Tiszteletem minden olvasó szemnek,
írhattam volna rosszabbat,
de írhattam volna sokkal szebbet.
Írhatnék sok sorsdöntő kötetet,
írhatnék regét vagy szelíd verseket.

De min is töröm agyam, így vasárnap este,
míg a fürdőkádban, a tél által kimerített testem áztatom!?
Hogy miként zajlott le nálunk, 
a híres disznóvágás, apósom nagy ünnepe. 
Hol bemutatja minekünk,
két keze munkáját és fele királyságát.

Itt van a disznó gyermekem!,
komor hangját csak a kakas kukorékolta átall hevesen.
Ég a tűz, forr már a víz az üst alatt,
a szél ellenségesen betör, 
a parázs meg forog és védekezően füstöt hány,
lesz nagy gomolyag és tüsszögő félhomály.

Tapogatózva, gyorsan csuszával élesztem, 
elsősegélynyújtásom sikerére, barackpálinkától könnyeztem.
S mire a böllér a késével vágja a vérnek az utat,
a nők, a csodalatos nők, már körülöttünk sürögnek, forognak,
mosogatnak, törülnek, főzéshez készítik a tálakat,
a perzselt szagú disznóról gyorsan lekapjuk a lábakat.

Készül a hurka, a gömböc, a kolbász a füstre megy,
a macska a nyomunkban dorombol,
nem holmi egérre gondol, 
ha körülötte mindenhol hús lapul, 
jut neki is egy falat, anyósom korhol, a kutyának nem maradt!.

De marad Mama!
és jut mindenkinek, mi várjuk az ebédet e hideg nap után,
lenyugszik minden a délebéd után.
Lassabban jár a kéz, lábunk egyre inkább elakadt,
az Átalon született félszáraz királyleány forró csókja, a nyelvünkre tapad.
Forr a vér, mámorban úszó mondatok, 
zsírtól fénylő kézzel sógorom, a szalonnán zokog.

Munkakedvünk a disznóval együtt lassan elfogyott,
s mire az esthajnal az őrhelyét elérte
minden egyes rokon kihűlt lakása küszöbét átlépte.
A kandalok melege, a november hidege ellágyít,
mámoros álmunkban a disznó, minket megbosszulni vágyik.