás almaarcán állandó mosoly fénylett és rendre sokára ért haza a
vizeskannával a kútról, mert sokan szerették kedves lényét. Szerette az isten
is, mert a dupla szülői ágy egyik felében érte a halál egy hajnalon, mellette
szendergett a másfél éve béna Babi, aki így túlélte őt hűségesen gondozó húgát.



Dódi sokszor lenyűgözött azzal, hogy mindent tudott,
mindenhez értett, a csillagok latin nevétől a szőlő metszésén át, a legújabb
olasz baba cumi felépítéséig mindenhez. Ám az állatok felé empátiával forduló
mély szeretetéért tiszteltem a legjobban. Ő mutatta meg a galambok szépséges
röptét, az újszülött kismacska esendőségét, az állatok beszélgetését, ami
emberi füllel nem hallható, csak szeretetantennákkal. Ő volt, ki öregkora
magányában megosztotta ágyát és asztalát macskáival, és bátran, soha nem
lankadó derűvel nézett szembe öregséggel, betegséggel, halállal.



Béna nővérét, Babit haláláig gondozta és mikor megjött
halálhírével, éppen ebédelt a család. Asztalhoz ültettük, öreg háta meghajolt,
csonka ujjai tétován babrálták a kenyeret, szeméből némán peregtek a könnyek a
krumplileves gőzébe.



Ha van túlvilág, Dódi bácsit odaát virágos diadalív fogadta,
lábainál kutyák és törleszkedő macskák seregével, hajlott vállán galambok
búgtak dalt a tiszta szeretetről.



 



 

Megtekintések: 80

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Nagy Magdolna Szeptember 24, 2011, 11:42am
Emlékezzél még sokat nekünk.....!
Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Szeptember 23, 2011, 10:39pm
Minden családban vannak különleges emberek, különleges sorsok, történetek. Ilyen csodás emlékművet azonban kevesen tudnak állítani szeretteiknek!

Hogyan segíthetsz?

vagy

vagy

PayPal és bankkártya

 vagy

adományozok


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek