Sorstalanságunk reményt vesztett útjáról
lelkifurdalásban a múltunkról írok.
A történelem viharában kallódok,
s keresem a Ti valóságos arcotok.
Havas hegycsúcsokra, ködös világokra,
forradalom fájdalmairól szónoklók,
gondolataim mint foszló koldusrongyok
betekernek, szorításuktól fuldoklok.
Vetek papírra konok ákombákomot,
s szelleme feketén ül a trónotokon,
védőangyalok zengnek széltrombitákon,
dalokat éneklek, megveszett világon,
s Magyarországtól egész Amerikáig,
hangos az újvilág szenvedők jajától.
06.11.2012