Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.



Dódi, a mennyei galambász



Első emlékem róla, állunk nagyanyámmal náluk a kapuban,
alattunk Várad kora esti fényei, itt fenn „a hegyen” jó illatú szél borzolja a
hajamat. Gyere Dódi, kísérj ki minket, hívja nagyanyám, aztán csak állunk és
beszélgetnek, mert nagyanyám képtelen elszakadni kisebbik öccsétől. Három éves
vagyok, nézem, amint Dódi magas, hajlott háta óvón hajol egy a karjaiban
tartott macska fölé. Nagy sárga, öreg cirmos, vagy süldő fehér, mindegy. A
macska ősbizalommal, égnek meresztett hassal fogadja a bundáját gyengéden
gereblyéző kéz becézését. Én megbabonázva lesem ujjai játékát és látom, nincs
két egyforma hosszúságú ujj azon a kézen. Cicóka, Cicóka, kiscica, becézi
rekedtes hangján a macskát és én tudom, hogy kis szürke szeme bandzsaságát is
ugyanaz a kezében felrobbant lőszer okozta, amelyik ujjai csonkolását is.



Mert a háború után Dódika hasonlóan a többi cájgnadrágos
kisfiúhoz, kinn csatangolt a szőlő dombon. Csak kicsit kopogtatták, ütögették a
talált lőszereket. Csoda, hogy nem ment rá a szeme, mondta a jó nevű sebész,
míg sérült ujjait csonkolta. Így is tud majd asszonyt ölelni. Neki nem kellett
más asszony, csak az az egy, amelyik megcsalta. Válás után maradt a szülői
házban, ott a város fölött trónoló szőlő dombon. Valaha kilenc gyerek
zsivajától volt hangos a Koszorú utcai kis ház, amit dédapám épített, ott a
dombra fölkapaszkodó gyümölcsös szélén.



Mikor kihaltak az öregek, már csak négy testvér maradt a
kilencből. Volt ki gyerekként halt meg, akadt, akit tizenéves nagylányként
tüdőgyulladás vitt el, mást meg a háború szele sodort Drezdáig. Ők hárman,
Piri, Dódi, Babi végsőkig gondozták az öreg szülőket. Nagyanyám, legidősebb
lányként a családjával lakott, de nem emlékszem olyan hétre, hogy ne
látogattunk volna fel a testvéreihez, mentünk „fel a hegyre”.



 Piri és Babi, a két
vénlány lakta a szülői házat, Dódi meg, az öreg agglegény a kis düledező nyári
konyhát az udvart uraló vén eperfa alatt, a galambház mellett. Babit egyszer
megkérte egy iparos, de mivel a házasság azzal járt volna, hogy nem látja a
családját, mert mindig utazni kell, szűcs volt ugyanis a vőlegény és utazott
egyik vásártól a másikig, nem lett a frigyből semmi. A fáma szerint egyszer
hozott Babinak egy szépen kikészített nyúlprém muffot, az meg hozzávágta a
kapuban, nem hordok döglött nyulat a kezemen, mondta a harcias menyasszony
jelölt és a nász elmaradt.



Dódi egyszerre volt elaggott órák doktora, díjnyertes
galambász meg irgalmas kezű böllére az ólban lakó, ember névre keresztelt
disznóknak, akinek leölése külön trauma volt a legfiatalabb lánynak, Pirinek.



Piri, a költő, az érzékeny lelkű szűz, akinek testét soha
nem illette férfikéz, mert gyereklány korában emberfej nagyságú daganatot
távolítottak el a méhéből, és aki gyönyörű verseket írt a Pece parti fűzekről,
nos, Piri a disznóvágás reggelén sírva vette ölbe az általa etetett mázsás
disznó fejét. Megölnek, Rózsikám, megölnek ezek, jajongta Piri, akit ezután
rendesen elzavartak moziba. Délre megjött Piroska, kisírt szemmel, némán tette
a dolgát, aztán estére szépen elmosogatva helyére került az utolsó vájdling is,
majd jóízűen elfogyasztották az orjalevest. Piri mesterien varrt kis könnyű
Singerén, és pótanyja volt a környék gazdátlan és beteg állatainak. Kis
pirospozsgás almaarcán állandó mosoly fénylett és rendre sokára ért haza a
vizeskannával a kútról, mert sokan szerették kedves lényét. Szerette az isten
is, mert a dupla szülői ágy egyik felében érte a halál egy hajnalon, mellette
szendergett a másfél éve béna Babi, aki így túlélte őt hűségesen gondozó húgát.



Dódi sokszor lenyűgözött azzal, hogy mindent tudott,
mindenhez értett, a csillagok latin nevétől a szőlő metszésén át, a legújabb
olasz baba cumi felépítéséig mindenhez. Ám az állatok felé empátiával forduló
mély szeretetéért tiszteltem a legjobban. Ő mutatta meg a galambok szépséges
röptét, az újszülött kismacska esendőségét, az állatok beszélgetését, ami
emberi füllel nem hallható, csak szeretetantennákkal. Ő volt, ki öregkora
magányában megosztotta ágyát és asztalát macskáival, és bátran, soha nem
lankadó derűvel nézett szembe öregséggel, betegséggel, halállal.



Béna nővérét, Babit haláláig gondozta és mikor megjött
halálhírével, éppen ebédelt a család. Asztalhoz ültettük, öreg háta meghajolt,
csonka ujjai tétován babrálták a kenyeret, szeméből némán peregtek a könnyek a
krumplileves gőzébe.



Ha van túlvilág, Dódi bácsit odaát virágos diadalív fogadta,
lábainál kutyák és törleszkedő macskák seregével, hajlott vállán galambok
búgtak dalt a tiszta szeretetről.



 



 

Megtekintések: 78

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Nagy Magdolna Szeptember 24, 2011, 11:42am
Emlékezzél még sokat nekünk.....!
Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Szeptember 23, 2011, 10:39pm
Minden családban vannak különleges emberek, különleges sorsok, történetek. Ilyen csodás emlékművet azonban kevesen tudnak állítani szeretteiknek!

Hogyan segíthetsz?

VAGY

VAGY

PayPal és bankkártya


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek