Dobozok

Irta Andok Adrienn

Lektorálta Bartha Bibiána

Volt egyszer egy gyertyaláng, ott égett az asztal tetején vidáman szemben egy tükörrel. A tükör visszaadta neki saját képét, visszaadta neki saját ragyogó képét és a gyertyaláng látva saját szépségét és ragyogását boldog volt. Telt múlt az idő és egyszercsak a gyertyalángot lefedték egy tejüvegböl készült dobozzal. Kis rés volt a tetején, ahol a levegő beáramlott és a lángot éltette. A gyertyaláng kissé elszomorodott de még mindig látta saját képét a tükörbe, igaz kissé homályosabban, de látta és továbra is boldog volt. Ahogy telt az idő a tejüveg dobozra egy másik került, arra egy másik és igy tovabb amig az üvegdobozok teljesen elfedték gyertyalángot, annyira, hogy már nem látta saját képét a tükörbe. Magányosnak érezte magát és egyedül...Már nem látta saját szépségét és ragyogását....már arra sem volt biztos, hogy ő ki csoda....

Sok idő eltelt igy, gyertyaláng alig világitott mert már nem is hitt abban, hogy ő erre képes...Gondolta, bárcsak jönne valaki és széttörné ezeket az üvegdobozokat, és ebbe reménykedve teltek a napok, évek.

És igy eljött az a nap amikor gyertyaláng nagyon megelégelte ezt a helyzetet. Gondolta, sokat várt egy külső segitségre, hogy javitson a helyzetén, és az nem érkezett...most már elege volt ebböl, tennie kell valamit. Az eszébe azok az emlékek jártak amikor látta magát világitani, és ezektöl egyre jobban eröre kapott kezdett nagyobb és nagyobb lenni, egyre nagyobb lánggal egni és melegiteni, amig akkora eröre kapott, hogy egy lélegzetvétellel ripityára törte az összes üvegdobozt ami rá volt rakva. Mintha fátyolok sokasága esne le rola... Akkor ujra megpillantotta önmagát a tükörbe...szembe nézett önmagával, saját fényével, ragyogásával...Boldogság töltötte meg szivét...Igen, ilyen vagyok ...ez vagyok, gondolta ...és mosolyogva árasztotta fényet...