Kenyeret sütök forog a gép
lapátjával keveri a masszát
a hőfokra vigyázz - csak ennyi
só liszt víz kovász
elég az áram és nő a tészta
étel lesz belőle
kenyér

anyám kezedet látom
ahogy dagaszt
fáradt ujjaid puhán és lágyan
elmerülnek az élet tésztában

kockás ruhás szakajtóval
állunk a pékség ajtajában
már nem tudom neved
te nyíregyházi utca
hol e drága teher kenyérré érett
ropogós héja maga volt
az isteni igézet

kezedet látom Magdus
fűtöd a kemencét
izzik forrón mint a láva
téblábolok bámulom
a szent keletkezést
hatalmas teknő
szaporán mozdulsz
nevetsz mesélsz magyarázod
régi torjai kenyerek történetét

lángos is sül mennyei illat
szemembe könny sűrű párája ül
szakadnak fel az emlék szálak
futunk a Garamról csurom vizesen
s kenyeret kalácsot látok
kifordulni nagyanyám
dundi kezei közül

kenyeret sütök pihen a tészta
határokon át cikázik a gondolat
hazám bejárom
régi kenyerek illatával
megannyi elveszett tájadat

kenyeret sütök s a Dunára nézek
valaha rég itt vízimalom őrölt
rég széthordták utolsó ép kövét
kél a kenyér kél
unokám tartja tenyerében holnap
egy karéj kenyérrel
múlt jelen jövendő újra összeér.