Ma is fogva tart a kép

magam előtt látom

végtelen búzatáblák létüzenetét

légbe hasító lándzsás kalászok

hirdetik itt

élet

mag

kenyér

születik



szakállas árpa leng

suhog a szélben

könnyedén

kápráztatja

szemem

elmerülök e gyengéd neszezésben

párás tekintettel

hajolok fölébe

kalászait átkarolva tartom

megfürdetem

arcom



millió emlék…

Az út mentén végig

akácvirág fehérlek

térdig érő

zöld harsogásban

pilletáncos rebbenéssel

égő piros pipacsok

dacolnak

feltámadó széllel



karodba fűzöm…

Villanásnyi volt csupán derűs hajnali vízcseppekbe

akadó

első sugarak



felfénylett a nap

fölfelé ágaskodó harsány fűszálak hegyén



csillogó

piciny

tükrükben

tollászkodtak

keresgélő

éhes madarak



villanásnyi volt csupán derűs



ibolyatenger lábaim alatt

illatárban fuldokolva

méláztak

lustán nyújtózó

ébredő…

Égi fények fenn ragyognak
hódolat az angyaloknak
ki a jászol mélyén szunnyad
tudója a titkainknak
ünnepünket aranyozó
áldást hozó mindenható!

Tűzlángok égnek szerteszét

életet ígérő

szétszórt virágszirom

kísér

ős

éledés

május

zsongás

pozsgás

• Vizuális módpozsgás

támadó csoda…

Ma még a május tör új utat

tépelődő felhők

táplálnak szikkadt kerteket

orgonán

illanó

fénypompában

smaragd bogarak

friss nedvet

szürcsölnek álmatag

szirmok dús illatbölcsőjében

margarétán

piros…

Mért nézlek úgy

hogy szemem kiszakad

s

tova viszi a pazar alkonyat

mért

hogy ámulattal bámulom

sárga kis virágod

az úton

mért

a

tükrös tátongó vizet

álmaitól

megfosztott feszes

nedves liget

egymásra dőlt

korhadt fáit

mondd mivégre

csábít

bódít

hódít

didergő telünket

szét…

Feszülő rügyekre

bomló levelekre

vénülő kezemre

átható szemedbe

átázott terekre…

Ébrednék hosszú álomból

hangod szól

messzi távolból

bűnöm már megbocsáttatott

kezed hogy elengedtem

én…

Március volt

még havazott

utunkat befedte puha

dermesztő párna

hajnalban ébredtem

színes madarak

éhes

éles

szaggatott

fütty szavára

magot kerestek

mindent elfedő fehérben

tengelicek álltak

vad

szél ostromot

rigók repdestek

talpig feketében

hó

alatt

feszült…

Várakozás

Fénysodrásból

hajlik sötétbe

át

az

este

hajók dohognak fakó végtelenbe

fényük szitál

partra vet szilánkot

elmos a víz

törékeny régi álmot

remegést

ki nem mondott szavakat

kacéran szívbe hasadó

nevetést

riadt lángot vet ablakomra

egy

gyertyaszál…

Kenyeret sütök forog a gép

lapátjával keveri a masszát

a hőfokra vigyázz - csak ennyi

só liszt víz kovász

elég az áram és nő a tészta

étel lesz belőle

kenyér

anyám kezedet látom

ahogy dagaszt

fáradt ujjaid puhán és lágyan

elmerülnek az élet tésztában

kockás ruhás szakajtóval

állunk a pékség ajtajában

már nem tudom neved

te nyíregyházi utca

hol e drága teher kenyérré érett

ropogós héja maga volt

az…

Színem sötétségben derengő partfal

szürkébe

hasított arany fonallal

színem a párás

halvány

lomha folyó

hajnali tükörcserepet vonszoló

színem

arany és bársony

fekete madárraj

levelitől…

Szívemben remegő

szélárnyék

lebegő

fény gömböt emelő

mellemhez feszülő

holdtajték

ölelő

tűztáncos

szerető

álmomba nevető

kristálylét

kereső

káprázat

kutató

kiutat mutató

hangok közt

matató

sikolyban megfuló

billentyűn

elbukó…

Míg jóllakottan habzsoltuk

bolond nyarunk

nektáros ízeit

arcunkon mézpermet csillogott

bőrünk borzolták

fülledt éjszakák után

hajnalunk

friss szellő hullámai

esténk tikkadt vándora

a

csend

nem találta testünk frissen vetett ágyban

éjlugas alatt

ért bennünket a mámor

szabadon szálltunk

miénk volt

minden…

Úgy szeress

fényeid tapadjanak rám

csókoddal terhes legyen

újra

csukott szempillám

csontjaim közé

préselődjenek frissen

magányos sejtjeid

szerelmedet

el ne vond

hiába képzelnéd

hogy ronggyá zilált

álmok

közt

nem kandikál ránk többé

vágyunk váratlan tébolya

s

sikoltva

már

sosem veti rád

éhes szörnyeteg…