KÉT LITER BENZIN
(Csillag Székelyföldön)

Az előadás fél hétkor kezdődött. Két felvonás, egy szünettel, fél kilenc előtt vége. Kötelező gyakorlat, dolgozni muszáj. A nézőtér foghíjas. Karácsony este volt, Marosvásárhelyen,1983 - ban... Ha igyekeznek, kilencig kiérnek a buszpályaudvarra. Csak semmi pánik, jaj, csak nehogy töröljék a járatot...

A szülei a várostól hatvan kilométerre laktak. Vonat nem járt arrafelé, autójuk nem volt, csak a busz maradt, amely több, mint két óra alatt tette meg a távolságot. Napközben. Az utolsó járat már csak a megyehatárnál lévő településig, Szovátáig ment. Onnan még nyolc kilométer, a sötét országúton, sziporkázó, térdig érő hóban, csillagfagyos erdélyi éjszakában...
Reggel a postahivatalból telefonált haza. " Apád ott fog várni a szovátai állomáson. Kapott kölcsön két liter benzint, hála az Úrnak. Csak le ne késsétek, mert belebetegszik !"
Hallgatta anyja kedvesen praktikus mondatait, szinte érezte a karácsonyi sütemény illatát. Két liter benzin, az nagy dolognak számított akkoriban. Közönséges halandó autótulajdonosnak havonta húsz liter járt, ha egyáltalán sikerült beváltania az üzemanyagjegyét.

Legutóbb három hete járt odahaza. Apja szótlanabb volt, mint máskor, sokat aludt. Anyjától tudta meg, hogy ismét házkutatás volt. Abban az évben már harmadszor . A könyvtárszobát feldúlták, aztán apját beültették az autóba és magukkal vitték, a megyeszékhelyre. Két nap múlva jött haza. " Nem írta alá!" mondta anyja, szemben dac, fájdalom és büszkeség villant, egyszerre. "Ne faggasd " .

A buszon rajtuk kívül egy keserű mosolyú, bajszos ember utazott. Odakint mínusz 15 fok, idebent csak a sofőrfülkét fűtötték. A gyenge, piszkosszürke világítás fokozta a hidegérzetet. A jármű hangos rázkódásokkal vonszolódott felfelé a szerpentinen. Ez már a balavásári tető, gondolta, és megpróbált valahogy kilesni a jégvirágok szúrós alakzatai között. Lábujjai elgémberedtek. Szorosan a férje mellé húzódott és belekapaszkodott a szerény, de igényesen becsomagolt ajándékba.

Tizenegy óra elmúlt, mire megérkeztek. Vacogva állt fel a kopott műbőr ülésről, a nyitott ajtón át apját kereste tekintetével. Csend volt, nagy, fehér, méltóságteljes csend. Az üres buszpályaudvaron, két neonlámpa és a hó derengő fényében ismerős alak álldogált.
Repült volna, de csak bukdácsolni tudott, úgy fúrta fagyosan hideg arcát apja szőrmegallérjába. "Áldott karácsonyt, jó, hogy megjöttetek" és már kormányozta őket kedves, ölelő mozdulatokkal a Dacia felé.

Anyja az ajtóban várta, mosolya meleg volt, puha, süteményillatú.
Lassan kihántolódott a pulóverekből. Keze vörös volt, duzzadt, és forró. A cserépkályhában pattogott a hasáb. Apja meggyújtotta a gyertyákat. " Csendes éj, szentséges éj". Megpróbált bekapcsolódni az éneklésbe, de elszorult a torka, csak hallgatta, mint régen, anyja megnyugtató hangját, és bámulta a betlehemi csillagot, ahogy ott üldögél, tisztán, szerényen, szépen, apja szemüvegén.