Egy zsombékon ült. Felhúzott térdét átkarolva, bámulta, a fűzfabokrok mögül előkanyargó Kisküküllőt, amint az fegyelmezetten siklott tova mély medrében. Néha egy bottal valamit karcolt a homokba, aztán, hogy idegen szemek elől elrejtse, gyorsan kitörülte a firkát.

**

A déli nap hevesen tűzött. Tikkadt fűszálak, falevelek tűrték alázatos mozdulatlanságban a forróságot. A csendben csak a lóherék virágaival incselkedő darazsak zümmögését hallotta  mindaddig, amíg a falu felől feltűntek a libák. Kitárt szárnyakkal rohamozták meg a magas partot, és fülsiketítő gágogással leszálltak a folyóra. Amint a víz megérintette testüket, ismét elcsendesedett a táj. A libák élvezték a víz hűvösét. Nyújtott nyakkal alámerültek, égnek meredő lábukkal és farktollukkal egyensúlyoztak, majd zsákmánnyal csőrükben kikapták fejüket a vízből, és helyrebillentek. Az asszony  mosolyogva követte a jelenetet. Mintha szeme előtt a dédmama falvédőjén levő kép elevenedett volna meg. Elbűvölte ez a folyó, gyermekkorának folyója, a fürdés örömében tobzódó ludak  látványa, a távolból fehérlő sziklás oldal, az erdő, amely a túlsó parton magasodott a falu fölé. Érezte, hogy átöleli a múlt, és lelkét egy eddig soha nem érzett bizsergés járta át. Felpattant helyéről, ruháit egy mozdulattal a zsombékra dobta, és őzgida kecsességével szaladt a vízbe. Egy ideig hagyta, hogy testét    szelíden  simogassa a folyó, aztán engedett a csábításnak, és elmerülve a mit sem sejtő habokban, erőteljes karcsapásokkal úszott szembe az árral. Amikor elfáradt,  a  hátára fordult, és élvezte, ahogy a víz lassú ringással sodorja. A libák a túlsó part felé húzódtak, és nyugalommal tűrték, hogy a sajátjuknak vélt területre egy számukra ismeretlen idegen hatoljon be. Csak halkan méltatlankodtak, amikor látták, hogy az idegen fejjel lefelé merül a mélybe, lábát fegyelmezett mozdulatlanságban az ég felé feszítve a víz színén. Aztán erőteljes csobbanás, és újra feltűnik a feje, hogy kipihegje magát, míg a víz alatt egy helyben biciklizik. Aztán  egész testével a víz alá merül, és pár méterrel távolabb bukkan fel újra. Szerette a folyót, s míg játszadozott vele, újra gyermeknek érezte magát.

***

A nap már az ég alja felé  tartott, amikor  kijött a vízből.  Percekig álldogált a mezőbe nyúló parton, tekintetével simogatva az ismerős tájat, majd elnyúlt a fűben, és hagyta, hogy gondolatai szabadon szárnyaljanak  emlékei között. Kószáló gondolatait az alkony hűvöse térítette vissza a jelenbe. Arcán érezte a mező széna illatú leheletét és hallotta, hogy egy   tücsök ismerős dallamot muzsikált. A hazatérés öröme elárasztotta lelkét.