Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

                                                                   Kicsid Álózsi 3.

 

Álózsi két kezével a fejét fogva, arccal az asztalra borulva hallgatott. Vele átellenben Julis ült mozdulatlanul, és üres tekintettel bámult a semmibe.

- Megnézem a gyermekeket – állt fel a férfi. Maga is meglepődött, hogy milyen rekedt a hangja.

Julis felugrott, a szobaajtó elé állt és könyörögve nézett az urára.

- De nem bántod őket, ugye? Ők nem hibásak. Ártatlanok.

Álózsi szelíden tolta félre az ajtóból az asszonyt.

- Hogy bántanám? Hát nem ismersz?

Halkan nyomta le a kilincset, lábujjhegyen ment be a szobába. Az egyik ágyban három nagyobbacska gyerek aludt összebújva, a másikban, - ahol az asszony is hált, - két kicsi szuszogott.

- Az ott a fal mellett Erzsike, ugye? – kérdezte suttogva az ember. - Jól megnőtt, nem fog többé az ölömbe kuporodni! S az ott mellette Józsi? Még nem is láttam - mondta. Hallatszott a hangján, hogy mosolyog.

- Ez a vasgyúró itt, ez melyik?

- Az Bálintka, apám után. Ötéves lesz az ősszel.

- Né te, ez itt pont olyan, mint Erzsike volt, mikor elmentem!

- Olyan, még a hangja is. Csak akaratosabb. Mária lett, kicsi Mariska, hogy a Szűz Mária oltalmazzon minket. Már majdnem hároméves, pünkösdkor tölti.

- És ez a kicsi pocok? Né, hogy alszik! Úgy szuszog, mint egy kisbíró!

- Az is leányka, Zsuzsika. Még szopik – fordult félre restelkedve az asszony.

Álltak, hallgattak. Julis összefonta a mellén a két karját, mintha magát és gyermekeit akarná védelmezni. Álózsi keze üresen, tehetetlenül csüngött a teste mellett.

Ott állt a kicsi, sovány ember a szoba közepében, a derengő reggeli világosságban. Nézte az alvó gyerekeket, nézte őket, ingatta a fejét. A kicsi után nyúlt, hogy felvegye, de meggondolta magát, és visszahúzta a kezét. Hirtelen az asszonyhoz fordult:

- Te Julis, te tudod szeretni őket? Mindegyiket?

- Hát már hogyne szeretném! Az enyémek.

- Akkor az enyémek is – egyenesedett ki a férfi.- Kell még egy ágy ide, hogy férjünk. És télire kell toldani még egy szobát. Nem jó, ha ennyi ember alszik egy helyen. Az betegség.

 

Ahogy annyira kivilágosodott, már ment is ki a fészerbe, és nekifogott az ágynak. A házban nem volt maradása. Amíg a deszkákat válogatta, szabta, gyalulta, Alózsi gondolkodott, erősen gondolkodott.

-Hej, Úristen, te aztán jól feladtad nekem a leckét! Most aztán törhetem a fejemet, hogy hogyan is legyen? Egyszerre öt gyermeket a nyakamba! Fogom-e tudni egyformán szeretni őket? Az is igaz, hogy az enyémeket sem ismerem, és azok se engem. Meg aztán, mit vétettem én, és kinek? Hát én kinek nem segítettem, kinek ártottam, hogy velem ilyent tegyenek? Hogy Julist így megcsúfolják? Megütöm őket! Az egészet megütöm, amelyikről megtudom, hogy egy ujjal is hozzányúlt!

Dühében akkorát csapott a kalapáccsal a szegre, hogy a deszka is elhasadt. Kezdhette elölről. Cigarettára gyújtott, és amíg a füstöt eregette, lehiggadt. Nem öl meg ő senkit. Nem megy bolond fejjel börtönbe, ismét rabságba, hiszen alig hogy szabadult. És Julist sem hagyhatja itt a gyermekekkel.

Arra jött rá, hogy Julisra kellene haragudjék, de nem tud. Csak sajnálja. Szakad meg a szíve, ha arra gondol, hogy milyen élete lehetett egyedül. A falura haragudott, az apjáékra, a komájára, a papra.

- Az is hol volt? Mit őrizett? Hát nem látta, hogy Julis bajban van? Hát mért tűrte, hogy ilyen szégyen megessék? Mért nem tett semmit?

Amíg fogságban volt, minden este arról ábrándozott, hogy milyen is lesz, amikor végre hazakerül. Hogy fog kacagni az ő kicsi felesége! Meg hogy összegyűlik az egész falu, és ő majd mesél, mindent elmesél. Mulatnak. Az lesz az igazi élet!

Most nem kívánt senkit sem látni, még az apjáékat sem. De nem is jött senki hozzájuk sem, pedig eddig biztosan híre ment, hogy hazaért. Vagy két szomszédasszony járt be, látta a nyitott ajtón, ahogy Julisnak hoztak valamit, épp egy pár szót szóltak, de mentek is ki sietve a kapun, neki oda se köszöntek, még a fészer felé sem néztek, pedig hallatszott, hogy ott kalapál.

- Nem merik idedugni a képüket. Jobban is teszik. Nem teszik ki az ablakba, amit tőlem kapnak! Visszafizetem én nekik kamatostól, amit velem tettek! Hogy Julist így bántották!

Forrongott, majd lehiggadt, neki-neki lendülve dolgozott, majd magába roskadva leült, és szívta egyik cigarettát a másik után. Gondolkodott. Erősen gondolkodott.

Közben Julist is figyelte, ahogy szaporán jön-megy, a gyermekeket igazgatja, csitítja, tereli vissza a házba, hogy meg ne fázzanak. Karcsú maradt és fürge, mint lány korában volt, de valami mégis nagyon megváltozott rajta. Túl csendes, alig hallatszik a szava. Ahogy odajött a fészerhez, és kérdezte, hogy nem fázik-e meg, meg fáradt-e el? Jóformán csak a szeme beszélt.

Még el sem harangozták a delet, amikor ebédelni hívta.

- Előbb a gyermekeknek tegyél! – mondta, amikor az asszony a tányérjáért nyúlt, hogy enni adjon.

Julis egy pillanatra megállt. Ilyent még életében nem hallott sem otthon, sem máshol, hogy ne az embernek tegyenek elsőnek az ételből.  Amíg kettesben voltak, addig mindig az urának tett előbb, de hát akkor még Erzsike is kicsi volt, nem ült az asztalnál, és akkor ez úgy volt rendjén.

Engedelmesen enni tett a gyermekeknek sorra, előbb a kicsiknek, hogy hűljön, majd végül az urának is, és a kicsit az ölébe véve maga is asztalhoz ült.

Álózsi nézte a gyermekeket, sorra mindegyiken végigjáratta a szemét, most a déli napfényben fürkészte a vonásaikat, mintha egy perc alatt akarna megtudni róluk mindent. Négyen, a három leányka és Józsi, az anyjuk felé hajlottak, az ő formáját hozták: nagy, barna, csodálkozó szeműek, vékony csontúak, hosszúkás, mosolygós arcúak, majdnem teljesen egyformák. Ezekkel jól meglesz, érezte, hogy velük hamar megbarátkozik, nem lesz baj.

Bálintka volt a kakukktojás. Nagy, busafeje, szőke, göndör haja, égő zöld szeme, és az arcán egy pár kacagó szeplő magáért beszélt, mindent elárult egyetlen ránézésre.

- Na, ezzel hogy leszek meg? Úristen, jól feladtad nekem a leckét! – sóhajtott magában. Nem mert a gyermekre nézni, mert érezte, hogy forr benne az indulat, egy falat sem megy le a torkán. Csak ült és nézte a tányérját.

A gyermekek szótlanul, komolyan ültek az asztal körül, csendben eszegettek, minta ők is azt érezték volna, hogy most valamiféle vizsgán vannak. Bálintka volt, aki izgett-mozgott, csavargatta a fejét, nézett kíváncsian egyikről a másikra, és ő is szólalt meg elsőnek.

- Édesapám, egyék! Ne kelljen édesanyám folyton sírjon, hogy maga éhezik. Édesanyám, Józsika már mind megette. Van-e még a lábosban, vagy tegyek még neki a tányéromból? Mert ő a nagyobb, ő többet kell egyen.

Álózsinak kiszakadt a szíve. Mit mond ez a gyermek, ez az átkozott komám fattya? Hogy édesapám egyék? Hogy édesanyám ne sírjon? Hogy adjon-e a magáéból a másiknak? Hát ezek itt őt búsulták, az édesapjukat, és a falat ételüket úgy osztották, hogy a másiknak is jusson? Míg ő végig csak magát búsulta, magát sajnálta? Még ma is? Még most is? Hirtelen eszébe jutott, hogy még csak meg sem ölelte, meg sem csókolta a feleségét! És a gyermekeket sem! Hát milyen ember ő? Elöntötte a szégyen, a bűntudat.

A szeme megtelt könnyel, rázta a zokogás, ahogy felállt az asztaltól, odatérdelt Julis elé, fejét az asszony ölébe hajtva ölelte annak a lábait, és úgy motyogta.

- Julis, bocsáss meg! Meg tudsz-e nekem bocsátani? Ne haragudj rám! Most már hazajöttem. Tényleg hazajöttem. Visszajöttem hozzád, hozzátok. Nem hagylak el soha többé, még egy napra sem. Nem hagyom, hogy ezután bajotok essen.  Csak bocsáss meg! – és ölelte, csókolta zokogva az ő kicsi asszonyát, a gyermekeket is sorra magához ölelte, csókolgatta mindegyiket, még Bálinkát is. Julisnak is folytak a könnyei, a gyermekek is sorra elsírták magukat. A földre leülve összeborulva sírtak, sírtak, sírtak.

Bálinka állt fel megint elsőnek, és az apját is kezdte felhúzni a földről.

- Ne sírjon, na! Most nem kell sírni. Nem halt meg senki. Most örülni kell, hogy maga hazajött. És van étel is, sok. Édesanyám a nagy kakast vágta le, hogy édesapám is egyen. És maga még semmit sem evett. Jöjjön, na, egyék, hogy ne sírjon édesanyám! – és húzta az apját vissza az asztalhoz.

-         Látod-e, hogy nem tudok enni? Gyenge vagyok. Te megetetsz-e?- vette ölébe a gyermeket Álózsi, és a szemében a régi, legénykori huncutság villant. A gyermek meg komolyan adogatta az apja szájába a falatokat.

-         Egyen, na! Tátsa a száját! Jól rágja meg, mert még megfullad! Azt ne, az nincs megfőve- kapta el kacagva a kezét, mikor Álózsi játékból a gyermek ujját harapta meg.

A nagy kacagásra az áprilisi nap is bekukucskált az ablakon, és ott felejtette magát az arcokon, onnan ragyogott boldogan. Ilyent még ő sem látott.

Álózsi felnézett az égre és megkönnyebbülve sóhajtott fel.

- Hej, Úristen, feladtad nekem a leckét! De látom, hogy jól elrendezed a dolgokat, ahogy illik. Tanítót is adtál mellém – mondta, és megsimogatta Bálintka fejét.

A gyerekek hamar megszerették az ’idegen embert’. Egész nap a nyomában voltak, és ő mesélt, énekelt, játszott velük. Hintalovat, szekeret faragott nekik, babákat, amelyeknek mozgott a kezük-lábuk, hogy lehessen öltöztetni őket. A kicsiket az ölébe, nyakába ültette, hagyta, hogy tépjék a fülét, a haját ráncigálják. A ház ismét tele lett hancúrozással, kacagással. Julis arca is kikerekedett, visszatért a lányos mosolya. Csak a kacagása, az halt meg valamikor a háborúban.

A faluval már nehezebben boldogult. A kocsmát elkerülte, templomba nem járt, és ha az úton szembetalálkozott valamelyikkel azok közül, még a fejét is félrefordította, hogy ne kelljen köszönnie. De aztán rájött, hogyha úgy veszi, akkor nem sok ember marad a faluban, aki köszöntésre érdemes, beleértve az apjáékat is. Hát változtatott: ha találkozott valakivel már messziről jó hangosan ráköszönt, még azokra is, és az egészségük felől érdeklődött. Viccelődött velük, de mindenki számára világos volt, hogy most Álózsi nem bohóckodik, mint legénykorában tette: most gúnyolódik.

Egyszer a kocsmában, ahová néha már eljárt, egy szájaskodó legény belekötött.

- Hé, Álózsi bá’! Egyszer jó semmi ember maga! A más bitangját eteti, és még csak egy szót se szól.

Álózsi kiitta a maradék pálinkát, a poharat óvatosan letette az asztalra, keményen a legény szemébe nézett, és a fejét feltartva csendes hangon válaszolt.

- Valaki kell, hogy etesse őket. Gyermeknek enni kell. S ha már az apjuk nem arra való! Csak arra volt való, hogy a más asszonyát tördösse... Hé, Mári néném, töltsön ide még egy deci pálinkát! Hadd igyak az egészségükre, mert a tiszteletükre, na arra bizony nem ihatok! Az nincs nekik.

A gyermekeket szépen, tisztán járatták. Mindegyiket taníttatták. A fiúkat mesterségre adták, Jóskát szabónak, Bálintot asztalosnak. A lányok leérettségiztek, tanítónő, könyvelő, óvónő lett belőlük.

Amikor odaért az idő, a fiúknak házat építettek, a lányok szép kelengyét kaptak. Egyformán.

A menyeit Álózsi évődve, viccelődve fogadta, a vejeivel keményen kezet rázott, és mélyen a szemükbe nézve mondogatta: „Vigyázd meg az asszonyt, fiam!” Ilyenkor a hangja rekedtesebbnek tűnt.

Kicsid Álózsit a gyermekei, mind az öten, felnőtt korukban is édesapámnak szólították

 

Megtekintések: 98

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Cseke Judit Június 2, 2011, 10:09am

    "Női író", mondják elnézően, lenézően, talán még legyintenek is egyet "az emberek"...

Nem érnek fel a kislábujjukig sem!

Gyönyörű, köszönjük!

Hozzászólt Modi Dezsö Május 22, 2011, 10:22am

Gratulálok írásodhoz, jó volt olvasni, sok a tanulság benne.

 

Hozzászólt Radics Pálné,Medgyessy Éva Május 4, 2011, 4:36pm

Szívesen olvasnám Ilonától továbbra is az írásait és egyszer remélhetőleg könyv alakjában is megjelennek munkái.Nehéz lesz majd letenni,mert annyira bele tud felejtkezni az ember az olvasásába és sajnálja,hogy már vége.

Szeretettel gratulálok.

Hozzászólt zachari ilona Április 19, 2011, 2:54pm
nagyon szep tortenet orulok, hogy olvashattam, koszonom
Hozzászólt Farkas(Ambró)Ilona Április 16, 2011, 1:34pm
Csodálatos,megható történet.Bár minden család számára ez lenne az etalon! Szebb lenne ez a világ,ha visszatérne az emberség.Köszönöm,hogy olvashattam.
Hozzászólt Varga Erzsebet Április 15, 2011, 12:39pm
bölcs dolog a megbocsátás szivhez szóló tőrténet kőszőnőm hogy olvashattam
Hozzászólt gyuge erzsebet Április 15, 2011, 12:01pm
Tanulsagos tortenet! Akarhogy merlegelem peldat lehet venni Alozsitol !Szep amikor meg tudunk bocsajtani es ujra szeretni semmi gyulolkodes nelkul! Az iras nagyon tetszet!
Hozzászólt Kiss (Sajgo)Klara Április 14, 2011, 9:45pm
Azt hiszem aki elolvasta, mindenkinek konnyet csalt a szemebe.En is csak azt tudom mondani,hogy meghatoan szep tortenet volt, es nagyon koszonom.
Hozzászólt Olga Lowney Skerlecz Április 14, 2011, 4:51pm
Fantasztikusan szep es meghatoan szivet melentgeto tortenet! Koszonom hogy olvashattam!
Hozzászólt László Emma Április 13, 2011, 10:13pm
Én is velük sírtam.

Hogyan segíthetsz?

vagy

vagy

PayPal és bankkártya

 vagy

adományozok


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek