A karácsonyi ünnepkör jelentéstartományának másik rétege viszont a befejezés, a tág értelemben vett betakarítás körébe tartozik. November végétől országszerte megkezdődnek a disznóvágások, kiforrt az új bor, advent előtt már volt mód a lakodalmak tartására, és helyenként december elejétől a nők körében rendszeres foglalatossággá vált a fonás, szövés, varrás. 

A magyarságot letelepedésétől kezdve többféle hatás érte, melyek együttesen a magyar karácsonyi szokások kialakulásához vezettek. Ilyenek voltak a középkortól kezdve a katolikus egyház szertartásai, karácsonyi énekei, továbbá a szerzetesek és tanítók által meghonosított színjátékszerű mozzanatok, mint a karácsonyi játékok, a jászolállítás szokása. Ezeknek a századok során népi formaváltozatai alakultak ki.

Más, inkább mágikus jellegű rítusok is meghonosodtak nálunk, mint a karácsonyi asztal szertartásos elkészítése, a karácsonyi szalmahintés szokása, a pásztorok karácsonyi vesszőhordása.

A karácsonyfa-állítás szokása 19. század negyvenes-ötvenes éveiben városon jelentkezett először, ma azonban országosan elterjedt, és ahol gyermekek vannak, mindenhol állítanak karácsonyfát.    Karácsony a keresztény világ egyiklegnagyobb ünnepe. Az idők során az ünnep külsőségeiben sokat változott, de mindmáig a szeretet és a békesség jegyeit hordozza.

Marossárpatakon a karácsonyi ünnepnapokat hosszú, különleges készülődés előzi meg. Különösen a háziasszonyok teendői sokasodnak meg. Ők végzik el a nagymosást, a kenyér és kalács sütését, a süteménykészítést, az ünnepi ételek megfőzését, amelyből soha nem hiányzik a
magyaros ételek vezére, a töltött káposzta. A legtöbb családnál karácsony előtt megtörténik a disznóvágás. Így aztán az ünnepi ételek készítésében a disznóhúsból származó készítmények kerülnek első helyre. Kiforrott az újbor is. Az ünnepi ebédhez biztosított a friss nedű.

            Karácsony előtt sárpataki férfiak közül még ma is sokan mennek a malomba, és megőrölik a
kenyérnek és kalácsnak való gabonát. A legtöbb családban az ő feladatuk a karácsonyfának való fenyőfa beszerzése is.

Régen karácsony leghangulatosabb eseménye volt a karácsonyi kántálás, amellyel napjainkban csak ritkán találkozunk. A kántálás adta meg a karácsonyi est hangulatát és tartalmát. Ez a szokás a 20. század folyamán inkább a gyermekek körében terjedt el. A szürkület beállta után
csoportokba verődve a szomszédokat, a rokonokat és az ismerősöket köszöntötték énekléssel. Így jelezték, hogy beköszöntött a keresztény világ legnagyobb ünnepe. Mire a kántálók megérkeztek, addigra a családokban is befejeződött az ünnepi készülődés. A feldíszített karácsonyfa is ott díszelgett a szoba valamelyik sarkában. Az ének elhangzása után a kántáló csoport egyik tagja
elmondta a beköszöntőt. A gazda ezután behívta őket, de ha nem hívta be, akkor is almával, dióval, pénzzel jutalmazta.

            A késő esti órákban indultak kántálni a legények és a református egyház presbiterei is. Őket mindig behívták és pálinkával, borral, kaláccsal vendégelték meg. A presbiterek többnyire református karácsonyi énekeket énekeltek (Kicsiny Betlehemben…, Csendes éj…, Mennyből az angyal…).Nem volt ritka eset az sem, amikor a család apraja-nagyja együtt indult el kántálni, hogy a karácsonyi énekek felelevenítésével fokozza az ünnepi hangulatot. Köszöntötte a legközelebbi rokonokat és barátokat. Érdemes megörökíteni a következő „falusias, vénes” éneket. Ezzel jártak kántálni a sárpatakiak az 1900-as évek elején:

Betlehemnek városában

Karácsonykor éjféltájba,

Fiúisten ember lett,

Mint kisgyermek született.

Őt nevezték Jézuskának,

Édesanyját Máriának

Kit pólyába takarva

Befektették jászolba.

Pásztorok a falu mellett

Báránykákat legeltettek,

Hallgatták az éneket,

Kis Jézushoz siettek.

Elindultak napkeletnek,

Mennyei szép fényességnek,

És azután nyugatnak,

Három király utánok.

Megtalálták kis Jézuskát,

Köszöntötték Szűz Máriát.

Ajándékot adtak át,

Aranyat, tömjént, mirhát.

Kis Jézuska növekedett

Napról napra kedvesebb lett.

Tanított folyton folyvást

A keresztény hitvallást.

Mégis sokan nem szerették,

A rossz emberek üldözték

Míg egy éjjel elfogták

Iszonyúan kínozták.

Korbácsokkal ostorozták,

Tövisfával koszorúzták.

Náddal verték szent fejét,

Véres arcát leköpték.

Elítélték kínhalálra,

Felszegezték keresztfára.

Ott meghalt nagy kín után

Nagypénteken délután.

Testét oda temették

Kiskatonák őrizték.

De csak három nap maradt ott,

Húsvét napján feltámadott.

Fel is ment a mennyekbe

És ott maradt örökre.

Onnan küldte a szentlelket,

Ki megszentelt minden lelket.

Ma már a gyerekek és a fiatalok nem ismerik ezeket az énekeket. Az ének után elhangzott a beköszöntő is:

Áldjuk, magasztaljuk seregeknek urát,

Örömmel dicsérjük isteni hatalmát,

Hogy megadta érnünk e jeles éjszakát.

Úgy, mint Jézus Krisztus születése napját.

Ahány búzakalász termett a mezőben,

Annyi áldás szálljon gazduram fejére.

Szívemből kívánom. Éljen!

A két világháború közötti időben, sőt még egy emberöltővel ezelőtt a felnőtt férfiak is kántáltak Marossárpatakon, napjainkban már a legények is ritkán járnak. A kántálás gyermekszokássá vált, de ők sem járnak már annyian, mint egy-két évtizeddel ezelőtt.

Betlehemes játékokat az iskolában adtak elő a gyerekek a karácsonyi szereplések alkalmával. Majd, mikor a kommunizmus kiszorította a vallásórákat az iskolából, a karácsony esti templomi istentisztelet után szavaltak és betlehemeztek a gyerekek a templomban.

            Karácsony első napján a lakosság nagy része ünneplőbe öltözve a templomba megy és
úrvacsorát vesz. Úgy tartják, hogy nem illik első napján vendégségbe menni. Másodnapján
délután a rokonok és jó barátok meglátogatják egymást. A látogató vendégeket itallal, kaláccsal, süteménnyel kínálják, akik közben kölcsönösen kívánnak egymásnak boldog karácsonyi ünnepeket. Másodnapján este szokták tartani a színdarabos bálokat. Karácsony első napján este köszöntötték az István, másodnapján a János nevű gazdákat. Mivel az István és János név gyakori a faluban, s
köszöntésük a naptár szerint ünnepnapra esik, nagy eszem-iszom mulatság volt ezeknél a gazdáknál.

Nagy Zsuzsanna (Fátyol) így meséli el emlékeit: „Két-három napig mulattunk egyfolytában. Az uram sokszor három napig nem jött haza, jártak házról-házra, mulattak. Én úgy sütöttem és főztem minden karácsonyra, mintha lakodalamra készültem volna, mer
a névnapozókat nemcsak kaláccsal és itallal, hanem kocsonyával vagy tötött káposztával
is megkínáltam. A névnapozók muzsikással jöttek, Farkas Samu volt a prímás,
majd miután ettek-ittak táncra perdültünk a szobában.”