Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Úgy hasított bele a kasza éle a harmatos sarjúba, jó volt hallani a korai virradatban. Ásított még a völgy a fennsík alatt, érezni lehetett, biztos jót álmodhatott.

A fenyves a fennsík szélén épp beretválkozott. Nagy fehér habok voltak orcájára tapadva melyeket majd a Nap éles sugara fog feloszlatni kolompok zenéjére. A madarak kiimádkozták már magukat, néhány jókedvű fújjta még a reggeli misét az erdők mélyén, nekik különösképpen tetszett ez a mai ébredés.

Kicsit cuppogott még a főd az ösvényen felfele mikor jött. Azóta már pár renden túl van és elégedetten pökött tenyeribe majd újra és újra nekifogott. Jól esett neki ez a reggeli művészkedés. Egyedül itt fenn a hatalmas fennsíkon olyannak tűnhetett a menyországból nézve, mint egyetlen szógája az Istennek kit még utolsónak a földön hagyott. Legyen, ki reggelibe rendet csináljon ezen a színpadon, legyen mit nézni onnan fennrűl az angyaloknak ha netán elunnák magukat a sok citerázás után.

Arra gondolt Izsák, – mert így híjják a falubeliek őt, és illik, megnevezi itt is, arra gondolt talán van itt már olyan madár az erdőbe ki vót má ott messze túl a tengeren Amerikába. Hejj de megkérdezné tűle, nem e látta talán az ő babáját ott arrafelé. Hiszen asse lehet akkora nagy ország, hogy a a madár ne járhatná bé. Ott is falu van biztos csak a tengernek partján és a mezőn dógoznak ott is ejsze az emberek. Ha meg nem akkor is, csak kiülnek szalonnázni délbe a gyár elé kik abba dógoznak. Látott már gyárat mikó Segesváron vót katona. Annak a tetejit ők fedték bé, oda voltak egyszer besorolva munkára. Az olyan gyár vót, hogy szőnyegeket szőnek ott de mán nem is emberek hanem nagy gépek. Erről sokat mesélt még a faluban

Erzsi az családostúl hajóra szállt, ment velik apjuk, anyjuk, testvérei mind. Egy éve mán annak. Levelet ígért ugyan, de az olyan messzire lehet még nem ért ide. Ejsze majd csak ideér hezzá. Emlékszik mielőtt elment vóna, sokat beszélgettek a kapuajjban arrúl, hogy ott a nagybátyja aranyat kapott a fődön, a patak partján.Ezért híjja ki az egész családot. Nade  miért kellett ezért kimenni Erzsinek oda? Hiszen ott még a pityóka is más, és káposztalev ivás nélkül eszik a sült kolbászt. Pedig Erzsi azt pedig úgy szerette. Azt mondták neki, ott annyi homok van, hogy abból egész Hargitát bé lehetne keríteni és vissza.

Kicsit megállott és bényúlt a zsebibe. Azt  a zsebkendőt, amit most elévett nagyon féltette, mindig nagy gondossággal volt hozzá, hogy véletlenül el ne tünjön a  nagy bánatába, gazdája után. Azt mondta Erzsi, az apja és testvérei aranyat fognak keresni, oszt majd hazagyünnek és 4 tehént is fognak tartani olyan gazdák lesznek. S akkó neki is jut majd és abból házat építenek s akkor majd elmehetnek a paphoz, adja űket össze. A tél elejin hazajött ugyan egy falubeli, az bányába dolgozott és azé jött vissza megnézze anyjának sírját.Na az mondta, hogy talán ű úgy tudja Erzsit látta egy komédiába, valami naccságos asszonyt szerepelt és azt mondták, hogy kivetitik. Hát bezony ő akkó jól megmondta a falubélijének, hogy bizony az Erzsit senki ki ne vetítse. Ne csufondároskodjon már vele, s azzal ott is hatta, feléje se ment pedig harmadik szomszédja.

Elmosolyodott. Még hogy az Erzsi. Komédiázzon. Hogyne. Erzsi olyan jól tud kapálni és fonni és a nem fog ilyen szégyent űzni magával. Még hogy komédiázzon. Biztos nem az ű Erzsijét látta a Pesta.

De szeretne most madár lenni, jön az ősz, és úgysem jut minden madárnak erdő Afrikába, ő bizony Amerikába repülne. Úgy igyekezne, hogy sebessen. Aztán addig repülné ott körbe a falvakat míg meg nem találná Erzsit kapálni. Nade ejsze ott most tél van. Akkó pedig a fonóból kihallatszana a hangja, hiszen mindég ojjan szépen énekel az ő nádszálvékony, feketehajú Erzsije. Mindég ráhagyták a nótakezdést. A Pesta azt mondta neki, azt a jányt kirűl ű ugy gondolja a vót Erzsi, na azt Elisabeth Carpenternek hítták a komédiába. Így leírta neki papirosra. Az ő Ács Erzsijét. Annak párja nincs pedig. Mindég mosolygott és vidám vót. Nem engedné ! Komédiázni ?

A kolompok hangja felébresztették álmaiból, Jöttek a tehenek át a másik fennsíkra a völgyből. Már kezdett felszárandní.

Nem is húzott úgy a kasza mint hajnalban. Valahol egy madár, ismerősére találhatott mert nagyot vinnyogott örömibe, és a szél is csendesen elkezdett hűvősen fújjní. És lemosta a beretvahabot a magas fenyők tetejiről fel az égbe, szolgáljanak felhőként tovább a mai áldott napon.

 

 

                                       Írta Szente Cs. János) 

Megtekintések: 627

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Szente Cs. Janos Február 18, 2014, 10:17pm

Hű, ezt olyan régen írtam, még a kezdetekben , itt úgy is maradt, ahogyan az le volt pötyögve, ugyanis direkt ide írtam e felületre. Semmi javítás semmi sehol. Ez van, a bunkó annál keményebb, minél több koponyát törnek be vele....

Hozzászólt Bölöni Domokos Február 18, 2014, 9:14pm

Hová kell a vessző? Ki tudja?

Pedig értelembuzeráló szerepe van.

Az nem jó, ha valaki úgy képzeli: így már mehet is a mese. Semmiféle mese sem mehet, semmiféleképpen. Pláne ennyi bajjal, mint itt: hogy a  hopplá hopp, a szövegszerkesztő, a helyesírás-rendező, a mondat-gondoozó, az elképzelés-borogató: mind-mind bepirul und belilul, und satöbbi és so vájter.

Minden formai hiba tökre hülyíti a mondanivalót.

Szerző szegény csak tekergeti a nyakát.

Pedig az övét kellene!

Nem szabad csak úgy írni, hatra-vakra, akkor sem, ha például ez az írás kedves és nekünk való.

Író úr, írjon, de közben izzadjon.

Sose tűnjön föl a bőrén szerelmetes izzadmánya.

És a világra hegyezett eszét se hagyja a plázán...

A tájszavakat csak akkor használja, ha igazi célt szolgál velük. Van egyetemes és szép magyar nyelv, ha eltérünk tőle, az legyen esztétikailag is indokolt.

(Könnyen beszélek, de magam is nehezen írok. Ezért elnézést kérek!)

Domi bátyó

Hozzászólt Szente Cs. Janos Január 11, 2014, 8:58pm

Hát nem fog mert Elisabeth Carpenter, vagyis Erzsi hires szinésző lett Hollywoodban és soha nem jött haza többé.

Hozzászólt Ilyés András Zsolt Január 11, 2014, 6:26pm

Szép történet a falusi ember egyszerűnek tűnő életéről.

Öröm volt olvasni...  Várom a folytatást, ahol Erzsi hazajöhetne, és Izsákkal együtt takarnának, majd a szénaboglya tövében tovább álmodoznának. :-)

További sikereket!

Hozzászólt Szente Cs. Janos Január 9, 2014, 11:28pm
Kedves Helga, Neked is koszonom. Szepen.
Hozzászólt Szente Cs. Janos Január 9, 2014, 11:27pm
Igenis, Szende.
Hozzászólt Bende Helga Január 9, 2014, 8:31pm

Annyira élethű az elbeszélésed kedves János,hogy úgy éreztem mintha ott állnék Izsák mellett és nekem beszélne miközben nézem ahogy "lemossa a szél a beretvahabot", sőt még a fuvallatát is érzem! Nagyon jó,,sok ilyen szép írást még!

Hozzászólt Szente Cs. Janos Január 9, 2014, 6:40pm

Hehe. Nos azért rövid a történet mert az ki kaszál, ennyire tudja elemezni a helyzetet és közben eltelik egy egész nap. Ott fent .... :)  Na de. Örvenek, hogy tetszett. Érdekes az észrevételed Mária, csak azért is, megírom másik változatban is. Kösz.

Dezső ! Hagyd a tv-t, ha van amit kaszálni. :)

Hozzászólt Modi Dezsö Január 9, 2014, 5:42pm

Szereztél ujra egy kellemes délutánt, ilyenkor én is egy kicsit otthon vagyok s kaszálok a harmaton, aztán véletlenül bekapcsolom a tv-t s az idegen hangok visszaránditnak a jelenbe.

Köszönjük hogy írtál!

Hozzászólt Szente Cs. Janos Január 9, 2014, 4:40pm

Kit dicsérnek, szokta mondani, hogy hízik a mája.

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek