A szeptember végi tört,

elcsigázott fényben

a sápadt levelek ijedt

halálugrását nézem.

Rövidül léptem.

A nyári, tarka örömök

cikázó, csicsergő raja

már rég elköltözött.

Elrepült délnek.

Üres a fészek.…

Egy hajnalon Isten meg én

ültünk a világ tetején.

Az Úr szomorú volt nagyon,

gondoltam, megvigasztalom.



Mutattam neki száz csodát:

virágos rétet, almafát,

emlőn szendergő gyermeket,

pillangót, örömkönnyeket,



csillagszemű leányt s fiút,

lágy völgyben búvó kis falut,

fűzfás…

Szállongó pillangó lelkem

napfényre, illatra vágyna;…

Július eleje volt, Palkó az utolsó vizsgájára készült. Addig mindegyik sikerült, és nem is gyenge jegyekkel, egészen jól teljesített, de ettől a vizsgától rettenetesen félt.

Úgy egyeztünk, hogy nála alszom, nehogy elaludjon és elkésse, mert reggel nyolckor kezdődött az írásbeli és utána a szóbeli,  és ő egyedül volt a lakásban, Levi hazament Vásárhelyre.

Amikor odaértem délután, Palkó már tanult. Jaj, az minden volt, csak tanulás nem. Izgatott volt, félt, remegett, kapkodott,…

Nyári délután

Mint selyemkendő terül szét a nyár

tarkán, puhán, édes langymelegen.

Elandalít mákonyos illatár:

átölel, becéz ás ringat szelíden.

A nagy fák alatt lágyan leng a csend,

lábujjhegyen tipeg a délután.

Régvolt nyarak emléke feldereng,

s csak ülök, és csak mosolygok sután.

A ház mögött, hová nem ér a fény,

gyerekkorom a fűben hentereg.

Gomolygó cigarettafüst…

Egy eldobott sörösüveg kiszámíthatatlan íve

   1.

Egy fülledt júliusi kora délután egy fiatalember egyedül utazott a vonat utolsó vagonjának utolsó fülkéjében. Elégedetten dőlt hátra az ülésen egy üveg sört kortyolgatva. Túl volt az utolsó negyedéves vizsgáján is, a fiziológián, ráadásul kitűnőre vizsgázott, és most már biztos lehetett, hogy orvos lesz belőle. Még fél óra, és otthon lesz. Előtte egy hosszú és jól megérdemelt szünidő.

Belekortyolt a sörbe, de az…

Hajnal előtt

Még bírom. Még viszem, cipelem.

Nem teszem le, jaj, nem tehetem!

Hozzám kötözték, erős a szál,

nem oldja el, csak majd a halál.

Viszem. Az úton meg-megrogyok.

Ha elérném bár a hajlatot,

onnan majd... talán... jaj, nem tudom,

de nem állhatok meg félúton!

Viszem. A hátam már sajog,

nem tudom merre, hol vagyok.

Sírok, könny marja szememet:

viszem, viszem…

Mi lesz, Uram

Mi lesz, Uram, ha verni kezdesz,

- nem bottal, mert az nem szokásod,-

hanem engem, földi képmásod,

a mostanba beledermesztesz?



Mint Sétet, aki visszanézett.

Ha elveszel jövőt és múltat,

s a mát hagyod, az elborultat:

az lesz az igazi enyészet?



Vagy talán az lesz a mennyország,

ha elsimul öröm és bánat?

Ha elveszel emléket, vágyat,

akkor lesz majd fényes az orcád?



Mutassál utat, mert…

                                                                   Kicsid Álózsi 3.

Álózsi két kezével a fejét fogva, arccal az asztalra borulva hallgatott. Vele átellenben Julis ült mozdulatlanul, és üres tekintettel bámult a semmibe.

- Megnézem a gyermekeket – állt fel a férfi. Maga is meglepődött, hogy milyen rekedt a hangja.

Julis felugrott, a szobaajtó elé állt és könyörögve nézett az urára.

- De nem bántod őket, ugye? Ők nem hibásak.…

                                                                        Kicsid Álózsi  2.

Hét év múlva jött haza.

Ha úgy vesszük, szerencséje volt. A háborút sebesülés nélkül megúszta. Józsi barátját, akit vele együtt vittek el, három hónap múlva széttépte egy gránát. Ő a fogságban is feltalálta magát. Ügyes kezű volt, sakkfigurákat, szelencéket faragott, harmonikázott az oroszoknak, és így mindig kiügyeskedte, hogy jobb bakancsa, melegebb kabátja, nagyobb darab…

                                                 Kicsid Álózsi   1.

Kicsid Álózsi csúf ember volt, és ezt ő is tudta. Lapos képű, lapátfülű, mélyen ülő apró szemű és ráadásul szeplős. Ha kacagott, mint a bohóc, ha komoly volt, akkor majomra emlékeztetett. Ő pedig sokat kacagott, mókázott, mert jókedvű, vidám legény volt.

- Ha élne Mátyás király, elmehetnék hozzá udvari bolondnak - szokta mondogatni.

A legénytársaival jól megvolt. Tudott harmonikázni, szépen és…

Arany-szavak

Mindig el szoktam olvasni az interneten küldött körüzeneteket, ha ismerős a küldője. Ha már vett annyi fáradságot, hogy nekem elcímezze, ha már rám gondolt, és bár így üzen, akkor nem dobom egy unott mozdulattal a szemetesbe, hanem beleolvasok.

Az egyik ilyen levél éppen a magyarok vitéz tetteit sorolta, és mint a Gesta, képekkel is el volt látva. Sorra megtudtam, amit már anélkül is ismertem, vagy amit illett volna tudnom, hogy: a…

                                                             Megettem a pigmeusokat



     A gyengébb idegzetűek kedvéért már első soraimban tudatom, hogy nem reggelire késsel-villával falatoztam meg jóízűen a tíz kicsi négert, ilyen kannibál megnyilvánulásaim ezidáig még nem voltak. Teljesen másról lesz itt szó.

    A pigmeusok megevése még egyetemista koromban történt, és tudáséhségem csillapítására szolgált.

    Én is annyit tudtam róluk, mint bárki más, már aki…

Nyelvi bonyodulatok

Csak semmi pánik! Nem elgépeltem. És azon sem kell felhördülni, hogy nincs is ilyen szó a szótárban. Még nincs, de az ilyen izé már elég gyakori, és – amint látom – egyre több lesz, ahogy egyre több lesz a Győzike meg Pákó kaliberű tévésztár.

Nem a közönséges és egyszerű bakikat értem ez alatt, amikor a tévébemondó a holnapra várható időjóslást jelenti be az időjárás helyett, vagy amikor a kezdő terepriporter miniszterúrnőt nyökög. És nem is azt,…

Szalonnás rántotta

Egyik nap valami nagyon gyors, amolyan tízperces ebédet akartam összecsapni, és a hűtőben nézelődtem, hogy miből is gazdálkodhatnék, amikor megéretem a szalonna illatát.

- Jé, tényleg! Megvan! Szalonnás rántotta puliszkával. De rég nem főztem!

Gyerekkoromban majdnem mindennapi ételünk volt. Egy héten legalább négyszer-ötször ezt ettünk, és az volt benne az érdekes, hogy reggelire vagy vacsorára éppen úgy illett, mint ebédre, és nem lehetett…

Metakommunikáció anyanyelven

A gyergyószentmiklósi vasútállomáson ücsörögtem, nyári gyakorlatra utaztam vissza a fővárosba, ahol egyetemista voltam. Harmadév utáni nyáron volt ez, már egészen belejöttem a nagyvárosi életbe, alig vártam, hogy ismét ott lehessek. Türelmetlenül nézegettem az órámra, de nem sok haszonnal: vagy két napja egy rossz mozdulattal felhúzás közben kiugrattam a rugóját, így kitartóan mutatta a reggeli fél tízet.

A személyvonattal este…

Téli csend

Olyan üres bennem most a csend,

mint hófödte, sivár erdők-mezők

madártalan csendje.

Egyetlen szó, emlék vagy gondolat

nem moccan benne,

csak elleng merengve

fagyott-fehéren, némán, hidegen

a ködharárolt, szűkös végtelenbe.

Nem vágyik kikeletre.

     A délelőtti váltást bent tartották, berendelték az éjszakásokat, és a délutáni műszakból is minden mozgatható embert betereltek a terembe. A nők…