A hit városában némák az ajkak,

emberek fagynak keresztek alatt.

Arcukon fáradtság, kiábrándultság,

lábbal tapossák Isten parancsát.



Szemérmes az Isten, a bűnt eltűri,

nézi, hogy kétség embert legyőzi.

Járja a gonosz embernek bugyrait,

szedi a vakság áldozatait.



Veszik a hit, a remény, az alázat,

veszik lélek az ördögnek magának.

Új istenek születtek új világnak,

templomuk lettek a pénzházának.



A pénz lett az…

Kérlek, figyelj, néz fel az égre,

s lásd hol égi csillag szalad:

őszi zivatarok zenéje

harsog ablakaink alatt.



A hold is bújik felhők arcába,

felhők lomhán futnak feléd,

s a hegyeknek zuhanó fodra

csobban, zuhog, bántón zenél.



Hallod? Székelyföld muzsikája

a nemzet imájával szól.

Átmenve a télnek havába,

kiált egy árva kolompból.



Halkul a szó hegyeknek ormában:

haldoklik a székely torok,

s Isten kezében élve…

Tompa fényét a langyos földre ontja

a jóságosan rám mosolygó nap:

ám Kárpátok hegyét hóval borítja,

s lent legyőzi az indián nyarat.



S itt a hegyen, hol ritkul fák lombozata,

a fény egy árva fészekre tapad:

benne ül magányosan egy szirti sas,

rá a bús felhők havat hordanak.



Lentebb langyosak még fénylő sugarak,

s még zsongnak pöttyös katicabogarak,

hol ébren zöldell még a természet.



De a hegy felől hófellegek gyűlnek,

az ég…

Most csak egy szép szót mondok: szeretlek,

szeretlek bennetek, s jó volt veletek.

S most megyek, merthogy, elfogy az időm,

de a tennivalóm az biz rengeteg.

Be kell, hogy bizonyítsam majd nektek,

mit szeretnék, hogy lelketekben élek.

Régi barátok kérlek, s remélek,

s míg élek öröm, ha köztetek leszek.

Várom újra, hogy visszahívjatok,

s hallgathassam  jó  gyermeki szavatok.

Az emlékeink vesznek az időben,

elmosódnak őszülő életünkben.…

Már bíbor az alkony a nagy palettán,

szürkeségbe vesz a vad sötétség,

hófelhők közelednek fent északról,

tépő szelek rázzák hegyek völgyét.



A szurdokban lent a tó is búsan sír,

szivárvány házát fedi be a köd,

virágok halomra hervadnak most kint,

mi szép volt az őszben, hangosan nyög.



A levelek földkeblére borulnak,

fáznak, lázasak, remegve csókolnak,

engednek enyészet gyújtó tüzének,

ölelkezve lent egymásra halnak.



A fák…

Hajnal közeledett, lesett a résen,

s ijedt szemekkel jött a kócos ősz,

szomorúság izzott fel a szemében,

völgyre csapott, hegyen öldökölt.



A határ rémülten felremegett,

a ködtől, föld s ég, egybe ereszkedett.

A vízcseppek mint megannyi lélek,

mosták arcát, fakuló természetnek.



Óriás felhők mentek égen át,

sötét leplük takarta napnak arcát.

A cseppek mint a ménkő hullott alá,

mélyen szomjazó földet áztatná.



A hegyek vajúdó…

Borzongok, nem fázok,

a boldogság az mi ma szívemben tombol.

Ma gazdagabb lettem,

mert felismertem, nem vagyok tökéletes.

Most tudom, így helyes,

hogy nem akarom legyőzni a hitemet.

Nem szenvedek, élek,

s  nekem mit nyújt föld örömöt, megelégszek.

Nem kérek álmokat,

sem hazug vadcélokban élő vágyakat.

Irgalmat, azt kérek,

irgalmat hazámnak, nemzetemnek, s népnek.

Én a senki vagyok,

porszem múlt, s jelen képében múlóromok.  

És te…

Szánnám én biz az ostobát,

ki nem látja menynek hatalmát,

mert aki látja a csodát,

az bírja Isten birodalmát.



A minap el, messze jártam,

hol élet kihalását láttam,

s az este varázspohara

méreggel volt teletálalva.



Sötét, s árva lett éjszaka,

benne zúgott századok zaja,

s az árva-fák alatt lassan,

feljött ámuló hold a béna.



Láttam csillogni falevélnek,

múló aranyszínű életnek

lebegését át másvilágra,

borult rá…

Kik tőlem messze együtt ünnepeltek,

boldogan verseltek, büszkén szavaltok,

költök vagytok, s nekünk hangosan daloltok,

énekeltek, s a lelkek fénytelenek.



Gondoljatok rájuk, kik mentek messze

el tőletek, kik más hazában vagytok,

hol édes a szó: hol kakukkmadár szól,

hol Isten, s haza: magyar szóval kelnek.



Idegenben más nyelveken beszélnek,

más a csók, más az élet, mást kérnénk

szívünknek, a hazánkat szeretnénk.



Zenél halkan a…

Hallgat az ősz csendben, mozdulatlan,

aranykönnyei lehull az avarban,

a napsugár végsőt itt a nyárnak,

viszi melegét déli világnak.

Merre a szem ellát, bíborpalást

fátylat sző az őszi ködös párlat,

színei bomlanak gyümölcsfáknak,

természet ledér-orgiájának.

Míg a szél is kuksol halk vackában

levél sem rezzen ágak szavában,

nem süvít, nem jajgat magányában,

terpeszkedik boldogan a tájban.

Senki nem veszi kedvét a mának,

égből érkező…

Kéken ragyog az ég

fényes fentebb a nap

lelkem sütkérezik

ölelő karodban.

Csodásak a felhők

egeknek házában,

ringanak az Isten

szerető ajkában.



Bölcső, s mint akarat

víg őszi alkonyat

szelőknek lágy-szárnyán

érkező pillanat.

Röpke-éltű tavasz

csal ki virágokat

s mire jő a holnap

a csókok ráfagynak.



Fehér, kék, zöld-bíbor

e késői csokor

vigad lelkem benne

tavasznak kedvese.

Barackszínű kelyhek…

Ködöl a hegyormon a szürke homály,

pataknak nyargalását lefedi már,

sárgul, barnul az erdő és vidék,

ősz veszi birtokba a nyár ölét.



Hervadtak a rétek, kopaszodtak fák,

eljátszotta a nyár boldog mosolyát,

elmúlás belém kövült engedetlen,

s arcom tépdesi, múlik szenvedélyem.



Hittem az élet reményt hoz, szenvedélyt,

szerelmet örömöt, s megannyi reményt,

képzeletem festett bíbor képeket,

a szeretet élt benne, lelkem, s a…

Vannak emberek, akiket megszeretsz,

s gondolataikkal beléd költöznek.

Érzed örömüket, s mint fájdalmukat,

könnyeik könnyeiddel összefolynak.



E kapcsolat megmagyarázhatatlan,

vélem egy az isteni akarattal.

Úgy jön, s tűnik semmibe, mint szivárvány,

eső, s nap-ölelő találkozásán.



Az ér, a patak a folyó, a tenger,

a cserje, a fa, s az erdő sűrűje,

a síkság, a domb, a hegynek teteje,

a születés, az élet, s annak vége.



Így…

Hortobágyon darumadarak gyűlnek,

hosszú útról megpihenni érkeznek,

s vannak párok, akik fészket keresnek,

mások fáradtságtól csak megpihennek.



A Hortobágyi láp a kedvenc helyük,

Európai gyülekező földjük,

s ha enyhe a tél úgy mind itt maradnak,

míg ha hideg, úgy délre tovább szállnak.



Októberben északon szárnyra kelnek,

s gyakran egyvégtében ide repülnek,

az égen sokaságuk ék alakban,

repülnek mind hazánkba…

Sírnék, de elapadtak könnyeim,

feszülők beljebb, mint húron az íj.

Karmolom arcom, s nézem csak egyre,

hogy torzul el az élettükörbe.

Gonosz lenne ez a lélektükör?



Nem értem ti miért nem értitek?

Az igaz-szóban mit nem szerettek?

Minek kell még történni veletek

itthon, hogy végre észhez térjetek.

Ez lenne sorsa a mi népünknek?



Naponta szólnak hazug dallamok,

szégyentelenül hazudnak, nagyot.

S ti még mindig hisztek a…

Sorstalanságunk reményt vesztett útjáról

lelkifurdalásban a múltunkról írok.

A történelem viharában kallódok,

s keresem a Ti valóságos arcotok.

Havas hegycsúcsokra, ködös világokra,

forradalom fájdalmairól szónoklók,

gondolataim mint foszló koldusrongyok

betekernek, szorításuktól fuldoklok.

Vetek papírra konok ákombákomot,

s szelleme feketén ül a trónotokon,

védőangyalok zengnek széltrombitákon,

dalokat éneklek, megveszett világon,

s…

Az a csend, az a zúgás, s mint moraj,

mi lélekvesztőn hiányzik lelkemből,

az visz újra oda messze vissza,

a szívemben élő fenyves erdőkhöz.



S nincs világnak ily gyönyörűsége

mely teveled versenyre kelhetne,

olyan vagy te, mint Isten tenyere,

szerelmes tavaszban megszépülve.



Hegyek, fenyvesek, rétek békéje,

szivárványszínekben koszorúznak,

folyók, tavak, patakok csobognak,

lelkét adják a székely vadonnak.



Csak ott, csak…

Olyan a temető ma, mint a méhkas

az akácfavirágzásnak idején,

Emberek mennek a holtak kertjébe

gyászukat látványosan kifejezvén.

Kezükben virágok, s hatalmas szatyrok,

benne tárgyak, rivalizáló torzók.

Itt is eljátsszák az eszement versenyt,

ki többet, drágábbat, ki giccsesebbet.

Némely síron kocsideréknyi virág

adva a szeretettnek álszent súlyát.

Gyertyák, némely síron giccsesen több száz

gazdaggal versenyző rivalizálás.

Gyermekkoromban…

Ma elnémulnak az ajkak,
csend lesz az úr akaratban.
A sekély ember térdre rogy,
hitetlen, ő is imát mond.
Mind megrettenők majd ottan,
gyász lelkünket ostorozza,
s miközben nézünk az égre,
semmik vagyunk, vesszük észre.
A fájdalom mély hatalma,
győzz az Isten akarata.
Emlékezünk, s remegünk,
érint a halál, bennünk.
01 11.2012

A virágok szép pompájában vár most

a sírhalom, s mennyi dísz, s derű

krizantém fehér őszi virágtenger,

együtt ring a bősz őszi szelekkel.



Sírok megannyi fapadjai

integetnek, szólnak suttogva, ülj le,

sírhalom előtte, gaz már belepte,

békés , nem hivalkodó a keresztje

rajta áll, meghalt, és a Don elnyelte.



Odébb egy másik mintha intene,

a hervadt őszi csendes sírkertbe,

hős, a hazáért meghalt tizenhétbe,

s a név már nem is látszik…