Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Kedves barátaim, erdélyiek, szeretném tudomásotokra hozni, hogy az idén Írásnyomok címmel megjelent esszé és publicisztika kötetem, amelyben megtalálhattok néhányat blogbejegyzéseimből is. Különösen ajánlom a vásárhelyiek figyelmébe, mert sok olyan esszé, meg publicisztika található benne, ami szeretett városunk alkotóival és édes anyanyelvünkkel foglalkozik. Vásárhelyen megvásárolható 25 lejért az Aranka György-Mentor könyvesboltban, a Horea utcai Magyar Könyvklubnál, a Bernády-házban és a Népújság szerkesztőségében, ugyanis az Impress kiadásában jelent meg. Ha valaki szeretné dedikáltatni vagy személyesen tőlem megvásárolni, állok rendelkezésére a 0040-747-049-236 mobilszámon.

Ízelítőül a bevezetőt idézem:

Vallomásos belépő

(Bevezető helyett)

Írásnyomok a címe ennek az egyszemélyes gyűjteménynek, annál az egyszerű oknál fogva, hogy valóban írásokkal foglalkozó ember melléktermékei. Lektorom fantáziátlannak találta a címet. Ahogy elnéztem a bécsi múzeum egyiptomi gyűjteményét, igencsak fontosnak tartották már több ezer évvel ezelőtt is e csodált kultúra hordozói, hogy írásos nyomokat hagyjanak maguk után. Minden szarkofágon, szobron, múmián ott az írás, a hieroglifa, ami eligazítást ad hitük szerint a túlvilági isteneknek, de igazából az utókornak.

Aki egy életen át különböző minőségű szövegekkel bajlódik, rendezi, javítja, nyelvileg formát ad nekik, az óhatatlanul – legalábbis érzésem s az irodalomtörténet tanúsága (lásd Osvát Ernő), de leginkább saját tapasztalatom szerint csak – szóvá tesz ezt-azt írásban is. Lehet, hogy nem olyan okos, tehetséges, mint az író, vagy okosabb, tehetségesebb mint az író, és van még mondanivalója a könyvről, szövegről, adott jelenségről, s akkor fogja magát és megírja, leírja, s közzéteszi. Itt-ott a sajtóban. S amikor már összegyűlt egy jó adag, könyvbe szerkeszti, annak ellenére, hogy nem gondolkodott könyvben megírásukkor. Tehát a könyvszerkesztő, való igaz, egységes egészben gondolkodik, de ha olyan írásokat kell könyvvé szerkesztenie, amelyeknek látszólag nincs zsinórmértékük, meg kell találnia azt a pontot, ami mégis indokolja a szövegek egymásmellettiségét. És ezt mindig meg lehet találni. Ez pedig a kor, amelyben íródtak, s a téma, jelen esetben a hazai magyar irodalom, nyelv és kultúra, amelyet óvnunk, védenünk és gondoznunk kell, hitem szerint, mindig és minden körülmények között.

Ezek az írások másról sem szólnak, csak arról az aggódásról, féltésről és szeretetről, ami bennem él anyanyelvünk, anyanyelvi kultúránk, és minden magyarságunkat érintő művészeti-nyelvi kérdés iránt, ami transzilván magyar létünket fenyegeti. Sosem volt szándékom tudományos felméréseket, tanulmányokat írni, a napi jelenségekre figyelek, a mindennapi magyar olvasó problémái érdekelnek. Nem vagyok tudós, nem akarok mélyre ásni, én is csak olvasó vagyok, és azt szeretném, hogy a szomszédom, a felekezetem tagjai és más felekezetűek is, minden egyszerű magyar nyelven olvasó érdeklődő valamiféle eligazítást találjon olykor benne is megfogalmazódó kérdésekre.

Egyszóval írásnyomot akarok és szeretnék arról, hogy a 21. század elején itt, Erdélyben hogyan érezte magát a műveltnek számító magyar, hogyan élhette meg magyarságát elsősorban a román szocializmusban szocializálódott, de még nem asszimilálódott korosztály. Mit olvashatott, hogyan vigyázott vagy nem vigyázott anyanyelvére, mit írt az író, adott ki a kiadó stb.

Ha egy könyvről elismerően írtam, és szerkesztőként úgy mutattam be a könyvbemutatón, akkor azt hittem is, hogy jó, ha egy jelenséget bíráltam, akkor arról úgy hittem, hogy rossz, helytelen vagy igazságtalan, esetleg szakmailag kifogásolható. És igazán nem számított, hogy nagy nyilvánosság előtt kell beszélnem a műről, vagy magánbeszélgetésben kérdezték meg a véleményemet. Mást nem tudtam és nem is akartam mondani róla. Számomra minden könyv szerkesztése boldogság volt, és bemutatása ünnep. Ha nem hisz ebben a könyv szerkesztője, ne is fogjon bele ebbe a munkába.

Könyvszerkesztői pályámon a legszélsőségesebb eset egy ötödikes matematika tankönyv nyelvi ellenőrzése volt. Mondanom sem kell, keveset értek a matematikához, még az ötödikes is meghaladta tudásomat, és így is szomorúan kellett tapasztalnom, hogy a magyar szakkifejezések terén mégis többet tudok, mint a szakosok, akik fordították románból. De ugyanígy jártam művészettörténetből vagy lélektanból is.

Mégis kiment a divatból a szerkesztő a nagy forradalmi átalakulásban. Mert a sznobizmus, félműveltség vagy a szakmai pályatévesztés sokakat sodort az írás, mindenféle írás, elsősorban a könyvírás irányába, akkor is, ha a könyv ki- és elhalását jósolják a számítógép és internet függői. Manapság mindenki, a huszonéves modelltől a menő tévés vagy egyéb sztárnak nevezett (csúfolt?) közszereplőig, beleértve a politikusig, mind könyvben akarja megörökíteni magát. Önéletírástól a gyerekversig rettentően széles a skála. S ha még pénze is van, gátja akkor végképp nincs a könyv megjelenésének. Csak győzzön az olvasó vagy vásárló ízléssel szelektálni a könyvdömpingben. Különösen, ha több nyelven is olvas. Ezek az emberek, dilettánsok lévén, nyilván azt nem tudják, hogy a könyvet meg kell szerkeszteni, miután megírták, s minden szerkesztői észrevétel a szerző érdekeit szolgálja.

Olyan szerzők, mint Sütő András, Panek Zoltán, Páskándi Géza, Bajor Andor, Deák Tamás, Szász János, hogy Székely Jánosról ne is beszéljek, de sorolhatnám az erdélyi magyar irodalom színe-javát, aki annak idején az Igaz Szóban közölt, mindig hálás volt, ha a szerkesztő vagy korrektor felhívta figyelmét a szövegében előforduló esetleges hibákra, tévedésekre, könyveik kiadásánál igyekeztek megkeresni azt a munkatársat, szerkesztőt, akiben leginkább megbíztak pontos filológusi munkája miatt.

A profi, a jó író igényli a jó szerkesztőt.

Természetesen ez is szakma, és nem is akármilyen, ezt is meg kellett és kell tanulni. Azok közé tartozik, amit egy életen át tanul az ember, és mindig van benne új kihívás. A számítógép használatával különös lett a kihívás.

Úgy tűnt sokkal egyszerűbb lett a szerkesztő dolga, holott csak egészen más lett. Például már nem annyira a helyesírásra, inkább a nyelvi sutaságokra, a szöveg szerkezeti felépítésére, az egészre figyel és figyelhet a szerkesztő. A titkokat tovább már nem fedem fel, hadd tanulja meg mindenki, akit érdekel. Polemizálni se szeretnék, mert egy könyv bevezetőjének nem ez a célja, hanem az, hogy eligazítást adjon az érdeklődő olvasónak.

Ebben a kötetben tehát olyan írásokat talál a kedves olvasó, amik könyvek elő- vagy utószavaként jelentek meg vagy az általam szerkesztett könyvek bemutatóján hangzottak el, majd a sajtóban is megjelentek. (Elsősorban a Népújságban, de a Látóban is néhány.)

Külön említeném az anyanyelvről szóló publicisztikákat, amelyek nyelvművelő álcájukkal a magyarság romániai helyzetének nyelvi leképezései. Ezeket mindig nagyon szerették az olvasók. Én is. (Ezért is indítottam Kincsünk: a szó című sorozatomat is!)

Végül, de nem utolsósorban szólnék a Függelékbe szorult A tipográfia ábécéje című szótárról.

Érdekes történet. A romániai magyarság körében a tipográfia, egyszóval a nyomdász szakma ismerete igen kis létszámú embernek adatott meg. Bizalmi és ugyanakkor veszélyes is volt az elmúlt rendszerben. Ezért, amikor eljött a nagy változás, itt álltunk tele indulattal, tettvággyal, nyomdákat indítottunk, úgy hogy alig volt szakember. Közben megjelent a számítógép, a szöveg-előkészítés az ólomszedésről áttevődött a számítógépre, s aki nem ismerte a nyomdai előkészítés mesterségét, az úgy vélte, tudja a számítógép. A gép sosem tudja. Csak azt, amit az ember tud és beletáplált. Azt a tudást pedig az embernek kell előcsalnia belőle, úgy, hogy legalább az abécéjét ismeri a tipográfiának. Ezért gondoltam, segítek egy kicsit, mert ma, 2009--ben is kapok olyan szöveget számítógépen, ami gyakorlatilag használhatatlan pont azért, mert a szerzőnek fogalma sincs az elemi szövegszerkesztési elvárásokról.

Hogy én miért és honnan tudom? Mert 1968-tól 1991-ig nyomdászok tanítottak rá, ott álltam a szedőgép vagy -pult mögött tördelőszerkesztőként, és kérdeztem, és figyeltem, és tanultam. Elloptam a szakmából, amit csak lehetett a nyomdászoktól és idősebb szerkesztőkollégáktól. Természetesen a magyar könyv legnagyobb értőinek műveit is átböngésztem, és most átadom önöknek, használják.

Megtekintések: 62

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Dr. Filep Kálmán Csaba December 16, 2010, 2:11pm

 Hogy mondják magyarul?

 Tegezödő[ demokrácia...tudomásotokra...! Ezt a könnyedséget, még ismerösökkel szemben sem illik   alkalmazni. 

esszé, publicisztika, blogbejegyzés, lektorom, fantáziatlannak, matematika, sztár,f ilologusi, profi, polemizálni, tipográfia.

Honosult szavak, de nem a tiszta magyar nyelvet szolgálják, föleg ha az írás nyomokat is hagy.

Talán ujra kellene tanulni tisztán magyarul, elég sok dolga van ma is a magyarnyelvünk, művelőinek

 

Tisztelettel

fkcs..

Hozzászólt Dömösi ( szovátai-Szász) Anna December 14, 2010, 3:40pm

Koszonjuk,Isten adjon minden igy gondolkodo embernek jo egeszseget,hogy tudasat minel tobb embernek atadhassa.

 

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével adományozok


átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2020   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek