Hortobágyon darumadarak gyűlnek,
hosszú útról megpihenni érkeznek,
s vannak párok, akik fészket keresnek,
mások fáradtságtól csak megpihennek.

A Hortobágyi láp a kedvenc helyük,
Európai gyülekező földjük,
s ha enyhe a tél úgy mind itt maradnak,
míg ha hideg, úgy délre tovább szállnak.

Októberben északon szárnyra kelnek,
s gyakran egyvégtében ide repülnek,
az égen sokaságuk ék alakban,
repülnek mind hazánkba éjjelnappal.

Hortobágy természeti rezervátum,
költőhely, s mint élettér e madárnak,
fent az égen, tollukon csillog a nap.
lelkünk boldogsága e szürke-madarak.

Hűséges e madár párjával végig,
míg él hű, kitart élete végéig,
mikor a fiú násztánccal udvarol
bájjal, teljes odaadással hódol.

S ha megköttetik a mindhalálig frigy,
szerelmük fészkét sásból felépítik,
nádas, mocsaras vizeken zsombékra
emelik, s az anya erre költözik.

Szerelmüknek gyümölcse lesz két tojás,
kotlanak is rajta  harminc napon át,
a gúnár is kotlik ám a tojáson,
példa embernek, szolidaritásból.

Vigyáznak egymásra hűséges őrként,
hogy kiskölykeiket felnevelhessék,
a szürke pamacsok gyorsan felnőnek,
s ha tovább kell költözni, már repülnek.

A gondos szülők etetik kölykeik,
mindaddig míg a család nem költözik,
de a kölykök ekkora már kijárják,
a tanító darumadár iskolát.

Repülnek el délre, majd onnan vissza,
harmadik évben a gyermekek sorsa,
lépnek ők akkor szüleik nyomába,
élte ez a mi darumadarunknak.
08.11.2012