Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Vannak újrafogalmazódó kérdések. Sőt, ezeknek kronológiájuk is van már. Ilyen a románok nemzeti ünnepéhez kapcsolódó kérdés, a politikus megítélésében: részt vegyünk-e (RMDSZ) a megemlékezésen?

Mórickás helyzet: ha részt veszünk, magyar oldalról árulót kiáltanak; ha nem, a román politikum bírálatának kereszttüzébe kell állni. Így is, úgy is sapkára számíthatunk. Persze, a magyar tasli jobban fáj.
Tény, hogy Marosvásárhelyen az utóbbi években rendszeresen megjelentünk az egyébként mindig laposra sikeredő ünnepségen. Egy ideig a megyei RMDSZ elnök tüntetően fehér szalaggal díszített koszorút rendelt, amit a román politikusok nemegyszer hangos nemtetszéssel illettek. Volt olyan eset is, amikor bekiabálták "bárcsak kötéllel a nyakatokban látnánk már egyszer titeket". Aztán, egyik évben az elnök történetesen külföldön tartózkodott a szóban forgó "jeles napon", rám bízta a koszorúzást. A kollégák mindig nehezen álltak kötélnek, általában nagyon kevesen toltuk oda képünket. Abban az évben is csak hárman. Egyikünk, amikor meglátta a fehér szalagos koszorút, rémült tiltakozásnak adott hangot, kilátásba helyezve, hogy amennyiben azonnal nem szerzek egy trikolór szalagot, egyedül fogom a koszorút a szoptatós farkas szobránál elhelyezni. Bevallom, máig is bánom, hogy eleget tettem fenyegető kérésének (amiért később joggal kaptam alapos fejmosást az elnöktől), és azóta is trikolóros koszorúval tisztelgünk a többségi nemzet előtt.
Holnap megismétlődik a kényes történet. Megadjuk a "királynak" járó gesztust, majd napokig hallgatjuk a megbélyegző zsörtölődést. Magunk között elfogadható a magyarázat, hogy ez pusztán egy gesztus a többségiek előtt, amely kölcsönösséget von maga után, hiszen március 15-én ők is tiszteletüket teszik a Postaréten. Sőt, az is tény, hogy annak a bizonyos gyulafehérvári nyilatkozatnak a tartalma tulajdonképpen pozitívabb töltetű, mint a trianoni döntés utáni időszakban foganatosított, a román terjeszkedést szolgáló hatalmi intézkedések többsége. No, meg a korabeli MÁV készséges szolgáltatásainak köszönhetően utazhatott ingyen Gyulafehérvár vármezejére a százezernyi román paraszt kikiáltani Erdély egyesülését a Román királysággal, merthogy akkor ez az intézkedés is a maihoz hasonló gesztusnak felelt meg. No, meg a tolerancia sem egy elhanyagolandó szempont. És a többi, és a többi...


Persze, még nem próbáltuk ki, hogy mi lenne, ha mégsem vennénk részt az ünnepségeken. Szerintem nem is érdemes játszani, mert úgy járhatunk, mint a trikolórra cserélt fehér szalaggal, egy olyan zsákutcába keverednénk, ahonnan nehéz lenne visszakozni. Merthogy, mit hozhatunk fel ellenérvnek? Hogy, ez nem a mi ünnepünk? Ez igaz. De jelenlétünkkel vagy hiányzásunkkal semmit sem változtatunk a makacs történelmi tényeken. Tiszteletünket polgártársainkkal szemben exponáljuk, akik ezen a napon ünnepelnek. Ez egy kicsit olyan, hogy nem megyek ma hozzád születésnapod alkalmából téged  felköszönteni, mert ezen a napon gyászolom anyámat. Mégoly morbid és erőltetett is, de valami ilyesmiről van szó. A románok egyesült országuk születésnapját ünneplik, mi pedig szétdarabolódott Magyarországunkat siratjuk. Gondoljunk bele: nem várhatom el, hogy sirasd az enyémet, pusztán annyit, hogy tiszteld a gyászomat; de cserében te is elvárhatod, hogy tiszteljem örömödet. Erről van itt szó: a kölcsönös tiszteletről. Ez esetben, ez egyben a minimum és a maximum. 


Persze, mindenkinek jobb lenne, ha az ország piros betűs ünnepnapja nem december 1-én lenne, hanem valami olyanhoz kötődne, amiben román és magyar egyaránt jól érezné magát, meg az évszak is olyan lenne, hogy jó nagy szabadtéri bulit is rá lehetne szervezni. Egyelőre ez van: ők nevetnek, mi sírunk, de azért kölcsönösen tiszteljük egymást. 


Olvasmányok ebben a témában: 
Szőcs Géza is szónokolt a nagyromán ünnepen
Önigazolás egy lila napon: román nemzeti ünnep a Nemzetiben

Megtekintések: 803

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt zachari ilona December 1, 2011, 1:21pm

errol nagyon sokat lehetne beszelni,es velemenyt cserelni, ez van igy kell elfogadjuk, sajnos senkit nem erdekel a mi szivfajdalmunk.

Hozzászólt grama janos December 1, 2011, 11:34am

Örüljünk az örülőkkel és sírjunk a sírókkal. Ez a Krisztus parancsa. A magyarságodat nem ott kell kimutatni, ahol úgy sem veszik figyelembe.

Hozzászólt Hajdó Károly December 1, 2011, 11:16am

Ennyi bölcsesség egy csokorban ritkán foglaltatik! A frappáns gondolatok, a maguk helyén és idejében, fényt sugárzó csillagok lehetnek.

Hozzászólt Nagy Zoltán December 1, 2011, 10:58am

mindezt megértem., csak az a "kölcsönös" tisztelet hibádzik a képletben egy kicsit, ami meglehetősen egyoldalú. Lásd ""bárcsak kötéllel a nyakatokban látnánk már egyszer titeket". Ha rajtuk múlna, már rég lognánk mindannyian.

Hozzászólt Kercsó Alpár December 1, 2011, 10:11am

Önnek, kedves Zsombor, a józan ész szerint igaza van. Politikusi megközelítésből is. Sőt, ami manapság meglehetősen ritka, szokatlanul logikusan van igaza. Persze, december 1-je, akár ünnep, akár csak egy történelmi dátum, számunkra nem az ésszerű abszolválás mezeje. Mindig érzelmileg viszonyultunk hozzá s vélhetően sokáig ezen nem is fogunk, nem is tudunk változtatni.

   Mennyivel könnyebb dolgunk volt anno augusztus 23-al, amihez semmi közünk nem látszott. És mely jeles napot, a birodalmi dicsfénnyel övezett antifasiszta és antiimperialista fegyveres felkelést, azóta a derék (és gerinces) román testvérek is szépen átértékelték. Ki tudja, hátha egyszer december első napját sem festik pirosra naptáraikban. Az augusztusi nemzeti ünnep már azért is „kedvesebb” volt, mert nyárvégi, szabadtéri „népgyűléseken” élvezhette a proletár a munkaszünetet, és kevésbé bajlódhatott a gondolattal, hogy tulajdonképpen éppen ama ’44 augusztusi pálfordulás jutalmaként állhatott vissza a második világháború után az ún. egységes Románia. Mely, nagyhatalmi vállveregetéssel tűzdelve, egy (minő véletlen!) egy 1916-os pálfordulás köszöneteként jöhetett létre.

   Tudom, csak álmodom, de ennyi szélkakasszerű történelmi hőstett után nem tűnik márványba vésettnek a jelen állapot. És akkor már az is másképpen mérettetik majd meg, ki, hol, mikor és milyen szalaggal átkötött koszorút helyezett el.

   Mondom, mindez puszta illúzió…

   Addig, mert nincs más választásunk, maradnak a december 1-jei bárgyú előadások. Az ellenállás vagy a megfelelés komédiái. Ahol mindenki, talán a román közönség is, tudja, hogy egyetlen betű nem igaz az egészből.

   Mégis van remény… Ameddig ők „élvezik” a Marosvásárhelyen magyarok által odabiggyesztett trikolóros koszorúkat, addig legalább némi szellemi fölényünkben bízhatunk. Hogy mire megyünk vele, az kétséges. Apró eredmény talán az is, hogy derék erdélyi politikusok már nem koccintgatnak december 1-jén Budapesten, Hogy szó ne érje a ház elejét, sem magyar, sem román szájból.

   És talán érvényben marad a mondás: ha azt mondják, lépj egyet, nem kell rögtön ugrálni. Sem örülni annak, ami keserves. De ha elég egy háromszínű pántlika, hogy a közönség attól boldogabbnak érezze magát, ám legyen. Jó lenne, ha ennyivel beérnék.

Hozzászólt TŐKÉS BÉLA December 1, 2011, 10:02am

A kölcsönösség gesztusa lenne az egyedüli megnyugtató megoldás. Sokmindent elmondhatunk a magunk mentségére, az egyik hasonlat rosszabb, mint a másik. Hogy milyen színű legyen a szalag, az fantázia kérdése, én a trikolort mellőzném, főleg, ha koccintás is követi. A részvétel valóban kinyújtott kezet jelent, de akkor elvárom, hogy a partner ne dugja a zsebébe a kezét. Figyeljük csak meg a marosvásárhelyi önálló orvosi oktatás kérdéséhez kapcsolódó történeteket. Hihetetlen, hogy egy történelmileg magyar egyetemen ilyen groteszk jelenségek egyáltalán felvetődnek. A törvényességi magatartásokon már rég túltettem magam, mert annak tradicíói vannak, de az erkölcsiek  (új személyekkel) újra és újra meglepnek (vagy ez ugyanaz?). Pedig már rég nem vagyok naív. Vagy gondoljunk az uniós tagság, vagy a schengeni határok kérdésére. Mit kaptunk érte? Summa summarum: közelednünk kell, de kölcsönösen. Képviselőink pedig, akik a hasonló eseményeken részt vesznek, ezt minden esetben hangsúlyozzák ki. Pl. a gyulafehérvári nyilatkozat megfelelő passzusait.

Hozzászólt Bölöni Domokos December 1, 2011, 9:36am

A politika az okos kompromisszumok művészete.

Mindenütt ott kell lenni.

Nem kell sírni sehol sem. Fura tán, hogy Salamon Ernőt idézem?


"A gazkedv derül a minél több gyászon."

 

Diplomácia!

 

 

 

 

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2022   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek