Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Kovács egy átlagos, hétköznapi ember. Harminckét évvel ezelőtt pontosan kilenc hónapra született, idejében kezdett el csúszni-mászni, no meg beszélgetni is. Három évesen óvódába, hat évesen iskolába járt. Tizennyolc évesen érettségizett, majd, a tanári pályát választva, felvételizett az egyetemre. Huszonhárom évesen államvizsgázott és ugyanakkor munkába is állt egyik pesti gimnáziumban, mint magyar szakos tanár. Itt ismerte meg az ő Bertáját is, akit huszonöt éves korában elvett feleségül.
Mostanra már van három gyerekük: Marcika öt éves, Zsuzsika három és Vilmácska egy. Ők hárman, na meg a Berta, a Kovács szeme fényei.
Szóval Kovács egy nagyon átlagos, hétköznapi ember. Egyetlen célja, hogy végre ne albérletben kelljen felébrednie, hanem saját lakásukban. Kilenc éve vágyik egy saját kis lakásra, ahol csendesen éldegélhet az ő Bertuskájával, na meg a három csöppséggel.
Nem volt nagyravágyó, csak egy kis kétszobásra vágyott, mert hát a három gyerek egy különszobát csak megérdemel.
Egy szerdai nap, hazafele jövet az iskolából, nem Bertuskához ment, hanem egyenesen a főbérlőhöz, Andráshoz. Becsöngetett hozzá.
András kissé meglepődött, hisz havonta csak egyszer szokta látni a Kovácsot, 15-e körül, amikor jön albérletet fizetni. Ugyanis 10-én kapja a fizetését, és ha néha késik is egy kicsit az átutalás, 15-re biztos kéznél van a pénz. Ezért jön mindig ilyenkor.
–Csak nincs valami baj, Kovácskám, hogy egy hét alatt másodszor is becsönget hozzám?
–Á, dehogy! – szabadkozott Kovács – jó hírem van – azaz – hogy rossz, vagyis hogy jó hír – nekünk. Szóval hó végén költözünk!
–Na, fene! Hát ezt meg hogy értsem?
–Tudja, András, kilenc éve vágyom egy saját lakásra. Ezért spórolok. Most már egy kétszobás kellene. Tudja, a gyerekek is egyre nagyobbak, nekik is kéne már egy különszoba; ne lakjunk mind az öten egy szobában. Na és ma voltam lakást nézni, a Blahához közel. Két szobás kis panellakás, és a legjobb, hogy az ára egy egyszobás lakásénál semmivel sem több!
–Ez meg hogy lehet, Kovácskám?
–Hát, tudja, András, azért ilyen olcsó, mert körös-körül szomszédok vannak, azaz nincs ablaka a lakásnak, mert akkor az a szomszéd lakásba nyílna. Tudja, ez a negyediken van, és valamikor úgy tervezték, hogy üveggel fedik be az épületet. De közben rájöttek, hogy az úgy túl drága, és aztán egyszerűen befödték. Szóval kicsit nagy lesz a villanyszámla, de a saját lakásunkban fogunk lakni.
–És honnét szedte azt a rengeteg pénzt, Kovácskám? Ilyen sokat tudott spórolni a közalkalmazotti fizetéséből?
–Egy francokat! Felveszek még hozzá négyszer annyi, államilag támogatott, ingatlanvásárlásra szóló, kedvező kamatozású kölcsönt, tíz évre. Így tudom kifizetni a lakást.
–Na akkor sok szerencsét az új lakáshoz, Kovácskám. Aztán majd a lakásavatón találkozunk, úgy-e?
–Természetesen, András! Ön az egyetlen, akit meghívunk!

……………………………………………………………………………………………….......

Öt nap alatt elbírálták a kölcsönt, így Kovács megvette a lakást.
Berta eleinte kissé ideges volt az ablakok miatt, azaz a nem-létező ablakok miatt, de végül is belenyugodott. Meggyőzte őt a saját lakás megnyugtató biztonsága.
Közös erővel, tehát, na meg az András teherautójával, hó végére be is költöztek a Blaha melletti, negyedik emeleti lakásba.
A lakásavató jól sikerült. Mindenki jól érezte magát. Kovácsék boldogok voltak az új lakásban. Andrásnak közben jött egy olyan gondolata, hogy az ablakok nélküli lakásnak nem lesz jó vége, de csakhamar elhessegette rossz gondolatait a poharába újonnan beletöltött pezsgővel, amit a Berta, mint újdonsült háziasszony, töltögetett.
Berta, amúgy nagyon-nagyon szép nő volt. Három gyerek anyjaként is megőrizte hajadonkori karcsúságát. Keblei még mindig feszesek voltak és épp oly bársonyos volt a bőre, mint mikor Kovács beleszeretett. Mosolya, ha lehet, még édesebb, mint valaha volt, tekintete nyugalmat áraszt és békét. Szemei, ó igen, az az áldott fekete szempár, melyen a csillár fénye, mint csillag az éjszakában, tükröződik vissza, pont olyan huncutak, mint voltak hét évvel ezelőtt. Berta mindig mosolygott és mindig boldog volt. Boldogsága, mint ragályos betegség, átterjedt a környezetében lévőkre.
Új lakásukban gyakori vendég volt Berta két gyerekkori barátnője. Egyiküket verte a férje, mindig kék-zöld volt a háta a férje derékszíjától; de egyszer sem fordult elő, hogy Bertától szomorúan ment volna el. Berta mindenkit felvidított. Kifogyhatatlan volt vidámsága, hisz boldog ember volt. Arca vonásai is mindig kisimultak, finomak, finoman ápoltak voltak. Ragyogott!
Kovács minden reggel boldogan vált el az ő Bertájától és egész nap csak azt a pillanatot várta, hogy ismét viszontláthassa az ő Bertuskáját. Minden délután virággal ment haza, megcirógatta az arcát, megcsókolgatta, megölelgette, amitől Berta még boldogabb lett. Minden nappal egy kicsit még boldogabb.
Teltek a hónapok, az évek. A villanyszámla változatlanul nagy maradt. Hiányoztak azok az ablakok. Nem is annyira Kovácsnak, mint az ő Bertuskájának. Néha, amikor a gyerekek iskolában voltak és ő egyedül maradt otthon, eltűnt arcáról a vidámság. Továbbra is boldog volt, továbbra is imádta a gyerekeket és rajongott a férjéért, de azok az ablakok mégis csak hiányoztak. Egyre jobban. Amikor eszébe jutottak az ablakok, nem tudott vidám lenni. Néha-néha elejtett egy-egy könnyet és összeráncolta homlokát. Ilyenkor hatalmas nagy, a plafontól a földig érő ablakokról álmodott, olyanokról, amilyenek a körúton, az irodaházakon vannak. Olyanokat szeretett volna. Szerette volna, ha reggel szemébe süthetne a nap, vagy éjszaka a holdvilág. Érezni szerette volna, ahogyan reggel, a nyitott ablaknál szemébe csap az ébredő város szele.
Hiányoztak az ablakok.
Majd gyorsan a tükörbe nézett, letörülte a könnycseppet, kisimította homlokát és vidáman várta a gyerekeket és Kovácsot haza.
Teltek az évek és vészesen közeledett a lakás utolsó részletének a törlesztése. Azt tervezték, hogy megünneplik. Díszebéd egy elit étteremben, Tokai meg miegymás. Megérdemlik.
Kovácsnak úgy tűnt, hamar elszállt ez a tíz év. Szinte semmi sem változott ez alatt az idő alatt. Ő ugyanúgy minden nap friss virággal érkezik haza, ugyanúgy megcirógatja, megcsókolgatja az ő Bertuskáját, mint tíz évvel ezelőtt. Berta sem változott azóta. Pont olyan sudár a termete, mint volt; a mosolya, a vidámsága egy csöppet sem változott. Csak egy valami… Ha a lakásról beszélnek, a Berta homloka néhány pillanatra ráncba húzódik. Ilyenkor kissé alábbhagy a vidámsága; elkomorodik. Aztán, néhány pillanat múlva ismét ragyog az örömtől.
Kovácsnak rémálmai vannak ettől az összeráncolt homloktól. Éjszaka felriad, csurog róla a víz, hideglelésre panaszkodik. Nem tudja kipihenni magát. Szemei karikásak, beesettek, arca egyre jobban eltorzul. Az iskolában sem képes a tanításra figyelni. Állandóan az ő Bertájának összeráncolt homlokát látja. Ha Berta rákérdez, azt mondja megfázott az iskolában, mert huzatosak az osztálytermek, az ablakok sem zárnak jól. És Berta ezt elhiszi.
Egy héttel a nagy nap előtt, az ebédnél ismét előhozódik a lakás-téma. Berta homloka ismét ráncba fut egy pillanatra, majd kisimul. Kovács beleszédül a látványba. Az étvágya is elmegy, pedig Berta a kedvenc töltött káposztáját készítette el. Kovács életében először megmakacsolja magát és nem tágít a témától, sőt, a villanyszámlát is megemlíti. Berta szemöldökeit ismét összeráncolja, majd akaratlanul is elszólja magát, hogy „Mégis hiányoznak azok az ablakok!” Kovács egy pillanatra zavarba jön, majd teljesen megnyugszik. Megjön az étvágya, sőt, az életkedve is. Jól megebédel.
Berta is megnyugszik. Ismét boldogságtól ragyog az arca, hisz azt látja, hogy férje is boldog. A hideglelések is abbamaradtak. Egyszóval minden a legnagyobb rendben van. Ismét.
Kovács ebéd után elmegy otthonról. Azt mondja, került egy magántanuló, oda megy tanítani. Estére hazajön, ígéri. Ez így megy egész héten.
Berta boldogsága felhőtlen, hisz azóta nem került szóba a lakás. Tudja, hogy Kovács hazudik a magántanulóval kapcsolatban, de meg van róla győződve, hogy a vasárnapi díszebédet szervezi. Biztosan éttermet választ, na meg egy hatalmas virágcsokrot, stb. Egyszóval szervezkedik. Pont olyan nagy gonddal, mint hét éven át minden nap.
Eljött a nagy nap, vasárnap. Kovács kitisztíttatta a legszebb öltönyét, új nyakkendőt is vásárolt. Kicsípte magát hat szegre, ahogy mondani szokás. Pont olyan fess férfi volt ebben az öltönyben, mint amikor megkérte a Berta kezét.
Berta sem maradt alul a készülődésben. Új ruhát vásárolt erre az alkalomra. Egy égő pirosat, fehér csipkével az alján és az ujjain. Menyasszonyként sem öltözhetett volna szebb ruhába.
A gyerekeket Berta édesanyjára bízták, hogy nyugodtan ünnepelhessenek.
Elindultak ebédelni.
Pár sarok után Kovács elővett egy patyolatfehér kendőt és bekötötte vele Berta ragyogó szemeit, mondván, hogy meglepetés, ahová mennek. Majd nemsokára egy ajtót nyitott ki Berta előtt, utána meg beszálltak egy liftbe. Jó magasra mehettek, mert Berta közben elszámolt vagy negyvenig is. Ismét egy ajtó, majd Kovács levette a kendőt Berta szemeiről.
A látvány ámulatba ejtette Bertát. Egy nem túl nagy szoba tárult elé, egy téglalap alakú, megterített asztallal, rajta egy hatalmas csokor rózsa, gyönyörű kristályvázában. De nem ez ejtette ámulatba Bertát, hanem a szoba ablaka. Az ablak a padlótól a plafonig és faltól falig ért. Pont úgy, ahogyan mindig is szerette volna. Besütött a nap, elárasztotta csodálatos, vakító fényével az egész szobát. Csodálatos volt. Mintha a fotonok táncot jártak volna Berta körül. Berta e fényben ragyogott, mint egy hatalmas rubint. Újjászületett.
Körbejárta a lakást – örömében –. Egyszerű kis lak volt: egy kis szoba, konyha és fürdőszoba. Ennyi az egész, és mindez a tizedik emeleten. Egy pillanatra elborult az arca, amikor rájött, hogy ő egész életében egy ilyent szeretett volna. Csak egy kicsit lenne nagyobb ez a lakás. Két kis szoba és kész. Na és mindez lenne az övék. Milyen jó volna ez ötüknek. Majd gyorsan elhessegette ezt a gondolatot és tovább élvezte az idő minden pillanatát. Szívta magába a napfényt.
Aztán asztalhoz ültek. Nyolcfogásos ebéd várt rájuk. Mindezt Kovács egyik pincér ismerőse szolgálta fel nekik, aki a desszert után diszkréten magukra hagyta őket.
Tökéletesen sikerült az ebéd. Már csak egy dolog volt hátra. Egy boríték, amely egész idő alatt a rózsákkal teli vázának volt támasztva, de amit csak az ebéd után szabadott a Bertának felbontani.
Ebéd utána Kovács kiment a mellékhelyiségbe, de előtte Bertának meghagyta, hogy bontsa fel a borítékot. Majd ismét megcirógatta, megcsókolgatta, megölelgette az ő Bertáját és elmondta neki, hogy mennyire szereti, aztán kiment.
Berta felbontotta a borítékot és közben arra gondolt, hogy biztos az utolsó havi részlet kifizetett csekkje lesz a borítékban. Megérzése nem csalt. Valóban ott volt a csekk, de volt mellette még két papír: egy levél, amelyben felismerte a Kovács kéziratát, anélkül, hogy kibontotta volna, a másik egy hivatalosnak tűnő, géppel írott papír volt.
Először a levelet olvasta el, majd ijedten kapott a másik papír után, melyben Kovács hivatalosan elcserélte ablaknélküli lakásukat erre a „csupa ablak” lakásra. Ezután őrjöngve rohant a WC-be. Kovács nem volt ott. Berta csak egy nyitott ablakot talált; kinézett rajta. Lent, a járdán emberek gyűltek össze sikítozva egy szétloccsant emberi test maradványai körül.
Kovács egy átlagos, hétköznapi ember… volt.

Megtekintések: 284

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Bartha Terike(szül.Gellér Terike Április 1, 2014, 10:32pm

Minden mondatod lekötött,a végétől megborzongtam. Jó lenne tudni,mi állt a kézzel írott levélben. Talán ez? - Kedvesem,a boldogságodért  bármit ...

Hozzászólt Beke Ernő Április 1, 2014, 7:39pm

Érdekfeszítő írás, átlagos családi élet, de a tragédia "boldog "kimenetelére semmiképpen nem jövök rá, csak találgatol: felmondás, vagy a csere ujabb anyagi terhekkel is járt? Hát nem tudom....

Hozzászólt Kinga (Kosa) Borbely Március 31, 2014, 5:52pm
En sem értem a végét, hogy jobban férjen az asszony az egyszobás házban?
Hozzászólt Stenczer Enikő Március 31, 2014, 12:21pm

Hát mit is írjak, jó volt olvasni... A csattanó megfejtésén gondolkodtam egy sort, de nem jöttem rá, miért ez lett a vége... Talán épp ez volt a cél, hogy elgondolkodtasson? A csere része volt az is, hogy az "ördögnek adja a lelkét"? Avagy ő nem lett volna boldog az egyszobás lakásba? Mindegy... elgondolkodtató....

Hozzászólt Szabó Béláné Március 31, 2014, 11:19am

Szépnek szép de tragédia egy hétköznapi ,embertől !!

Hozzászólt Baksai József Coci Március 31, 2014, 9:53am

Huha ez durva volt nagyon nem egészen ilyen csattanóra számoltam de csattant az biztos, Szép irás!!!

Hozzászólt Horváth Klára Március 31, 2014, 9:52am

Hát ez a "csattanó" a végén...nagyon fura volt...Maga a történet valóban átlagos sorsot, sorsokat mutat be.

Hozzászólt Szente Cs. Janos Március 31, 2014, 9:41am

Nekem nagyon tetszett az írás Lóránd.

Lehet a kávé hiánya miatt nem értem, miért ugrott a tanár úr? Nagyobb értéket cserélt?

Hogyan segíthetsz?

vagy

vagy

PayPal és bankkártya

 vagy

adományozok


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek