Elég   nehéz   idők  voltak  gyerekkoromban,a  háború  nyomai,és általá-

nos szegénység összefonódtak.Petrozsény munkásváros lévén , természetes volt,
a felfogás, hogy a munka nem szégyen, és arra vagyunk teremtve. Ezt nevelték
belénk és egy ifjút csak akkor tartottak,,egészembernek" azaz felnőttnek ,
ha eltudta tartani magát...Igaz, munkalehetőség is adódott bőven,de olyan
egészséges fiatal nem akadt, aki ,,szülei hátán élt".Az olyant le is nézték
a  többiek, és  a rosszmájúak ilyen olyan betegséget,szokást találtak ki rá
hogy a ,,lumpoló "miért nem dolgozik...o))
 Én is úgy tettem mint sok velem egykorú, a nyári nagyvakációban egy hónapra
elmentem dolgozni, miután betöltöttem a 14 évet.Egyik nyáron, amikor megkezd-
ték a nemrég épült Bányamérnőki Egyetem bővitését, bentlakásokkal,tornaterem-
mel sportpályával ,a városközeli  szép fenyveserdőben,elszegődtem ,,pontátor-
nak", ami abban állt, hogy napi 1o órát ültem a földmunkák mellett és kellett
jegyezzem, melyik teherautó a 15-ből, hányszor fordul, vagyis hány fuvar föl-
det  visz el..Az alapján kapták a sófőrök a fizetésüket éa a kocsijuknak az
üzemanyagot...Délután 17 órakor pedig a mérnőknek le kellett adnom a jelen-
tést. Nem volt nehéz munka, csak unalmas. Otthonról vittem az élelmet és az
ívóvízet is.
  A   baj  akkor    kezdődött, amikor már csak  az  utolsó hét volt hátra a
hónapból,úgyanis az egyik sőför,kinézésre hegyentúli, kreolabb bőrű, sirán-
kozni kezdett nekem egyik nap,a munkaidő vége felé:
- Séfulé, irom magyarul tovább: Főnök, 6 éhes gyerekem van otthon és a fize-
tés kevés.....Magának is lesz családja idővel...Nó, húzzon még egy vonalat a
fűzetébe, mi az magának semmi,de nekem számit...Isten áldja meg magát, ha
magyar létére segít...Lássa ez a napi ételem -és elővett egy maréknyi kemény
puliszkát, egy hagymát és valami gyanus állitólag túrómaradékot...
 Megsajnáltam az embert és húztam még egy vonalat a kimutatásba...De  másnap
megint ott volt, azután megint...Kezdtem félni a csalásért, de ,,bocsánatos
bűnnek" tartottam,mert jó cél érdekében tettem-gondoltam, akkor...De mi lesz,
ha a társai figyelik a sófőrt, vagy a mérnök is számolja a fuvarokat titok-
ban?Ha...ha..ha...sok volt a leégési lehetőség.Még éjjel is ezen problémáztam
otthon. Végül másnap megmondtam a szerencsétlen sokgyerekesnek, ennyi volt,
többet nem teszem, nem csalok...
  Először rimánkodni kezdett, majd látva hajthatatlan vagyok, megfenyegetett:
-És ,,domnisorule"/úrficska/ ,mit szól ha holnap elárulom a ,,nagy séfnek"
/nagyfőnöknek/, hogy mit tett!!!!!...és kacagott hozzá...
 Megijedtem egy pillanatra,mert a mérnők rendes volt velem, de feltaláltam
magam:
-Azt hiába teszi, mert a jelentésemet csak 2 hetente kell leadjam,-feleltem
és a lóditásomtól, már kacaghatnékom támadt.
..Erre ő ijedt meg , hogy elveszti azt a 1o fuvart amit kiudvarolt...és me-
gint rimánkodni kezdett.Láttam  megy  a  csel...Megnyugtattam  ,,mert  jó
vagyok", nemtörlöm ki a plusz vonalakat,de többet nem csalok...El is ment e-
légedetten.....Akkor jutott eszembe a közmondás:,,Ki korpa közé keveredik,
előbb-utóbb megeszik a disznók"...o))
---------------------------------------------------------------------------------