Nehéz erők szorításából kiszakadtan
szellemlényként akár az űrben is

lebeghetnék!
Mászkálok.
Leülök.
Elfáradtam.
Víztükrön csillan úgy a fény,
metszett kristálypohárban a pezsgő,
mint fejemben, zsigereimben éhsége
a szabadságnak.
Részegít az elképzelés mámora, 

szépsége!
Itt lent  pincebogarak.
Feketék.
Undorítóak.
Nyálkás csigák tapogatnak felém.
A földnek vagyok kiszolgáltatott.
Nem ereszt, nem enged,
pörölyhöz szokott kezének szorítása
erőt fitogtat,

elkerülhetetlent.

Ülök.

S talán egyszer elindulok,
akárcsak az ősök, hittel,
hittel a csodákban,
a csodafiúszarvas csalogató 

játékában.