"Ha én nem volnék, a világ megváltozna? Szavaimmal erőseb lenne a hit, ami még megmaradt?

---""---
Régen szerette a Karácsonyt, este kiürülnek az utcák, majd mindenki családi környezetben ünnepel. Igen, valamikor ilyenek voltak azok az esték... Állítólag olyankor kevesebb volt a rossz szó, a rossz gondolat.
Nagyon régen volt, amikor együtt volt a család, s ott voltak a barátok, még ha nem is imádkoztak, egyszerűen, boldogok voltak s ez által mindenki kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb lett. Hmm..."
---""---
Könnyű poggyásszal a hátán igyekezet Tamás Tomi elérni még sötétedés előtt a menedékházat... Végre kiszabadultam, gondolta magában...
Végül is honnan szabadult? A város, nyüzsgő forgatagából és állandóan félhomályban lévő szobájából, ahová mindig is szívesen menekült...
Egyedül volt, mint mindig s most sem tudott megszabadulni bizarr gondolataitól, pedig érezte a csípős, frissítő erdei levegő hatását. Vérereiben még mindig keringett a meg nem tisztult városi oxigénkeverék: tele gondokkal, világégéssel, ember által elkövetett kegyetlenségekkel.
---""---
"Hangosabban szólna a nép szava, mely szétfeszíti a „börtönök”falát. Ha megtehetném, megtennék mindent a falak lebontásáért? Nem, nem tudom, lehet, talán akkor nem csillognának oly büszkén az árulás által szerzet fejdíszek."
---""---
A megtört csönd visszhangjában. Sápadtan, remegő lábakkal elérte a menedékházat. Mindig is csodálkozott, hogy mit keres itt ez a fehér márványtömb, amire a fáradtságtól ráesett.
---""---
"Ha itt lehetnének mind kiknek sorsát fehér papírlapokon döntötték el. Talán akkor a fejdíszek csillogó sárga fénye, vörös lenne. Süllyesztőbe a fejdíszek bitorlóival!
Ha megtehetném, itt lennének! Mind, mindörökre s talán béke lenne."
Tamás Tomi félórás pihenője után, amit a fehér márványtömb mellett eltöltött, végre kezdte érezni az ereiben a friss oxigént. Felpattant s gondolatait, amik eddig követték eltűntek, helyette egy furcsa boldog érzés kerítette hatalmába. Lazán, poggyászát a nyitott házikó ablakán belökte, majd kihozta a három petróleumlámpát, itt nem szerette a villany áldásos és kényelmes fényét...
Most már tudta miért van ott a márványkő! Egy nagy és rozsdás fémládából előkotort egy kalapácsot és egy vésőt...
Hajnalig dolgozott megállás nélkül, de kész lett- Két pár kezet faragott ki amint az ég felé nyúlnak s széttépik láncaikat s remekmű alatt, több száz név sorakozott...
Tamás Tomi boldog volt, mert tudta már, miért volt itt a márvány!