Az út mentén végig
akácvirág fehérlek
térdig érő
zöld harsogásban
pilletáncos rebbenéssel
égő piros pipacsok
dacolnak
feltámadó széllel

karodba fűzöm kezem
míg a mezőn
végig fut vágyódó tekintetem

új tavaszunk
sok apró zsenge hajtás

jég tépi már
nem kell
egy szempillantás
vízben állnak
a
táblák
elfekvő búza szálak
feketedő égből
leszakadó víztömeg súlya alatt
őrizik magukban
friss
kalászuk
tejes
puha kis szemeit

zuhog
út szélén gyűlő
nyárfavirághabos áradat

nem nézek hátra
hallgatok
a
kint
és
bent
tomboló minden elmosó viharos
szívzuhogásra...