Január 25-höz legközelebb eső vasárnap vagy előtte levő héten szoktak a különböző keresztény/keresztyén egyházak közös imaprogramokat és istentiszteletet szervezni - az egységretörekvés egyik legkézzelfoghatóbb jeleként. Ezzel kapcsolatos a követekező cikk, ami a marosvárárhelyi Népújságban jelent meg 2010 január 25-én.

„LEGYENEK MINDNYÁJAN EGY” (Jn. 17, 21)

A sokévszázados szétszakadás, széthúzás, ellenségeskedés után száz évvel ezelőtt kezdett rájönni a kereszténység, hogy nem jó egymás ellenében élni. Nem lehet cél jó protestánsnak, neoprotestáns-nak és katolikusnak lenni – ennél többre van szükség: jó kereszténynek (krisztusinak) is kell lenni! Valahogy úgy, amint azt az Apostolok cselekedetei írja: „A sok hívő egy szív, egy lélek volt (Csel. 4, 22.) Hittel eggyé válni Jézus Krisztusban, benne és általa pedig szeretetben eggyé válni egymással a testvéri közösségben.
Az eltelt száz év próbálkozásai, erőlködései ellenére még annyira az elején tartunk, hogy sokunkban megfogalmazódhat a kérdés: egyáltalán lehetséges-e az egység? Hisz az egységre törekvés ellenére az elmúlt száz év alatt több mint száz új vallás és vallásjellegű közösség látott napvilágot. Ezeket a közösségeket mind-mind kiválósági, jobbá levési szándék és bizonyos emberi elképzelés hozta létre.
Csak úgy elképzelem, ha Jézus Krisztus végigjárná Erdély földjét – hogy szűkebb életterünkre gondoljak csupán –, mennyire lenne megelégedve velünk, mindannyiunk-kal. Látná falvainkat, váro-sainkat, a települések központjában évszázados méltósággal (adott esetben üresen kongó), az újabb városrészekben, útkereszteződéseknél gomba módra szaporodó, agresszíven tolakodó templomokat, és ugyanakkor látná a hétköznapi átlagélet közömbösségét, elvilágiasodottságát (ne mondjam: istentelenségét), vajon nem mondaná rólunk is: „Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol áll tőlem.(Mt.15,8).”
De talán mégis, ha most templomainkat látná, amelyek időről időre zsúfolásig megtelnek keresztényekkel, akiknek legalább ebben a pillanatban nem a hovatartozást jelenti az a katolikus vagy protestáns templom, hanem az együvé tartozást, akkor bizonnyal örömmel dobbanna a szíve, megáldaná az együtt imádkozókat és örömmel fohászkodna ismét, mint az utolsó vacsorán: „Legyenek mindnyájan egy. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem... Szenteld meg őket az igazságban!” (Jn, 7,21;17).

Baricz Lajos

Forrás: http://www.e-nepujsag.ro/hir.php?m=39552