Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

A disznóölés, s az utána következő disznótor december jelentős és várt eseménye. Mert azt már őseink is hirdették: disznótornak, lakodalomnak télen van az ideje. A tréfás mondás szerint azért, mert ilyenkor nem romlik el a hús és nem savanyodik meg a menyasszony. Az egykori disznóvágási szokások kezdenek kimaradni, a sertés feldolgozásának módja sokat változott.

Régen még a gyermekek sem mentek aznap iskolába. Ilyenkor korán kezdődött a nap az egész család számára: még alig pitymallott, s már zörgetett a kapun a disznóölő koma vagy sógor, mert a saját disznóját
senki sem vágta le szívesen. A perzselés után - amely a fehér havon, kékes hajnalban szép látvány, s a gyermekeknek nagy mulatság volt - pontos rendben haladt a munka. “Úgy készültünk a disznóvágásra, mint a nagyobb mezőgazdasági munkákra, a cséplésre, kukoricaszedésre. A disznóölés napja ünnepnek számított, ilyenkor összegyűlt a család. A hízót korán reggel szúrták, szalmával perzselték. Mindenkinek megvolt a feladata: az asszonyok tisztították a fokhagymát, mosták a beleket, aprították a zsírnak való szalonnát, töltötték a kolbászt, a mészáros bontotta fel a disznót, sózta a szalonnát.” meséli a marossárpataki Kovács Irén néni. “A gazdának ezen a napon csak az volt a dolga, hogy kedves szóval, tréfával, pálinkával és jó borral tartsa a segítőket… A frisstokánynak nevezett étket (darabokra vágott hús, hagymával, fokhagymával ízesítve) délelőtt 10 óra körül ettük. Miután teljesen feldolgoztuk a sertést, disznótoros vacsora vette kezdetét. Májas- és véreshurka, friss töpörtyű került az asztalra, helyenként korhelyleves is készült húsgombócokkal, káposztalével savanyítva.”- tájékoztatott. Irén néni elmondta, hogy régen rendszerint kimosták a vékony- és vastagbelet egyaránt, amit felhasználtak kolbász, májas- és véreshurka töltésénél. Sosem maradt el a gömböc elkészítése, s hűtőszekrény hiányában, tartósítás céljából füstölték, besütötték a húst.


Kozma János mészáros közel 50 éve foglalkozik disznóöléssel. Fiatalabb korában, naponta három hízót is darabokra szedett, ma is vállalja napi kettőnek a feldolgozását, de már nehezére esik a hajlás. “16 évesen szúrtam először disznót. Otthon történt, egy családi disznóvágás alkalmával. Nagyapám és apóm bíztattak, hogy vállaljam el a szúrást, de én húzódoztam. Azt mondták, hogy ideje már elkezdeni és megtanulni nekem is a szakmát. Belém erőszakoltak két pohár házipálinkát, s bátorságra kaptam. Az volt az első… Később, mindig a disznóvágások idejére vettem ki a szabadságomat, hogy ezt a kiegészítő foglalkozást is folytathassam. Sajnálom az állatot, ezért megpróbálok egy szúrással végezni vele.” - tudtuk meg a marossárpataki mészárostól. Vidéken még vágják a hízókat, s készítik a disznótoros étkeket. December beköszöntésével eljött a disznóölések ideje. Vidéken még életben maradt néhány disznóvágáshoz kapcsolódó szokás. Tudják az emberek: a hazai ízek felülmúlhatatlanok, utolérhetetlenek.Néhány évvel ezelőtt ráijesztettek a gazdákra az EU disznóvágási szabályzatával, de Erdélyben egyelőre maradt minden a régi. A húst azonban mindenkinek kötelező megvizsgáltatni, s a hízót a fülszám bemutatásával a nyilvántartásból töröltetni.

Berekméri Edmond

Megtekintések: 695

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Farkas(Fazakas) Hajnalka December 5, 2010, 4:46pm
December 1-től hivatalósan megkezdődik a disznóvágás.Nállunk Marosmegyében igy a szokás. Az igazi kolbász recept nem tartalmaz semmiféle paprikát, csak só, bors és fokhagyma majd füstőlni kell 3 napig utána ham ham...Jóétvágyat, de most inkább a Mikulásra koncentrályon mindenki.Ha időben kipucoltad a cipődet és jó voltál egész évben akkor ma éjszaka meglátogat az igazi Mikulás. Vigyázzz... lehet csak kolbász lessz a csizmádba...
Hozzászólt Kézdi Béla Zoltàn December 5, 2010, 12:54am
Kis sràc voltam het nyolc éves lehettem Visszaemlékszem màr oktobertöl hizlaltuk a disznonkat Moslékkal amit a közeli étkezdéböl hozott apàm minden este, azt összekeverte kokoricàval Naponta kétszer etettük Decemberre màr olyan kövér volt ,hogy alig tudott mozogni. Abban az idöben kemény telek jàrtak arra fele Emlékszem ,hogy sokszor a meleg moslék a vàju fenekéhez fagyott
Eljött a nagy nap ,màr azelötti éjjel nem aludtam. Reggel 5-kor a diszno visitàsàra ébredtem ,de mire kimentem màr szalmàval be volt teritve szàjàba szalmàt tettek és alàgyujtottak A perje kavarogva emelkedett a fagyott levegöben ,majd lassan alàszàlt Mikor befejezték a perzselést a mészàros levàgot egy darabot a diszno füléböl megsozta és a kezembe nyomta . Ropogos volt a növérem a farkàt kapta. A kolbàsztöltöt felszerelték az asztalra és a finom foghagymàs masszàt mindég édesanyàm kostolta meg és mikor jonak talàlta szabad utat engedett a töltésnek Volt ott sürgölôdés Mindeki tudta a sajàt feladatàt A levàgott nagy husokat fehétr lepedöben bonyàltàk és kitették a hidegbe Äpàm begyujtotta a füstölôt mit én kellet fürészporral megtôltsek,majd a füstölnivalo szép lassan bekerült Egy heten keresztül én gondoskodtam ,hogy a fütölô nehogy kialudjon A füstölô szaga belevésödôt oly anyira az emlékezetembe ,hogy most is ha e illat keveredik a levegöben egyböl e szép emlék jut eszembe.
az este vacsoràval és kostolo osztàssal végzödôt Kolbàsz ,véres,màjas ,disznofösajt ,finom kocsonya éz az a finom illat
Ez màr csak a multé
Hozzászólt Szilágyi Mihály November 29, 2010, 9:56am
Az EU-s szabvány egy tavalyi újsághír szerint hamarabb megölt két disznóölőt, mint egy disznót. Nem tudok sok részletet, de egy nagyokos valaki elektromos disznózsibbasztó szerkentyűt fabrikált. Aztán az első bevetéskor az érdemes műszer földhöz vágta a mészárost és a segédjét, a disznó pedig elszaladt. Úgyhogy a disznótorból halotti tor lett.
Azóta - a hír hallatán - a mi falunkban a hagyományos, szilvapálinkás módszert alkalmazzák: az ember megissza, aztán már nem sajnálja úgy a visító jószágot.
Hozzászólt Berekméri Edmond November 28, 2010, 4:25pm
Ez igen, kérem! Dicséretre méltó a tekintélyes felhozatal, biztosan nagyon finom lesz. Nagyon szeretem a füstölt, pikáns házikolbászt...

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek