Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Hárman mentek a mezei úton. Egyik, talán az volt az idősebbik, sehova sem nézett, talán az utat is csak érzékből taposta úgy ment. Fehér ing volt rajta, épp olyan mint mellette lépegető komáján. Az néha csak szítt egyet a fogán és ő is közömbösen lépett előre. Nagy volt az izgalom a lelkeikben. Nem volt szinte semmi csomagjuk, talán szerencsésebb volt a harmadik, az nem ismert határt, nagy füttyentésekkel halad elöl egyedül, minden követ tovarúgott és néha néha igazított egyet átalvetőjén.  Fiatalabb is vót sokkal. Nagy, dombos-völgyes helyeken mentek keresztül, néha az út szélin vidám hecserli bokor sétált el mellettük ellenkező irányba, piros gyümölcsei kacsingatva búcsúzván, a sosem látott vándoroktól. Ugyanis, ezek a hecserli bogyók sosem látták ezeket az embereket. Nem is láthatták hiszen két éve annak, erre jártak utoljára, akkor még szekéren, így ők hecserlik nem éltek még, talán csak dédanyjuk. Két esztendeje annak, hogy itt két marha ment ellenkező irányban, maga után húzva egy nagy szekért, rajta tele emberekkel. Szerszámokkal teli átalvetők voltak a szekérbe, mellette jó füstölt szalonna és sajt, jó sok. Amilyent csak errefelé tudnak az emberek készíteni.

                                                                     ..................

...Most két és fél éve, a dobos kikiáltotta a faluba, olyan emberekre van szükség Budapesten, kik a kőfaragásba jeleskednének. Egy országházat építenek, oda kell munkás.Abba az évbe, rossz lett a termés, kevés vót a pénz.Így döntöttek néhányan, elmennek Pestre Hosszú vót az út, hej bizony szívük szakadt meg a nagy távolságtól. A kolozsvári állomásról vonat vitte őket tova. Nézték a nagy vizeket, miken átment a vasút, -hejj ez sem ojjan mint a Küküllő, de amaz sem. Milyen szegény lapos vidék, hiszen itt csak a vakond élne meg talán. Mikor Pestre értek már javában épült a hatalmas épület, munkát azonnal kaptak és már aznap ütötték a követ, hordták a törmeléket....

  ............

Hirtelen, a fiatalabbik megállott és valamitól örömibe meglengette kalapját. Nemsokára utol is érték társai, és együtt néztek le a dombtetőről. Szépen kanyarogva folyt a Küküllő és annyira egészséges volt, hogy mindkét oldalon dús, fűz fasorok követték végig medrét.A messzeségbe messze messze a kék ég összenőtt ugyan valami dombokkal de ami megdobogtatta mindannyiójuk szívét az a kicsi piros házak apró tömege volt, messze az egyik dombocska oldalán. A völgybe rengeteg kukoricás feküdt, néhol répa-, néhol búza föld is szép sorjába. Arcukon lassan pír jelent meg az izgalomtól, érezték a tornácok karzatára kitett, nagy piros paradicsomok illatát, a diófa hús árnyékát,  hallották a pajták kinyíló ajtajának csattanását a vályogfalon és élvezettel képzelték el a majorság pittyegését, kotyogását a virágoskerten túlról,a  tyúkudvarból. Eszükbe jutottak a vasárnapok, melyek annyira hiányoztak nekik, a templomuk harangjának kongása, az a békítő hang mely elpuhít minden feszültséget és olyan kellemesen járja által a falut. Epedve vágytak már arra, hogy a kapu előtti kis padkára kiülhessenek, és az elhaladó emberekkel szóba álljanak, mesélve mindenről ami ebből a Földből kinőtt, mert ami az Égből jött afelől senkinek sem lehet ítélete. Az csak az Istené egyedül. Zsoltár dallama és a kántor hangja jutott eszükbe, majd a persely csörgése és a jó és illatos vasárnapi ebéd, mely ilyenkor igazán kellemes. A csirkepaprikás gondolatának ihlete, a forró puliszka emléke, vagy talán az ábránd okozta szédület okozta lendület, szárnyakat adott nekik és indultak neki a völgynek, a por csak úgy szált utánuk a szekér úton.

Már nem számított nekik az a sok pénz mit összegyűjtöttek, már nem a nagy terveik vitték lábaikat az úton, hanem annak a gondolata, hogy ma vasárnap van és nehogy lemaradjanak talán a paradicsom levesről, sült kolbászról. Észre sem vették, milyen gazdag a szőlős amin általmentek, a barackfán krákogó szarka hangját talán hallották még de azt már otthonra képzelték el, talán az otthoni akácfán cserreg az a madár, és talán jó volna már elhajtani a seregélyeket is arról a képzeletbeli fáról.

Délben mikorra beértek a faluba, egyenest a templomhoz mentek és áhítattal hallgatták ahol a tiszteletes álmosan próbált logikát találni az általa félresikerült mondanivalójához..Majd hallották onnan kintről, amint a népség, valahol magasabbról pedig a kántor, búzdúlva a hamarosan következő ebéd gondolatától, belekezdett lassan, vontatva a „ Feljebb emeljetek, feljebb” szövegébe. A záró ének után, amint az első persely pénzek megcsördültek, három ember ölelkezett családjával, és úgy sírtak örömükbe, hogy talán nem lesz az a kísértés ami még egyszer őket egymástól elválasztja.

 

...Ez történhetett valamikor egy kisküküllőmenti faluban, anno 189..., egy vasárnapi napon.Régi történet része, ennek tiszteletére találtam ki ezen novellát.

Megtekintések: 551

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Kenesei Aurélia Július 17, 2011, 2:44pm
Minden írásod elolvasom.Napokig gondolkodtam mit írjak ehhez a novellához.Olyan jó,egyszerűen elmondott történet."bé fér egy átalvetőbe".Várom a következő írásod.
Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Július 6, 2011, 2:17pm

Kedves János!

Az alkotás folyamata nyilvánvalóan mindenkinél másképp zajlik. Köszönöm, hogy beavattál a gondolataidba. Biztosan te is átélted az itt leírt honvágyat és a hazafelé közeledés élményét - másképp nem sikerülne ilyen érezhetővé tenni.

Üdvözlettel: Zsuzsa

Hozzászólt Szente Cs. Janos Július 6, 2011, 10:04am

Szia Zsuzsanna. Általában, úgy írom novelláimat, hogy kitalálok egy érzést, megihlet egy lélekállapot és arra ráírok egy történetet, mindig arra koncentrálva, a lelket írjam le. Soha a történet nem annyira fontos számomra mint a lelkiállapotok, az jelen érzelmek leírása. Mikor hozzáfogok, soha nem tudom mi lesz a történet eleje, sem közepe de még a vége sem. Ez csak így kialakul azon 15 percben melyben megírom a történetet.

 

Nem családi legenda része, ami engem inkább ihletett a történet ezek irányába vezetéséhez az, hogy én sok ilyen falut ismerek a környéken, és ismerem az emberek itteni szokásait. Nagyon összetartó közösségek, és elképzeltem, miként győz a honvágy, miként válnak újból hazaiakká azok, kik egyre csak közelednek otthonaikhoz.Távolból, minden olyan kívánatos és messzi, míg közeledve már otthonias, megszokott és békés. Az otthon. Tudtam, többen erről a könyékről, (gondolom más helyekről is) utaztak Pestre, országházat építeni.Ez adta meg a novella lélek-emberi oldalához a vizuális és történelmi hátteret

Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Július 6, 2011, 9:33am
Régi történet. Lehet, hogy a családi legendák része? Nagyon meghatóan írtad le a hazatérés pillanatait.

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek