Sírnék, de elapadtak könnyeim,
feszülők beljebb, mint húron az íj.
Karmolom arcom, s nézem csak egyre,
hogy torzul el az élettükörbe.
Gonosz lenne ez a lélektükör?

Nem értem ti miért nem értitek?
Az igaz-szóban mit nem szerettek?
Minek kell még történni veletek
itthon, hogy végre észhez térjetek.
Ez lenne sorsa a mi népünknek?

Naponta szólnak hazug dallamok,
szégyentelenül hazudnak, nagyot.
S ti még mindig hisztek a szavuknak,
a hitetleneknek, gyauroknak.
Sorsa ez lenne itt magyaroknak?

Idealizmussal gyötrik a lelket,
szemináriumban vérteződnek.
Dolguk elhitetni, Te anyag vagy,
s a Te lelked szép lassan elapad.
Identitásod veszik, haldoklik.

Nem volt elég a vér, a gyalázat,
mit árulásukkal ők okoztak?
Mennyi áldozat kell még majd ahhoz,
hogy elérkezzünk a szabadsághoz?
Istenem, ezt szántad magyaroknak?

Áld meg az én népem Jóistenem,
határon innen, s túlsegíts nekem.
Segíts a nemzetnek talpra állni,
hinni Istenben, s hazatalálni.
Kérlek, mutass nekünk haza utat?

Csak lassan annak száz esztendeje,
hogy nemzetünk szanaszét van verve.
Irgalmaz meg a sok menekültnek,
hogy halálunk békével érkezzen.
Uram, a Te szíved majd megbocsájt?

Valami itt bent rettentően fáj,
Kárpátok könnyei arcomat mossák.
Hargitán dalol egy árva madár,
dalát lassan ember nem hallja már.
Istenem, meghallhat ez a madár?
07.11.2012