Ma is fogva tart a kép
magam előtt látom
végtelen búzatáblák létüzenetét
légbe hasító lándzsás kalászok
hirdetik itt
élet
mag
kenyér
születik

szakállas árpa leng
suhog a szélben
könnyedén
kápráztatja
szemem
elmerülök e gyengéd neszezésben
párás tekintettel
hajolok fölébe
kalászait átkarolva tartom
megfürdetem
arcom

millió emlék támad
látom
apámat

nagyapám
kérges keze
súrolja homlokom


kaszák
éles suhintása még várat magára
hogy
érett aranysárgás szálak
hulljanak a földre

gabonaszemeket kóstolnék
lágyak
nyoma sincs még
éles életteli roppanásnak

csend feszül az ég alatt
idő
míg megtelik
a
mag

forró ízét keresem régi nyárnak
idegeimbe
égetett
vágyak

borzongató
gyönyörű robbanás

ketten vagyunk
őseink szavát
nem hallja senki más.