Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.


Imre bácsi

A Nyugatival szemben van egy hangulatos cukrászda. Valamikor a hetvenes években, hivatalos kiküldetésben jártam a magyar fővárosban, és kísérőm - áldott emlékű tanárom Málnási Géza – javaslatára fárasztó napunk délutánján betértünk egy frissítő feketére.

Ahogy szétnézünk, az ablaknál ott ült, az asztalnál egyedül Nagy Imre, a festő. A zsögödi nagy öreg, aki Aba-Novák Vilmos közeli barátja volt.

„Imre bácsi!” – kiált fel Málnási tanár úr – „ide ülhetünk hozzád?”

„Gyertek, van itt még üres szék.” – szólt, s gondoltam, lehet nem is véletlenül léptünk be ide.

Szerény személyemről teljesen megfelejtkezve beszélgetésbe merültek. Füleltem, miről szól a diskurzus? Imre bácsinak kiállítása volt Pesten, annak a megnyitójára jött fel, s már egy hete időzik a fővárosban látogatva az ismerősöket, régi kollegákat.

„Mond, fiacskám, - fordult felém a tanár úr – mikor is indulunk haza?”

„Holnap reggel, tanár úr.” – válaszoltam készségesen.

„Elvihetjük magunkkal Imre bácsit is?”

„Ezer örömmel!”

„Akkor ezt megbeszéltük, Imre bácsi”. – nyugtázta beleegyezésemet Málnási Géza – „Reggel találkozunk, de most búcsúzunk, mert mi ketten operába megyünk. Kaptunk két jegyet ajándékba.”

„Ne siessetek, én is megyek. Nekem is van tisztelet jegyem az előadásra.” – mosolygott Nagy Imre.

Összetalálkoztunk este is az előadás szünetében, és pontosítottuk az indulás helyét, idejét.

Indultunk is a megbeszélés szerint korán reggel, hiszen sok kilométer megtétele várt ránk. Imre bácsi csomagjait is beraktuk. Nem volt sok - négy, öt frissen készült rajz, ami pesti élményeit rögzítette, s igen nagy becsben tartotta őket. Nem volt álszerény ember, tisztában volt saját értékével. Mindenkinél jobban tudta, hogy vázlataiban mikor ragadta meg a lényeget, mikor érzett rá a pillanat hangulatára. Tudott vázlatot készíteni városi forgalomban, falusi csendben, baromfiudvaron, vagy híd alatt. Az eső, vagy sűrű havazás sem szegte kedvét, ha festeni akart.

A vázlatai összetekerve egy karton hengerben voltak, s azt csomagolópapírba tekerte.

„Tegyed oda a hátsó ablakhoz, nehogy összenyomódjon!” – adta a kezembe.

A városból kissé nehezen keveredtünk ki, de a Steimetz kapitány szobrától már sima utunk volt a határig.

A magyar határon gond nélkül túl jutottunk, de a románnál Imre bácsi egyre nyugtalanabb lett a vázlatai miatt. Művészi alkotást, dokumentumokat a határon átvinni mindig veszélyes vállalkozásnak számított abban az időben.

A határőr odajött a kocsihoz, s én udvariasan kiszállva, köszöntem neki átnyújtva a három útlevelet. A katona először a pecséteket mustrálta végig, majd a neveket, s a fényképeket vetette össze az utazó személyekkel. Rám nézett, bólintott, s kérdezte, hol voltunk. Mondtam, Budapesten. Erre is bólintott. Majd belenézett a Nagy Imre személyi adataiba:

„Imre bácsi?!” – mondta, és inkább kijelentő, mint kérdő hangsúly volt a hangjában, s az arcán valamiféle tisztelet tükröződött, megpillantva a megszólított korát.

„Igen, én vagyok!” – válaszolt büszkén a kérdezett. Pillanat alatt oda lett előbbi nyugtalansága.

Csodálkozva tapasztaltam a hirtelen változást, s nem is nagyon értettem, de ahogy a vámot elhagytuk Imre bácsi megjegyzése mindent megvilágított.

„Megismert! Látjátok? Hallottátok? Megismert a vámos. Még a vámos is!” – mondta büszkeségtől fűtött hangon.

Drága Imre bácsi, ugye ott fenn is büszke vagy, hogy még a vámosok is megismernek?

Megtekintések: 85

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek