Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Egy eldobott sörösüveg kiszámíthatatlan íve

 

   1.

Egy fülledt júliusi kora délután egy fiatalember egyedül utazott a vonat utolsó vagonjának utolsó fülkéjében. Elégedetten dőlt hátra az ülésen egy üveg sört kortyolgatva. Túl volt az utolsó negyedéves vizsgáján is, a fiziológián, ráadásul kitűnőre vizsgázott, és most már biztos lehetett, hogy orvos lesz belőle. Még fél óra, és otthon lesz. Előtte egy hosszú és jól megérdemelt szünidő.

Belekortyolt a sörbe, de az már langyos volt, hát egy hanyag mozdulattal kidobta az üveget a nyitott ablakon, és visszahuppant az ülésre.  Egy negyedóra múlva szedelőzködni kezdett, és leszállt egy  kisváros  állomásán. A barátnője várta. Ujjongva összeölelkeztek, és hosszasan csókolóztak.  Otthon  a szülei ünnepi ebéddel fogadták.  Megette a húslevest, majd a rántott húst, este elment sörözni a barátokkal, és másnap elutazott a barátnőjével nyaralni.

A kidobott sörösüveg magas ívben átrepült egy fűzfabokor felett, és éppen fejen talált egy idős embert, aki a folyóban horgászott. Az öregember az ütéstől beleesett a vízbe és megfulladt. Hulláját hetekkel később több kilométer távolságra találták meg. Az orvosszakértő megállapította a fejütést, így a rendőrség nyomozni kezdett. A halászoktól kapták az információt, hogy egy csavargó horgászbotokat akart eladni nekik némi italért. Elkapták a hajléktalant, és megkapták nála az idős ember hátizsákját. A hórihorgas, gyámoltalan, rongyos ember tagadott. Azt vallotta, hogy elhagyva találta a folyóparton a botokat meg a zsákot, de ellenére szólt az, hogy gyakran emlegette társai körében, hogy ölt már embert, és soha nem kapták el, de nem is fogják, mert van annyi sütnivalója, hogy ne hagyja magát. A többi hajléktalan nem igazán hitte el neki, de okosabbnak látták nem kukoricázni vele.

A gyilkosságot rábizonyították, és a hajléktalant tizennyolc év börtönre ítélték rablás céljából elkövetett emberölés miatt.

Öt év múlva a börtönben meghalt.

A fiatalember nem hallott az öreg halász haláláról.

Elvégezte az egyetemet, és orvos lett. Lelkiismeretes, jó szakember volt, kollégái szerették, a  betegei rajongtak érte.

Megnősült, a barátnőjét vette el még a tanulmányai befejezése előtt. Két kislányuk született, akiket odaadóan neveltek. 

Példás, rendszerető ember volt, aki mindig dühös lett, ha azt látta, hogy valaki csak úgy eldob valamit. Ilyenkor gyakran rá is szólt a rendetlenkedőre.

Az, hogy valamikor ő is kidobott a vonat ablakán egy sörösüveget, soha nem jutott az eszébe.

 

   2.

Egy fülledt júliusi kora délután egy fiatalember egyedül utazott a vonat utolsó vagonjának utolsó fülkéjében. Elégedetten dőlt hátra az ülésen egy üveg sört kortyolgatva. Túl volt az utolsó negyedéves vizsgáján is, a fiziológián, ráadásul kitűnőre vizsgázott, és most már biztos lehetett, hogy orvos lesz belőle. Még fél óra és otthon lesz, és előtte egy hosszú és jól megérdemelt szünidő.

Belekortyolt a sörbe, de az már langyos volt, hát egy hanyag mozdulattal kidobta az üveget a nyitott ablakon, és visszahuppant az ülésre, de azonnal fel is ugrott.

- Apám! Mi ütött belém? Hátha valakit... – de nem is merte végigmondani a gondolatot. Mélyen kihajolt az ablakon, és kutatva nézett vissza, hogy lássa, hova esett az üveg. Semmit sem látott. A folyóparton egy lélek sem volt. Megnyugodva ült vissza, és egy negyedóra múlva szedelőzködni kezdett. Leszállt a  kisváros  állomásán, ahol a barátnője várta. Ujjongva összeölelkeztek, és hosszasan csókolóztak.  Otthon  a szülei ünnepi ebéddel fogadták.  Megette a húslevest majd a rántott húst, este elment sörözni a barátokkal.

Attól a helytől, ahol az üveget a fiatalember kidobta, öt-tíz kilométerrel lejjebb, de az is lehet, hogy feljebb, öt-tíz perccel azelőtt vagy éppen azután, egy csavargó egy földről felszedett üres sörösüveggel leütött egy egyedül horgászó öregembert. Kiforgatta a zsebeit aprópénz után kutatva, és hogy nem talált,  elvitte a botjait és a hátizsákját, majd  fütyörészve tovább baktatott a folyó mellett. A hídnál felkapaszkodott egy lassító tehervonatra, és este egy kétszáz kilométerre levő városban italra cserélte a horgászbotokat.

Az öreg hamar magához tért, és a folyóban akarta megmosni a vérző fejét,  de az ütéstől még kábultan, beleesett a folyóba és megfulladt. A sodródó hullát fürdőző fiatalok látták meg, kihúzták a partra,  és elszörnyedve ismerték fel az öregembert. Értesítették a rendőrséget, akik megállapították a fejsérülést, és elrendelték a nyomozást.

A fiatalember este sörözés közben értesült az általa is jól ismert öreg  tragédiájáról. Elsápadt, megállt a lebegőben a sörösüveget tartó keze. Érezte, hogy görcsbe rándul a gyomra, hogy  egy korty sört sem bír lenyelni. Óvatosan tette le az üveget az asztalra, és messzire eltolta magától. A többiek is észrevették rajta a változást, rákérdeztek, hogy mi a baj.

- Semmi, semmi – dadogta, - azt hiszem, hogy elrontottam a gyomrom az ebéddel. Az elvékonyodott egyetemista gyomrom nem bírja a zsíros házi kosztot – próbált viccelődni.

- Azt hiszem, járok egyet – mondta.

- Jól vagy? Jövök veled – ajánlkozott a barátnője, de ő leintette, hogy maradjon csak, mert  megy haza aludni. Túl fáradt, kimerült a vizsgák alatt, és holnap utaznak. Egy jó alvás, és minden rendben lesz.

Egész éjjel nem hunyta le a szemét, és másnap reggel, mielőtt a szülei felébredtek volna, elment a rendőrségre, és feladta magát.

A fiatal ügyész elégedetten dörzsölte a kezét: nem számított ilyen gyors megoldásra. Még aznap megejtették a helyszínelést. Igaz, hogy a pontos  helyet, ahol a halász beleesett a vízbe, nem találták meg, és nem találták meg sem a botjait, sem a zsákját, de ezt nem is tartották lényegesnek. Egyeztették az időpontokat a folyó sodrási sebességével és a távolságokkal, és minden egyezett.  Megvolt a hulla, megvolt a tettes, aki beismerő vallomást tett, és ezzel az ügyet átadták a bíróságnak.

A bíró sajnálkozva nézte a megtört, sápadt, fiatalembert, aki minden kérdésre halkan, de készségesen válaszolt. Hét év börtönre ítélte gondatlanságból elkövetett emberölésért.

Ebből négy és fél évet ült, a többit elengedték jó magaviseletéért.

A barátnőjével megszakadt a kapcsolata, a lány férjhez is ment hamarosan.

A börtönben  az apja egyszer sem látogatta meg, meg is halt infarktusban az eset után két évvel.

Miután kikerült, alkalmi munkákat vállalt, de sehol sem találta a helyét Az egyetemet nem tudta folytatni, pedig az egyik legígéretesebb hallgató volt, de hogyan lehetne  orvos, hogyan menthetne emberéleteket, ő, aki embert ölt. Elköltözött otthonról, mert nem bírta látni a megtört édesanyját. Inni kezdett, és talán drogozni is. Hajléktalanként tengődött.

Az anyja, ha tehette, megkereste, és kevés pénzzel, ruhával segítette.

Valószínű, hogy a kevéske pénzét akarták elvenni, ezért támadták meg.

Agyonvert holttestét három nappal a halál beállta után találták meg.

 

 

 

 

 

 

Megtekintések: 102

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Andre Ilona-Ibolya Június 1, 2011, 8:26pm
Judit, nagyon tetszik a reagálása. Én is azt vallom, hogy sokkal fontosabb feltenni kérdéseket, mint tudni a biztos válaszokat. Az az ember, aki nem kérdések között vergődik, keresgél, tévelyeg,  hanem 'biztos' tudásokba kapaszkodva megy az 'egyetlen' lehetséges úton, az jóval kevesebbet láthat, érthet meg a világból. Igaz, a kérdések sem vezetnek mindig napfényes utakra...
Hozzászólt Andre Ilona-Ibolya Június 1, 2011, 8:15pm

Kedves K. G.Károly!

Az első két mondattal egyetértek, de a harmadikkal már nem. Megrögzött materialista vagyok, aki azt vallja, hogy a tudat a valóság tükröződése, még ha csupán a valóság egy apró töredékének is.  A valóság akkor is van, létezik, ha nem jut el a tudatunkig, mint ahogy az első történetemben az öregember halála valóságos tény, de éppen azért nincs befolyással a főhős életére, mert nem tudatosul benne a tette.

A spiritualitás fogalma nem teljesen tiszta bennem, igaz, hogy nincsen alapos filozófiai felkészültségem, csak az innen-onnan összecsipegetett gondolatmorzsáktól próbálok 'okos' lenni.

De ugyanakkor középiskolás korom óta tudom, sejtem, hogy a materialista gondolkodás sem kerek, hogy éppen az emberré válás folyamatát nem lehet megmagyarázni az evolúció elméletével. Hogy létezik az emberben egy lelki rész, a legjobb szó rá éppen a spiritualitás, ami valóban kiemeli a biológiai világból. De bármi, amit erről olvasok számomra túl elvont, túl spekulatív, hogy megérthessem, elfogadhassam.

Nemrég olvastam, hogy a tudósok felfedezték az 'isteni' gént, vagyis az örökletes anyagnak azt a szekvenciáját, ami a spiritualitást koordonálja. És bár a cikk azt is megjegyzi, hogy ezt még vitatják, nekem nagyon is elhihető, hogy ilyen téren is különböző adottságokkal bírunk. Próbálom elfogadni, hogy ez egy zárt világ marad előttem, mint ahogy a zene világa sem nyílik meg, hiába van jó hallásom, egy dallam sohasem tud olyan élményt nyújtani nekem, mint egy vers, vagy ahogy azt más emberen látom.

Remélem, hogy ez a magyarázkodásom nem okoz csalódást Önnek, hanem inkább 'felkérést a táncra'. :)

Köszönöm, hogy olvasott, és nagyon örvendek, hogy tetszett ez az írásom.

Hozzászólt Tállai Enikő Június 1, 2011, 8:56am

Kedves Mindnyájan!

Én is egyetértek Erzsébettel, és hiszem, hogy életünk történései nem a vakvéletlen vagy a sors szeszélyei folytán következnek be, hanem a Mindenható Isten a dolgok "mozgatórugója".

Persze az az állítás is fenáll, hogy le kell aratnunk tetteink (bűneink) következményeit. "Ki mit vet, azt arat."

Üdvözlettel:Enikő

Hozzászólt Kolozsvári Grandpierre Károly Június 1, 2011, 8:24am

Van spirituális valóság. És eldobott gondolataink  sörösüveg módjára változtatják meg valóságaink.

A tudat van előbbre és a gondolat...abból lesz a valóság...bár mint ez a példa is mutatja a valóságnak csak egy részét fogjuk fel. 99,99 % -ka a valóságnak számunkra érzékelhetetlen, azt is mondhatnám vakok vagyunk.

De még egyszer jó a történet és tetszik.

Hozzászólt Cseke Judit Május 31, 2011, 7:45pm

    Véletlenek szerencsétlen sorozata? Sokszor nem az bunhődik, aki a bűnös? Balítélet, balítéletek sorozata? Ilyenek vagyunk mi emberek, ennyire félremagyarázhatjuk a történteket? Erre szokták mondani a jo nyomozók : "Túl szép a menyasszony!"..., néha annyira kézenfekvő valakit megvádolni valamivel, holott ártatlan...Ennyire sekélyesek es felszínesek vagyunk? Nagyon elgondolkodtató mindkét történet...., és a balesetet elmesélő hozzászóló szintén!...Hihetetlen dolgokat produkál az élet, és aki ezt észreveszi, és tud írni, ám tegye meg, köszönjük! És : mielőtt cselekednénk, gondolkodjunk! Legtöbb ember nem elvetemült, csak figyelmetlen, konnyed....

Hozzászólt gyuge erzsebet Május 31, 2011, 2:40pm
Irasiaid jok! Nekem az elso tortenet lefolyasa jobban tetszet ! Ha megtortent tortenet lett volna akkor azt mondanam mindket esetben,hogy "VELETLENEK NINCSENNEK CSAK ISTEN AKARATA" a tobbi csak hiabavalo emberi okoskodas.
Hozzászólt Cseh Tamás Május 30, 2011, 3:40pm
így jártam,megérdemeltem.   hahaha  majd máskor jobban meggondolom mit írok.
Hozzászólt Andre Ilona-Ibolya Május 30, 2011, 12:26pm

Tamás! :)))

Igen, erről van szó.

De most nekem nagyon jól jött ez a meggondolatlanul eldobott szó, mert tudtam lovagolni rajta. :)

Hozzászólt Andre Ilona-Ibolya Május 30, 2011, 12:18pm

Egy aktuális hír:

'A rendőrség szerint egy 19 éves csíkszentmártoni fiatalember okozta a pénteken délben, Csíkszentkirály, Csíkszentmárton felőli kijáratánál történt, hat személy sérülését okozó közúti balesetet.

Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség sajtószóvivője elmondta, a Csíkszeredából Csíkszentmárton felé tartó 19 éves D. J. autójával megelőzte a 43 éves, csíkszeredai B. I. vezette személygépkocsit, majd bevágott a megelőzött autó elé, súrolva azt. Ennek következtében B. I. elveszítette uralmát a jármű felett, és frontálisan ütközött az ellenkező irányból érkező, brassói, 44 éves B. A. vezette autóval. Mindkét járműben három-három személy volt, mindannyiukat  kórházba kellett szállítani.'

Hibás a 19 éves fiatalember. B.I. ás B. A.  - a sérültek - ártatlanok.

Tényleg így van? A törvények értelmében igen.

De ha B. I. látja, hogy az őt megelőző fiatalembernek már nincs ideje/helye besorolni eléje, és fékez, lassít, jobbra viszi az autót? Vagy ha a szembejövő B.A. látja, hogy az előzésbe bocsátkozó járműnek már nincs ideje/helye besorolni a másik jármű elé, és ezért fékez, lassít, jobbra irányítja a saját járművét?

Az én megítélésemben mindhárman ugyanazt a hibát követték el: nem mérték fel megfelelően a többi jármű helyzetét és sebességét.

És a három sofőr közül bármelyik lehetne a fiam is, vagy a barátom, vagy a szomszédom, vagy én magam. Ha volna autóm, és tudnék vezetni:) 

 

Hozzászólt Cseh Tamás Május 30, 2011, 12:13pm
igen,hányavetien odadobtam én is az "elvetemült" szócskát,már ihatom is a levét meggondolatlanságomnak.

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek