Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

DÖNTÉSEK. ÚJ REMÉNYEK. Mariánum - Kolozsvár.X.

 

.                                              DÖNTÉSEK. ÚJ REMÉNYEK.

                                               

                                                 Mariánum -Kolozsvár. X.

 

 

 

Amikor a vonat zsúfolásig megtelt utasokkal, köztük leendő szüleimmel, a gőzmozdony nagyot sípolva, pöfögve, dohogva, sűrű füstöt okádva kigurult a brassói állomásról Kolozsvár felé, akkorra már nagyon sok döntés megszületett, meghozatott.

1940 késő őszére már minden eldőlt. A nagypolitikában és sok ezer erdélyi magyar

család életében is. A megelőző hónapokban, Erdélyben, Székelyföldön és Brassóban is a magyar emberek, így szüleim is a híreket bújták újságokban és az akkor még kevés helyen megszólaló rádiókban is. Hol nyíltan, hol suttogva mondták az ismerősöknek, barátoknak, vagy otthon a családban, hogy valami lesz, valami jön! Lehet háború lesz. Talán. Magyarország fegyverkezett és megtámadni készült a királyi Romániát. Az igazságtalan trianoni döntés, a határok revíziójára készült. Románia is készültségben volt, több ezer tartalékost hívtak be a hadseregbe szolgálatra, a magyarokat jó távol a közös határtól. A védvonalakat erősítették. Mindkét fél nagyon elszánt volt. A maguk igazában bíztak itt is, ott is.

//  Egy kis történelmi kitérő: A nagypolitika, az akkori Németország, a tengelyhatalmak érdekei mást akartak. Főleg Németországnak mások voltak az elképzelései e két országgal.

1939 szeptemberében Németország kiengedte a háború szellemét a palackból. Lengyelországot megtámadva dúlt a háború. A sztálini Szovjetunió is megtámadta a lengyeleket. Forrongott már egész Európa! A Nagy-Románián belüli feszültséget fokozta, hogy 1940 júniusában Szovjetunió ultimátumának hatására Románia kénytelen volt Besszarábiát és Észak-Bukovinát átengedni a szovjethatalomnak.

Ezen is felbuzdulva az akkori magyar kormány, Teleki Pál miniszterelnök vezetésével a június végén tartott ülésén eldöntötte, ha Románia teljesíti a szovjetkövetelést, akkor Magyarország is érvényesíteni kívánja területi igényét! Ezek után, mint ismert , az események felgyorsultak .A magyar hadsereget mozgósították, közben diplomáciai  puhatolózás kezdődött az olasz és a német érdekelt feleknél is. Ezek tárgyaló asztalhoz ültették a két országot. Végül, az eredménytelen meddő tárgyalások után bekövetkezett a döntőbíráskodás! A DÖNTÉS megszületett! Német és olasz nyomásra Románia és Magyarország is előzetesen és minden feltétel nélkül (!) a meghozott döntést el kellett fogadja!

„ A döntőbírói határozat kihirdetésére 1940. augusztus 30-án a kora délután került sor a bécsi Belvedere-palota aranytermében. A német és olasz külügyminiszteren, valamint tolmácsaikon kívül a teremben csak Teleki Pál és Csáky István, román részről pedig Manoilescu és Valeriu Pop voltak jelen. A magyar és román vezetők számára egyaránt ekkor vált csak világossá, hogy 43 ezer négyzetkilométer átadását, illetve visszavételét, vagyis Erdély kettéosztását fogadták el.(...) . Manoilescu (külügyminiszter)...a térképre nézve megpillantotta az új határvonalakat, elájult és összeesett!” (Romsics Ignác: Magyar sorsfordulók 1920-1989. Osiris Kiadó, Budapest,2012).

Ez volt az a bizonyos II. bécsi döntés, 1940. augusztus 30-án! Sorsfordító és drámai!

Igy került vissza Észak-Erdély Székelyfölddel együtt Magyarországhoz. Az 1941-es magyar népszámlálás szerint ezeken a területeken 53%-a magyar, 40%-a román, 1,7% német és 5% egyéb nemzetiségű volt. Ismét Magyarországhoz tartozott többek között Nagyvárad, Szatmárnémeti, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy is.

De Brassó nem!

Az a Brassó, amely korábban több száz és ezer székelyföldinek adott munkalehetőséget, megélhetést. Igy az akkor ott lakó, pár éve egybekelt leendő fiatal szüleimnek is.

A nagypolitika, a háborúba bonyolódott Németország érdekei, a román kőolaj szükségessége és a magyar revíziós háborús hangulat lehűtése miatt az a bizonyos történelmi döntés létrejött! Megvalósult!

A történelmi kitérőt itt le is zárhatjuk egy rövidke, röpke megjegyzéssel. A fentebbi visszatekintésben olyan dolgokról írtam, lehetőleg tárgyszerűen, amelyeket biztosan sokan ismernek, tudnak róla, tanultak erről, meg én magam is tanítottam megboldogult töri tanári koromban. A lényeg mindig a mozgató rúgok, az okok megértése, hogy mi miért történt úgy ahogy! Az összefüggések nagyon fontosak.//

 

Számomra az érdekes, hogy miért döntöttek leendő szüleim Brassó elhagyására. A II. bécsi döntés megpecsételte sok ezer akkori brassói magyar család életét. Meg kellett hozzák a saját magánéleti döntésüket is. Ami szintén történelmi lett számukra is!

Szüleim is meghozták a maguk döntését. Ők is döntöttek. Biztos nem volt könnyű, de bíztak önmagukban, bíztak a döntés helyességében. Bíztak a jövőben!

....Amikor az a bizonyos vonat, 1940 késő őszén tele utasokkal, köztük szüleimmel és néhány rokonnal, ismerőssel, a brassói állomásról kigördült Kolozsvár célállomás felé, sokukban megfogalmazódhatott az a gondolat, hogy elindultak egy új világ felé! Egy magyar világba. Magyarként magyarnak maradni!

... Míg a vonat pöfögve, kattogva-csattogva, az emelkedőknél sziszegve-szuszogva, lomhán, de biztosan falta a kilométereket, hegyek között, erdők, szántok, patakok, folyók mellett elhaladva, amelyek ismertek voltak, kedvesek voltak sokuk számára, hiszen addig itt éltek, ismerték a környék minden zegzugát, szegletét. Ez volt a szülőföldjük, amelyet most kénytelenek elhagyni, tovább állni, Romániának hagyni...

Amint a vonat elhagyta a várost, maga mögött hagyva a brassói hegyeket, a Cenket, az impozáns, komor főtéri Fekete-templomot, a vonaton utazok talán végiggondolták milyen is volt addigi életük e városban, milyen élmények maradnak majd meg és mi felejthető, mi is volt a jó és szép ebben a furcsa többnemzetiségű brassói városban.

Bizonyára így volt a vonaton zötykölődő szüleimmel is, talán fogták egymás kezét a vonat kupéjában ülve és egymás szemében keresték a biztatást, a bátorítást és reménykedtek.

Talán Kolozsvár felé haladva Ők is végiggondolták mit hagytak hátra Brassóban. 

A múlt Brassójában Ők is sok örömre, de bánatra is emlékezhettek. Kellemes emlék maradt, hogy itt kerültek össze, itt lett a szerelemből házasság, itt készültek biztos egzisztenciát teremteni, úgy hogy a szorgosan összerakott pénzükből falujukban, Homoródszentpálon a főutcában telket vettek és házat akartak építeni. Talán öreg korukra ide óhajtottak visszavonulni, talán a korosodó, idős szülők mellett akartak maradni később.

Talán...talán! Mindez feltételezés. De a valós tények, tények maradnak! Alig hogy annakidején,1936 szeptemberében házasságot kötöttek, a következő hónapban már adásvételi szerződést is kötöttek az építendő telekről. A házépítési engedélyt 1940 októberében meg is kapták. Az elképzelésük beindult.

... A vonat haladtával bánatos, kevésbé örömteli emlékek is előjöhettek, főleg leendő édesanyámnál. A korai félárvaság miatt kényszerű beköltözés Brassóba özvegyen maradt apjával és három kistestvérével együtt. Apjuk új társa szószerinti mostohaanyaként bánt velük, a mindennapi ételt is szűkösen mérte a szeretet hiányával tetézve. Újabb bánat 1934-ben,alig 17 évesen, egy nap hazatérve apját egy széken ülve halva találta. Hiába szólongatta: „...apám keljen fel, ...mi van magával?.” Ő már többet nem felelt. Örökre elhallgatott. Az Amerikát megjárt öreg székely végleg megpihent.

Aztán egy kellemes esemény is több mint emlékezetes maradt, amely teljesen megváltoztatta addigi életét, 19 évesen férjhez ment 1936-ban. Új lendület,új remények jöttek.

Házasság, összeköltözés, új munkahely és ismét a sorstól egy újabb váratlan csapás: első szülőit gyermeke Brassóban halva született...

....Míg a vonat zakatolva haladt, mindezeket volt idő végiggondolni. Jót és rosszat is maguk mögött hagytak, örömet és bánatot egyaránt. Kemény idők voltak, embert próbáló, sorsfordító évek következtek.

Majd elérkezett az 1940-es esztendő tele feszültségekkel, várakozásokkal, reményekkel. Ez volt az igazi döntések időszaka. „A döntés”, amelyet már annyit emlegettünk, mindent megváltoztatott,új helyzetet kreált akarva, akaratlanul. Míg a nagypolitika országok sorsáról döntött, a kisemberek családi asztalánál is megtörténtek a sajátságos, maguk számára fontos döntések.

1940. augusztus 30-a után a szüleim brassói munkahelye is megszűnt létezni. Ott már nem volt maradás. A további megélhetés, a további lét alakulásán kellett gondolkodni. Faluhelyen szűkös volt a megélhetés, főleg egy nagy létszámú család esetében, így apáméknál is. Valamit ki kellett találni. Kérdések sokasága meredt egymásnak: maradni és netán remélni valami bizonytalanban, vagy menni és új életet kezdeni, bízni a jővőben, bízni önmagukban, hogy majd helyt tudnak állni az új kihívások dacára.

Végül a szüleim számára, fiatal házasoknak a választás nem volt kétséges. Nem lehetett ezen sokat vacillálni. Biztosabbnak tűnt a továbblépés egy magyar nagyvárosban, ahol több lehetőség kínálkozott. Kolozsvár, a régi történelmi Erdély egykori fővárosa lett a kiválasztott célpont. Időközben az unitárius egyház is segítséget ajánlott a kolozsvári elhelyezkedésben. Ez is nyomos érv volt a választásban, a döntésükben.

....A vonat haladt a maga útján. Emlékező és bizakodó utasokkal, leendő apámmal, édesanyámmal és három kistestvérével együtt. A kérdések kérdése eldőlt mindanyiuk számára. Kolozsvárra telepednek le, új életet kezdve, magyarnak maradni, magyar állampolgárnak lenni, mert a szív és az ész nem felejt! Azt nem lehet megtagadni.

Még egy korabeli adalék: azon a késő őszi vonaton leendő jó apám zsebében ott lapult egy 1940.november 18-ai keltezéssel a Homoródszentpáli községbíró és közjegyző által kiadott elöljárósági Bizonyítvány is,amely tanúsította,hogy nevezett személy erkölcsi és nemzetiségi szempontból kifogás alá nem esik, büntetve nem volt, bűnügyi eljárás alatt nem áll. A Bizonyítvány az anyaországba leendő utazás céljára kiállítva,kiadatott.

Milyen szépen is hangzott: Anyaország!

Azon a késő őszi napon a vonat már nagyon is közeledett az Anyaországhoz.

Kolozsvárra 1940. november huszon...valahányadikán befutott! A szüleim megérkeztek!

Egy brassói korszak lezárult életükben, egy másik elkezdődött.

Leendő édesapám 1940. december 1-től a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem altisztje lett.

Ezzel vette kezdetét életünk kolozsvári egyetemi korszaka, előbb a volt Jókai utcai épület szolgálati lakásában, majd az Arany János utcaiban, innen pedig a Horea úti Mariánumba.

Döntések után. Új reményekkel!       

 

 

 

 

 

 

 

 

Megtekintések: 346

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Barta László Június 18, 2013, 10:07pm

Kedves Kocsis János! Sajnos ebben igaza van, amikor más szomszédos nemzetek politikusai gond nélkül összefognak a mi kárunkra.Jó volna tanulni a múlt hibáiból! Üdvözlettel.

Hozzászólt Kocsis János Június 15, 2013, 2:34pm

Kedves Barta László !

Úgy gondolom teljesen igaza van, egyetlen megoldás az összefogás. De nézzünk körül, van-e

olyan elszakadt rész ahol összetudnánk fogni és egységesek lennénk. Sőt Felvidéken talán még rosszabb

a helyzet. Az autonómiákkal nagyon sokat közelítenénk az álomhoz, csak egységesen kellene képviselni.

Engem személy szerint nagyon elkeserít amikor csak a folytonos veszekedést hallom. Nézzünk szét, úgy a románok mint a szlovákok milyen egységesek amikor a magyar kérdésről van szó. Ezen mindenképp változtatni kellene !

Hozzászólt Barta László Június 14, 2013, 6:14pm

Kedves Kenéz Endre Zoltán! Megtisztel a figyelmével,köszönöm! Ami azt illeti problémánk az van elég,sajnos.És ezt bizony az acsarkodás még tetézi.Jó volna már békességben,józan fejjel összefogni és nem összeugrasztani családokat,barátokat,anyaországiakat és a határon túlra rekedteket.Ezért is nagy a felelőssége a mai politikusoknak és az értelmiségnek,akiknek tiszte és kötelessége megtalálni a helyes utat.Üdvözlettel,Laci.

Hozzászólt Kenéz Endre Zoltán Június 14, 2013, 10:34am

Várjuk a hasonló erdélyi beszámolókat az "anyaországban" is.
Közzéteszem a legismertebb FB-oldalakon.
Hátha a libbant és elnemzetlenedett, örökké acsargó csonkaországi magyargyűlölők közül néhány elkezdne a történelmünkön, a valódi problémákon gondolkodni.

Hozzászólt Nagy László Június 13, 2013, 10:25pm

Kedves László!

Nagy érdeklődéssel olvastam a történetét és nagyon szívesen olvasnám el a folytatást is,mert biztosan folytatódik ez a rendkívüli történet,de ha csak ennyi ezt is köszönöm!

üdvözlettel: László

Hozzászólt Barta László Június 13, 2013, 10:22pm

Kedves Kocsis János! Álmodni szabad,sőt kell,de azért a realitásunkat meg kell őrizzük.És ismerjük a régi mondást:a remény hal meg utoljára! Üdvözlettel,Laci

Hozzászólt Barta László Június 13, 2013, 10:13pm

Kedves Zsuzsa! Először is köszönöm megtisztelő figyelmét! Számomra nagyon megható amit írt a kedves családjáról,a hasonló sorsról,a kisebbségi létről,az un.magyar életről.Sajnos nagyon sok család átélte mindezeket.Én már Kolozsvárott születtem és gyerekkorom nagy részét,eszmélésem,felnőtté válásomat a Mariánumban éltem meg,de a későbbi kisebbségi lét gyötrelmeit sajnos én is megtapasztaltam.Szinte beleborzongtam,hogy netán hajdanán lehetséges még egy levegőt szívhattunk ebben a csodálatos épületben,a helyszínen,mivel amikor mi odaköltöztünk,akkor még ott voltak az apácák a Mariánumban.Erről majd később írok,a folytatásban.Kolozsvárról,a Mariánumról megfeledkezni lehetetlen és gondolom annyi év után is sokunkat érzékenyen érint és jó rá emlékezni.Köszönöm kedves sorait.Tisztelettel üdvözlőm,Laci.

Hozzászólt Nagy Zsuzsa Június 13, 2013, 5:38pm

Kedves László, ez az írás nagyon megkapott. Akár az én családom története lehetne. Az én szüleim 1940-ben, valószínűleg hasonló gyötrődések után szintén útnak indultak Kolozsvárra,- csak nem Brassóból,  hanem Temesvárról-, velem, aki akkor négy éves voltam-. Az indok, amiért erre a nagyon nehéz lépésre szánták magukat az volt, hogy nem akarták, hogy nekem kisebbségi sors jusson. Négy év jutott a magyar életből.... De Kolozsvár a mi szívbéli városunk lett és hat évig az apácák nevelését élvezhettem a Mariánumban...Szóval sokunknak betett a történelem! Köszönöm az írását, üdvözlettel, Zsuzsa

Hozzászólt Kocsis János Június 13, 2013, 3:39pm

Eltekintve attól a kellemetlen ténytől, hogy nehéz volt elhagyni a szülőhazát, a magyarok többsége mégis valamiféle reménnyel várta, hogy újra együtt lesz a nemzet, EGY HATÁRON BELÜL.

Ma ez szinte elképzelhetetlen, talán csak álom, de amíg élünk álmodni csak nem tilos !

Hozzászólt Barta László Május 17, 2013, 5:58pm

Kedves Fazekas Csaba Zoltán! Köszönöm a figyelmét,örvendek,hogy tetszett az írásom.Üdvözlettel.

Hogyan segíthetsz?

VAGY

VAGY

PayPal és bankkártya


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek