Nem voltam mindig hajléktalan
valaha,volt életem,családom.
Mára már mind elvesztettem
önhibámból, avagy sem,
nagyon nehéz megmondanom.
Volt idő, amikor fájt, az egyedüllét
s a betevő falat is hiányzott.
Nem tépelődök rajta már
hisz minden nappal új kaland vár.
Évek óta,te szólsz hozzám
érdeklődve nézel rám.
Barátaim a szürke tollú galambok
morzsákat csipegetnek,rám telepednek.
Galamblelkem megtört,beteg vagyok,
következő télen biztos, megfagyok.
Nagyon kemény így élni
élő holtan az utcán bolyongani.
Életem,újra kezdhetném
sok mindent másképp tennék.
Istentől, segítséget kérnék.
Időm fogytán, mennem kell.
Köszönöm,hogy meghallgattál.
………………………………..
Éles sípolás,egy lépés csupán,
barátja kezét elengedte,vége már.
Gyorsvonat kattogása elhalkul.
Barna plüssmaci hangja tovaszáll:
„ Ne menj!”
Szőrös játékmancsán,
ember,kéznyoma.

Sorsom, nem siratom,
Istent akarom.
Igaz, tízparancsolatát
ezerszer megszegtem.