Székelyföld szívében eldugottan húzódik meg sok kis falu, köztük SzékelyPálfalva. Már több éve, Pünkösdkor mindig ide vezet az utunk, hogy a barátságos nyílt emberekkel egy Keresztaljban zarándokoljunk Csíksomlyóra. A Pünkösdi Mise a félmilliós zarándok seregében lenni és lélegezni felejthetetlen élmény,de most mesélni szeretnék Pálfalváról és környékének szépségeiről is.

A hosszú utazásuk, a Sóvidéket elhagyva a vége felé közeledik Korond után a Kalondatetőre felkapaszkodva egy két kanyar és máris a rejtőzködö bekötőúthoz érünk, nagy lendülettel nem kanyarodhatunk az aszfalt mindössze alig tíz méter

Zötyögős földút vezet a faluba, ez a kátyúkkal teli, kacskaringós útnak itthon nem is nevezhető képződmény. Sokáig semmi nem mutat lakott vidék közelségére oly háborítatlan a táj. A három kilométer negyedórába telik, ezen a vidéken. A székely gazda is eligazítja szekerében a villát és a gereblyét, hogy ne rezegjen,zizegjen s ne zavarja a harangszót, s a madárdalt. Még a ragadozó madár is ritka vendég, így a dalos madarak nyugton trilláznak. Székely emberek szerint ide az angyalok imádkozni járnak. E háborítatlan nyugalomban autózva érünk be a falu központjába, ahol van egy bolt ami, egyben kocsma is, itt a faluház, az iskola és a templom. A templomot idén újították fel, csillogó karcsú magas tornya kiviláglik a lombok fölött. Az iskola ma már csak az alsó tagozatos gyermekek tanítására szolgál.

A falu házai többségében régi fényüket vesztették, de látszik a valamikori igényes míves kivitelezés. Domboldalra épült kesze - kusza utcákkal határolt porták fuldokolnak az eső hordta  hordalékban görgeteg kövekben. A porták melletti szérűn néhol ágasfán szárad a „buglyába” rakott széna, illata a gyermekkoromig röpít, A porták előtt mindenütt gyönyörűen faragott Székelykapu tanulságos felratokkal A kapukat a Vajda család készíti, faragja  már generációkon keresztül, igazi fafaragó dinasztia, kezük munkája bejárta már Európát. Reggel és este, a tehenek bóklászó csordája tölti be az utat.  Az itató vályúk ( vajol-ok ) meg megállásra késztetik a kényelmes békés állatokat.

A csendes kisfalu gazdálkodók és idős emberek otthona. A tejtermelés, sajtkészítés, fafaragás mellett a vendéglátás a bevételi forrásuk. Egy két falusi vendég ház várja a csendre  nyugalomra vágyó vendégeket.

Ebben az évben a BERZE VENDÉGHÁZ-ban laktunk. A három éve épült új házat minden Alpesi vendégfogadó megirigyelhetné, kényelmes tiszta 8 szobás ház, 18 embernek nyújt kényelmes szállást és bőséges étkezést. Kívülről visszafogottan modern, de a belső berendezése a régi parasztbútorok letisztult hagyományait őrzi. A két éttermi része kényelmes időtöltésre is alkalmas. A vendégek- az időjárás függvényében - a kemence mellett, a frissen sült kenyér illatával élhetik át nosztalgikus élményeiket, vagy a kerti tűzrakónál szalonnasütés közben diskurálnak a vendéglátókkal, szomszédokkal A falu rejtett, romlatlan szépségéről kevesen tudnak, pedig a festők és fotósok  eldorádója lehetne.

A helybeli emberek mindenkinek köszönnek és társalgásba elegyednek az idegenekkel. Nem gyanakvó szemmel, hanem érdeklődő barátsággal fogadnak mindenkit. Percek alatt mesélnek el élettörténeteket, mintha réges-régi ismerősök volnánk. Az idő fordulását hihetetlenül ismerik, a megérzésük számunkra szokatlan. Példa erre az a kis történet, ami megesett személyemmel. A Szilasra ( hegy a falu fölött ) indulván, rám néztek és mondták  „nagy idő jön..”   majd hozzátették „ jég is” . Felnézvén az azúrkék égre csak mosolyogtunk! Túrához szokott lábainkat nem vette túlzottan igénybe a meredek kaptató, igaz meg megálltunk visszafordulva fotózni, vagy lehajolni a virágokhoz, pillangókhoz. Erre felé turista út nincs, a virágos domboldalon irány a csúcs illetve a gerinc. Hamar felértünk. Míg a Berze vendégház ablakából, Farkaslaka , Kecset , Székelyszentlélek , Székelyudvarhely látható, a gerincről már Énlaka, Firtosváralja és a Sóvidék falvai terülnek el a távolban. Jól látszik a Hargita és nagyon tiszta időben a Fogarasi havasok is feltünnek. A gerinc olyan kellemesen hívogató, hogy észre sem veszzük máris kilométerekkel távolodunk a falutól. A fenyegető morajlás váratlanul érkezett, hirtelen jött ránk az „ idő „ és a jég is. Szerencsére nem volt komoly méretű az eső, - meg igazán nem szokatlan a túrázóknak-de azért igyekeztünk le a hegyről. Hazaérvén házigazdáink rögtön szilvapálinkával és áfonyalikőrrel fogadtak , no meg forró teával. Enyhülvén az eső, átruccantunk Énlakára , ahol az öreg templom festett kazettás mennyezetét, egyetlen fából kifaragott ódon karzatlépcsőjét, és a templomkertben lévő temetőt csodáltuk meg. Tovább menvén megláttuk Bözödöt, az elárasztott falut, melynek Templomtornya még mindig küzd az idővel. A tiszta vízben még kivehetők a falu házainak romjai .

Visszafelé már a sóvidék főútvonalán jöttünk, érintve Parajdot, Szovátafürdőt, Korondot. Mindenhol megálltunk egy kicsit nézelődni és beszélgetni az árusokkal. Folyt a szó időjárásról, Magyarországról, honnan jöttünk, merre tartunk, de a lényeg a baráti magyar szó és érzés volt. 

Felejthetetlenül szép napokat töltöttünk SzékelyPálfalván, a Berze családnál. Búcsúzáskor sajttal, pálinkával, áfonyával töltöttük még meg a hátizsákjainkat.

Minél hamarabbi viszontlátást ígérve és remélve indulunk haza, szívünkbe zárva egy kis darabot ebből a kis faluból.

2011 Gebora István