Lehet egyszer nem lesz más megoldás,
Küküllő-folyó sodrásába dűlök,
s csobogva vinne víz a messzeségbe.

Elszámolni veled bolond élet,
galád módon most majd veled vérzek,
s megkövült szívem lehúz a mélybe.

Sötét a folyóalja, takarja,
sok székely csontja rothad alatta,
nevüket a víz rég elmoshatta.

Egyszer végül én is csak emlék leszek,
korhadt-fa ölében terpeszkedek,
Balázs-falva búcsúzik, s integet.

Sötét álmom lesz lent a mederbe,
népek vándorolnak messzeségbe,
székelyföldön nem kiált egy hang sem.

Éjjel csillagok néznek a vízbe,
csillagösvények halnak el benne
mennek emberek halálnak ölébe.

A hold is hiába néz e földre,
bánat öli szíveket örökre,
nincs már hon, vitéz ki megvédene.

Dalom: uram csak hozzád közelebb,
keserű számban a búcsú íze,
fáj a közöny, s nemzetem vesztése.

Elvették végleg a szabadságot,
székelynek, magyarnak, szabad álmot,
halállal nyerünk nyugalmasságot.

Életem, s halálom felajánlom,
ha győzni nem, hát vesztemet várom,
hazám s Istenem, kérem áldásod.

Zúg a folyó, tajtékzik habjai,
Hargita fürdik, s sötét estéi,
egy nemzet készül vele elveszni.

Ki hal a dal, s kihal minden székely,
a Jóisten engedi e vétket,
új világ jő, gyarló nemzeteknek.

Hulljon hát könnyűnk, vérünk fölébe,
ha halni kell, haljunk meg hitünkbe,
székelyként is Isten kegyelmébe.
14.10.2012