A szeptember végi tört,

elcsigázott fényben

a sápadt levelek ijedt

halálugrását nézem.

Rövidül léptem.

A nyári, tarka örömök

cikázó, csicsergő raja

már rég elköltözött.

Elrepült délnek.

Üres a fészek.

Élek - konstatálom reggel

ébredés és ébrenlét között

vállcsontomban a sajgást

s a felbúgó szirénahangot

a halántékom mögött.

Tudom, - ó, már mindent tudok! -

hogy fénytelen, foszlott napok

végtelen sora vár rám,

álmatlan éjek és fagyos,

lélekvacogtató hajnalok.

Félek.